Venom 2-kritika: egy csalódáskeltően pocsék film, ami valóra váltotta a rajongók álmát

A Venom című képregényfilmmel a Sony letette a saját kis Pókemberes univerzumának az alapkövét, és milyen jól tette. Bár a cégbirodalom nagy kockázatot vállalt azzal, hogy a Marvel egyik legnépszerűbb szuperhősének talán legkeményebb és legismertebb riválisára húzott fel egy egész, önálló történetet, de az impozáns módon felépített marketingnek, a produkció jó hírének gyors elterjedésének, és Tom Hardy laza, a szó pozitív értelmében ”trehány” alakításának köszönhetően a Venom globálisan 856 millió dollárt kapart össze a stúdiónak, akik természetesen ettől vérszemet kaptak, és engedélyezték is a folytatást.

Mi több, rájöttek arra, hogy az embereknek szükségük van a Pókember-univerzumban fellelhető ellenlábasokról szóló filmekre, ezért több projektet is útjára indítottak. Ugyanakkor rájöttek, hogy előbb-utóbb csak be kellene hozni az öreg hálószövőt is a saját filmes bázisukba, így aztán a már nagyon jól ismert ügyletek következtében Pókember kénytelen volt búcsút inteni a Marvel Moziverzumnak, és végérvényesen visszatért a Sony-hoz.

Azóta minden Marvel-rajongó azt várja, mikor jelentik be, hogy Tom Hardy Venomja és Tom Holland Pókembere végre összecsapnak, és a Vérontót dirigáló Andy Serkis nem is olyan rég megerősítette, hogy tervben van egy ilyen produkció. Mióta Pókfajzat visszakullogott a Sony-hoz, nagyon sokan azért is várták tűkön ülve a Venom folytatását, mert abban reménykedtek, hogy Tom Holland esetleg már itt is felbukkan.

Anélkül, hogy bármi konkrétumot is kikotyognék – hiszen ez nem véletlenül egy ”szigorúan spoilermentes” kritika –, elöljáróban csak annyit mondanék, hogy bármilyen dühösek is lesztek a Venom 2-re, bármekkora csalódást is keltsen bennetek, a stáblistás jelenetet MINDENKÉPPEN várjátok meg, mert olyat fogtok látni benne, amitől garantáltan dobtok majd egy hátast!

Na, de lássuk, hogyan is sikerült a várva várt Venom folytatása, ami ugyan Amerikában csak PG-13-as korhatás-besorolással fut, nálunk valamilyen oknál fogva mégis megkapta a 18-as karikát.

Eddie és Venom, akár egy rossz házaspár, úgy élnek együtt. Nap, mint nap összevesznek azon, hogy Venom mit ehet és mit nem ehet, mindeközben pedig a veszélyes sorozatgyilkos, Cletus Kasady a kivégzésére vár. Azonban egy balul sikerült interjú következtében Cletus testébe kerül egy kevés Venomból, amiből aztán megszületik Vérontó.

Egyszerre volt riasztó és reménykeltő a film 90 perces játékideje, mert ebből tényleg csak két dologra lehetett következtetni: az egyik, hogy egy baromira összecsapott, még szórakoztatásra is képtelen képregényfilmet fogok látni, vagy pont az ellentétjét, aminek azért szabták meg ilyen, Marvel-filmes viszonylatban nézve rövidre a játékidejét, mert a készítők nem akarták feleslegesen túlnyújtani a cselekményt, és nem akarták megkockáztatni, hogy oda nem illő üresjáratokkal pakolják tele az egyébként velős, akciódús, és látványos produkciót.

Ugyan bejött a számítás, csak nem az a véglet, amiben bizakodtam. A Venom 2. része egy végtelenül ostoba és nevetséges folytatás, amit ebben a formában kár volt megcsinálni. Már maga a tudat, hogy beülünk egy Vérontó alcímet viselő filmre, aztán több tyúkot látunk benne, mint vért, eléggé elveszi a néző kedvét az egésztől, ráadásul az egészet megkoronázták azzal, amit korábban Andy Serkis ugyan többször is megemlített, csak sosem akartam komolyan venni:

a Venom 2. egy kib*szott szerelmi történet.

És ez nem vicc! A film tényleg úgy ábrázolja Eddie és Venom viszonyát, mint egy kifulladt párkapcsolatot, vagy inkább egy zátonyra futott házasságot, amiben a felek teljesen érdektelen dolgokon vitatkoznak, marakodnak megállás nélkül. Ráadásul a cselekmény első fele csak erre van kihegyezve, majd egy bizonyos ponton Venom megunja, hogy Eddie ennyire korlátozza az ő szabadságát és étrendjét, és úgy dönt, hogy elválik tőle. Mondanom sem kell, hogy mint a legtöbb elcsépelt romantikus filmben, a hősszerelmesek itt is visszatalálnak egymáshoz, rájönnek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, és a lemenő nap fényében romantikáznak egyet a tengerparton.

Közben a cselekmény másik részében ott van Cletus Kasady, akinek konkrét célja van azzal, hogy kijusson a börtönből, és bizony ennek is több köze van a szerelemhez, mint a vérontáshoz. Magyarán egy óriási parasztvakítás és hazugság az egész film, nemcsak azért, mert vér nélkül akarja eladni magát, de leginkább azért, mert nem is Vérontó, még csak nem is a mögötte megbúvó Cletus Kasady áll a történet középpontjában, hanem egy érzelem, ami minden egyes szereplőt összeköt:

a szerelem.

Persze a film így is tele van pakolva akciójelenetekkel, amelyek nem is néznek ki rosszul, de mindaz, amit ezek előtt vagy után látunk, úgy megforgatják a néző szívében a kést, hogy egyszerűen semmi szórakoztatót, semmi örömöt nem fogunk majd találni a Venom 2-ben; leszámítva azt a bizonyos stáblistás jelenetet, amiről már említést tettem.

Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy a Venom folytatása egy orbitális kihagyott ziccer, és talán az idei év legnagyobb filmes csalódása. Hogy a PG-13-as besorolás miatt nem kapunk vérontást egy Vérontó alcímet viselő alkotásban, még csak-csak lenyeli az ember, de hogy egy akcióval és brutalitással teletűzdelt képregényfilmnek maszkírozott szerelmi történetet tolnak az arcunkba Venom címen, amiben vér helyett csak rózsaszín mázzal bevont nyáltengerbe fulladunk bele, számomra megbocsáthatatlan. Nem kizárt, hogy ez a film is anyagi siker lesz, de hogy közel sem lesz olyan jó a fogadtatása, abban egészen biztos vagyok.

A Venom 2 - Vérontó október 14-én debütál a magyar mozikban.