A múlt század celebjei: ha Ady Endre Tinderezett volna – avagy egy „kíváncsi” olvasó

Ady Endre életének mindig is a mohó szerelemvágy volt az egyik legmeghatározóbb motívuma. 

„Hároméves koromban már nem kellett, csak leány játszótárs. [...] Hétéves koromban meg akartam halni, mert nem csókolt meg az a leány, aki talán az én szomorú szerelmeim hősnői között ma is a legékesebben él” 

– emlékezett vissza Ady, akinek már nyolcéves korában valóságos filozófiai rendszer élt a fejében a csókról. 

A költő múzsáinak listája – amelyen Léda és Csinszka a két legismertebb név – egészen hosszúra nyúlik:

„Én hároméves korom óta mindig szerettem, emésztően, viharosan és sokszor”.

Érdekes eljátszani a gondolattal: vajon mi történt volna, ha Ady egy másik korba születik? Képzeljünk el egy társadalmi kötöttségektől mentes, lazább erkölcsi normák közt élő Adyt, aki felmegy a Tinderre, és nők százaival léphet kapcsolatba egyetlen nap alatt. Vajon máshogy alakult volna a szerelmi élete? Milyen múzsák ihlették volna meg a verseit? Persze a kérdés csak elméleti, választ már sosem kapunk. 

^{Ady Endre. Forrás: maszol.ro}

Van azonban a költőnek egy elfeledett múzsája, akivel bizonyos szempontból reprodukálni tudjuk a lehetséges eseményeket. Varga Ilona és Ady Endre kapcsolata ugyanis egy levelezéssel indult, név nélkül és arctalanul.

Az akkor még fiatal lány „Kíváncsi” álnéven, 1899-ben egy olvasói levélben kereste fel Ady Endrét, akivel levelezni kezdtek. 

„Valamiképp úgy éreztem, hogy lelkemnek bele kell az ő lelkébe kapcsolódni, s ez az a Szépség, amit részemre az élet rejteget” 

– így íródott meg Kíváncsi levele a Debreczeni Hírlap szerkesztőségéhez, amely így folytatódott:

„Miért olyan szomorú hangú, miért olyan keserű Ady Endre költészete? Persze lelkem legmélyén szent sejtelmet éreztem, hogy én mily boldoggá tudnám tenni ezt a szomorú lelket”.

A lány levelére Ady maga válaszolt a hírlap Szerkesztői üzenetek rovatában:

„Megrendítőleg hatott rám üzenetének minden sora, de különösen két gondolatcsoport. Az egyik: »Verseim keserű hangon beszélnek az életről. A szerelmet nem mondják mennyországnak, nem keresnek baráti lelket, mert tudják, hogy úgysem találnak.« A másik: »Keressük a szabadulást, keressük a feledést. Mámor, mámor kell mindenáron. Bor vagy csók adja: mindegy.« S végül a felhívás: »Tartson meg jóindulatában.«” 

Ady 1899. január 18-án leközölt válasza hatására döntötte el Kíváncsi, hogy a lelki barátja, erőforrása, vígasza és titkos múzsája lesz a költőnek. Bár Ady szerette volna személyesen is megismerni, a levelezőtársa ragaszkodott hozzá, hogy továbbra is ismeretlen maradjon.

1899 augusztusában azonban egy érdekes fordulat történt.

A lány utólagos bevallása szerint véletlenül felcserélte az Adynak szánt levelét egy barátnőjéhez írottal, akinek őszintén feltárta a költő iránti szerelmét. 

Megeshet, hogy valóban így történt, azonban az is lehetséges, hogy Kíváncsi ezzel az egyszerű furfanggal akarta Ady tudomására hozni érzelmeit. A költő válaszlevelében megígérte, hogy visszajuttatja a hozzá került levelet, és biztosította a lányt arról, hogy nem olvasta el a „fatális csere” folytán véletlenül hozzá került üzenetet. Ebből a levélből azonban Ady megtudhatta, hogy levelezőpartnerének Illi a keresztneve, és későbbi leveleit már erre a névre is címezte. 

^{Kíváncsi, azaz Illi mellképe. Forrás: Déri Múzeum.}

1899 októberében Kíváncsi tudomást szerzett róla, hogy Ady már sejti a kilétét. Varga Ilona ugyanis fiatal lányként Jázmin álnéven tárcákat küldött a Debreczeni Hírlap szerkesztőségének, a költő pedig Kíváncsi leveleinek jázmin illatú hangulatára célzott. A lány azonban továbbra is kitartott eredeti elképzelése mellett, és nem volt hajlandó felfedni kilétét. Utólag ezt azzal magyarázta, hogy őt csak eszményi rajongás vonzotta Adyhoz. Személyes ismeretséget nem akart, mert úgy gondolta, hogy azzal szertefoszlana a fejében kialakított álomkép a költőről. 

Bevallotta azt is, hogy önbizalomhiányban szenvedett, félénk és kishitű volt

– félt az esetleges kudarctól, hogy hátha nem tetszene Adynak, aki egy időben kétségbeesetten találkozóért könyörgött. Végül azonban belenyugodott Illi elhatározásába, aki ismeretlen akart maradni a számára. 

Valószínűleg maga Ady is tartott a csalódástól. Abból a tényből, hogy Kíváncsi újra és újra elutasította a személyes találkozót, talán arra következtetett, hogy a lánynak előnytelen külseje lehet, és emiatt egy idő után már ő is el akarta kerülni az esetleges kínos találkozást. 

^{Varga Ilona és két nővére idős korában egy kerti padon. Forrás: forumhungaricum.hu}

Illivel való levelezése egy ideig – igaz, megszakításokkal – még folytatódott. Nagyvárad azonban szép lassan elhomályosította Kíváncsi emlékét, Adyt ugyanis nem tudta hosszútávon lekötni egy testetlen kapcsolat.

„Nyilvánvaló, hogy Ady részéről befejeződött a romantikus regény, amely három évvel ezelőtt, 1899. január 18-án kezdődött. [...] Úgy gondoltam mindig: maradjon mindez az én legbensőbb, szent titkom, kísérjen el halálomig, s ha rámborítják a szemfedőt, – velem együtt sírba szállva lebegjen fölöttem egész életem szerelmének, aranyálmának: Ady Endrének emléke…” 

– emlékezett vissza Varga Ilona, aki hat évtizeddel később fedte fel a nyilvánosság előtt Adyval való levelezésének részleteit. 

Bár sosem találkoztak, csakúgy, mint Ilona, Ady örökké megőrizte a debreceni kisleány emlékét. 

„A debreceni kiselány – ha él még s olvassa e sorokat – tudja meg, hogy emléke végigkísérte Bandi egész életét... Illi volt az egyetlen nő a sokszáz közül, kikkel bizonyos relációba került, akit ha szóba hoztam előtte, kedvtelen lett, s nyomban más témára terelte a beszédet” 

– mondta el 1923-ban Ady Lajos, a költő öccse. 

Maga a költő is hasonlóan nyilatkozott a Kíváncsinak írt egyik levelében:

„Bárhogy legyen: a maga emlékét, míg élek, megőrzöm!”