Nyomára akadhattak a talán leghatalmasabb középkori uralkodónak, akit teljes titokban temettek el

A középkor folyamán sok nép alapított birodalmat, ám a kiterjedését tekintve egyik sem volt olyan hatalmas, mint a mongoloké. Az ázsiai hódítók a 13. században egészen Magyarországig eljutottak, ahol viszonylag könnyű győzelmet arattak IV. Béla király serege fölött a muhi csatában.

Az általunk tatároknak nevezett mongolok birodalma egy Temüdzsin nevű ambiciózus fiatalember ténykedése révén jött létre, aki később Dzsingisz nagykánként vált ismertté szerte a világon.

A sorsát azonban ő sem kerülhette el, a halált ő sem tudta legyőzni, 1227-ben hunyt el egy hadjárat közben. A maradványairól azóta szinte semmit sem tudunk, annyi bizonyos, hogy a nomád uralkodók szokása szerint úgy temették el, hogy annak semmi nyoma ne maradjon, talán még a temetését végzőket is kivégezték.

Feltevések szerint Dzsingisz maga jelölte ki leendő nyughelyét a mai Mongólia területén, egy magányos fa tövében, amelynek környékét azóta még jobban meghódíthatta a természet, így viszonylag kis esély van rá, hogy valaha is megtaláljuk.

Biztató jelek azonban vannak, nemrég például ausztrál kutatóknak nagyon fontos nyomokat sikerült azonosítaniuk. Alighanem megtalálták azt a területet, amely Dzsingisz udvarának téli szálláshelye lehetett, ez pedig akár közel is eshet az eltűnt sírjához.

Jack Fenner professzor és csapata állati csontokon és fogakon végzett radiokarbonos vizsgálatok alapján nem teketóriáztak kijelenteni, hogy az Avraga néven ismert terület lehetett a nagykán otthona a hideg évszakban. Ezt korábban már japán kutatók is gyanították, a mostani vizsgálatok pedig alátámasztani látszanak a feltevést.

Ugyanakkor akadnak kétkedők is, akik arra hivatkoznak, hogy a radiokarbonos eljárás csupán néhány évtizedes pontosságra képes, így akár a Dzsingisz előtti vagy utáni időszakból is származhatnak az állati maradványok, 50–75 évet is felölelhetnek.

„A miénk nem egy egzakt tudomány, de olyan jelentős az időbeni átfedés, hogy nagyon valószínű, miszerint a területet Dzsingisz idején lakták be, és valamikor a halálát követő pár évtizedben hagyták el”

– mutatott rá Fenner professzor.