A keresztanyám a terhességem alatt leültetett beszélgetni: mondani akart valamit, ezzel pedig az egész életem romba dőlt

Lujza váradós volt első gyermekével és úgy tűnt, hogy gondtalan terhessége lesz. Ám a keresztanya, akit választott egyik nap beszélgetni hívta. Most az ő történetét olvashatjátok:

Drága, kedves olvasók, esetleg sorstársak, vagy bárki, akinek van a családjában ilyen, kérlek, kérlek valahogy jelezzetek. Az a helyzet, hogy csodálatos családban nevelkedtem fel. Korán elmondták, hogy örökbe fogadás útján kerültem hozzájuk, a szüleim nem szerettek volna ebből titkot csinálni, szerintük ezzel csak az ősbizalmat ásnánk alá.

Én ennek nagyon örültem és sohasem tekintettem őket kevesebbnek a vérszerinti szülőknél, bár tinédzserkoromban meggyűlhetett velem a bajuk, ott voltak gonosz beszólásaim. Igazából tényleg annyira szép életem volt, hogy sosem kerestem az igazi szüleimet, egy idő után mikor lement a lázadós korszakom, elfogadtam, hogy mi vagyunk egymásnak.

Nem is volt nehéz dolgom: nagy a család és mindenki nagyon szeret. A keresztanyám és a keresztapám (akik egyben a nagynéném és nagyapám) csodálatos, az unokatestvéreim jófejek, gyakoriak a családi összejövetek, amiken szívesen részt veszek. Ehhez a szűk, összetartó közösséghez tartozott a párom, aki egy csodálatos férfi. Illett közénk, mindenki hamar megszerette. Én is biztos voltam a választásomban. Hamar világossá vált, hogy a szerelmem is komolyan gondolja ezt: megkérte a kezemet.

Természetesen igent mondtam és el is kezdtünk készülni, sőt, meg is volt a nagy nap. Én sokakkal ellentétben álomszerűnek éltem meg a nagy napot, nem erről akartam írni. A nászút is csodás volt, de már nem akarom többször leírni, hogy csodás, mert tényleg, minden az volt. Aztán teherbe estem. Nem volt feletélen tervezett baba, de örültünk neki: a kezdeti nehézségek után bevállaltuk. Ki lehet kész egyáltalán az anyaságra? Van ilyen? Nekem adoptált gyermekként ez még nehezebb volt, féltem, hogy én is kudarcot vallok, de  a környezetem győzködött, hogy nem lesz semmi baj. Csak a keresztanyám, akit imádok, ő nem akart velem beszélgetni és egy idő után az otthoni hangulat is feszült lesz.

Egyszer aztán megcsörrent a telefon, a keresztanyám hívott: a hangja szomorú volt, zaklatott, megijedtem. Azt kérte menjek át, átmentem. Leültetett. Kettesben voltunk, ez is furcsa volt, hogy a keresztapám nem volt ott, de elfogadtam. Látszott, hogy évődik. Nehezen kezdett bele, a szemei könnyeztek. Fájt neki akkor valami. Én kérdeztem, öleltem, vigasztaltam, de ő csitított és leültetett. Majd belekezdett az egész életemet megváltoztató vallomásba.

Drága, drága Lujzám. Annyira szeretlek. Szeretlek mindennél jobban és most te is szereted a pocakodban lakó kicsi, pici emberkét úgy, ahogy én szeretlek téged. Tudod... nagyon nehéz döntést kellett hoznom. Ez a döntés az egész életemet befolyásolta és sajnálom, hogy eddig nem tudta ott lenni veled ebben az áldott állapotban, de magamban is rendet kellett tenni. Lujzikám, nekem nem volt ott senki. Aztán találkoztam a szüleiddel, akiknek pedig nem adatott meg a gyermekáldás. És olyan jó emberek, de hiszed tudod, Lujzi, tudod. De láttam is. Nem tehettem mást. Nagyon sajnálom.

Értettem mit mond. Elsőre, de egyszerűen az agyam nem fogja fel. Ő az édesanyám. Ő. Akit sosem kerestem de mindig ott volt. Szerettem volna megölelni, szerettem volna valami szép választ, valami közös pillanatot, de nem bírtam. Időt kértem és türelmet, ő pedig sírt, kegyetlenül sírt, de eljöttem. Azóta én is sírok. A szüleim is kerestek többször, a páromat is, de rengeteg bennem a kérdés. Idő kell, de már nem sok van, hamarosan szülök, de most úgy érzem, hogy a családom, akit eddig rajongásig szerettem, darabokra esett. Hogy bízhatnék így bennük újra?

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.