Megláttam a pasimat az EB közvetítésen a közönség soraiban, élőben nézhettem a tévében kivel csal meg

Brigitta egyik nap úgy döntött, hogy megnézi az EB egyik meccsét. Párja üzleti útra ment, így egyedül vágott neki a délutáni programnak, ami az egész életét megváltoztatta. Most az ő történetét olvashatjátok:

Kíváncsi lennék, van-e köztetek hasonló, esetleg olyan aki szintén látott valamit az Európa Bajnokságon, ami megváltoztatta az életét. A pasim már hetek óta foci lázban égett, alig várta, hogy kezdődjenek a meccsek. Úgy volt, hogy átjönnek a haverjai, én néztem kifejezetten meccskajákat és úgy volt, hogy a srácok barátnői is átjönnek, szóval nagy buli készülődött. Éppen ezért is voltam nagyon csalódott, amikor bejelentette, hogy üzleti útra kell mennie, pont az EB első hetén. Nagyon elkeseredtem, de megígérte, hogy a második héttől együtt izgulhatunk.

Elbúcsúztam tőle, én viszont már annyira beleéltem magam, hogy úgy döntöttem, egyedül is nézem a meccseket, legalább képben leszek, mire hazajön. Na most, nem tudom, hogy mennyire figyeltetek a nem a pályán történő eseményekre, de néha-néha körbepásztázza a kamera a közönséget. Éppen egy ilyen jelenet volt, amikor kiesett a kezemből a boros pohár, mert nem akartam hinni a szememnek. Csak egy pillanatra, de olyan volt, mintha a páromat láttam volna a közönség soraiban. Az nem lehet... gondoltam. Azonnal utánanéztem hol és mikor, hogyan lehet visszanézni a meccset. Megjegyeztem, hanyadik percnél volt és feszülten vártam a meccs végét. Valószínűleg a világon nálam senki nem izgult jobban.

Lement a meccs, aztán megvártam, míg felkerül az adás valahova és kikerestem a jelenetet. Kristálytisztán látszott, nem tévedtem: a pasim ült ott, de nem egyedül. Ismerős volt a lány, láttam már, amikor néha meglátogattam a párom a munkahelyén. A titkárnője volt. Egy világ omlott össze bennem. Élő adásban nézhettem végig, ahogy megcsalt a pasim. Zokogtam a kanapén és nem találtam a szavakat. Este csörgött a telefonom, ő keresett. Fogalma sem volt, hogy mindent tudok. Mély levegőt vettem és fogadtam a hívást. Kedélyesen mesélte a napját, ami szörnyen unalmas volt, egész nap tárgyalások és a legrosszabb, hogy mennyire hiányzom neki.

Majdnem elhánytam magam. Egyrészt annyira gusztustalan volt, ahogy hazudik, másrészt annyira ideges és szomorú voltam. De végig akartam csinálni. Tudtam, hogy ezt nem tudjuk megoldani és nem is akartam elhúzni a dolgot, szóval rászántam magam. Ez a beszélgetés zajlott le:

Drágám, képzeld néztem ma a meccset.

Ó bébi, szuper. Mit szólsz, hogy kikaptunk?

Szomorú, nagyon szomorú. De képzeld, mutatják a nézőteret is. Néha kifejezetten közelről.

Ez miért érdekes?

Ja semmi, semmi. Üdvözlöm Laurát.

És letettem a telefont. Aznap még otthon aludtam, tudtam, hogy leghamarabb két nap múlva tud hazajönni, szóval szép kényelmesen összepakoltam. Kivettem a közös spórolt pénzünket, ha már ő úgyis másra költi és eljöttem. Még nagyon fáj, hiszen nagyon friss a dolog, főleg, hogy még jó ideig ez az agyamba égett kép fog beugrani a labdarúgásról.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.