Az ész megáll az ókori spártaiak házassági szokásaitól

A házasságtörést a keresztény vallás már a kezdetektől elítélte, a férj vagy feleség alkalmi félrelépését egyértelmű bűnnek tartotta. Olyannak, ami a tízparancsolatból kettőt is megszeg: a hatodikat („Ne paráználkodj!”) és a kilencedik parancsolatot („Ne kívánd el embertársad feleségét”).

Az ókorban sem voltak kegyesebbek a házasságtörőkkel, bő négy évezrede Hammurápi törvénykönyve is súlyosan büntette. Ha egy házas asszonyt más férfival értek tetten, akkor összekötözték és a vízbe dobták őket.

A görögöknél egy jó feleség engedelmesen alávetette magát a szexnek, de nem volt szabad élveznie az együttlétet, ami persze sokat rontott a házasságok intimitásán. Nem csoda, hogy sok férfi a bordélyokban keresett „alternatív” szórakozási lehetőséget.

Idővel megjelentek az állami örömtanyák az ókori Hellászban, és ezek szinte a templomokhoz hasonló védett helyek voltak. Ha valakit üldözött a hatóság, vagy pedig egy feleség a csalfa urára gyanakodott, a bordélyokba még ők sem léphettek be a bűnös után kutatva.

A katonaállamként funkcionáló Spárta volt talán – meglepő módon – az egyetlen, ahol a női hűtlenségből nem csináltak nagy ügyet. Az ottani fiataloknak már 18 évesen házasodniuk kellett, ám a párok még 12 évig nem élhettek együtt, a háttérben szorgalmasan dolgozó hormonok viszont arra késztették a fiúkat és lányokat, hogy valahogyan kielégítsék a vágyaikat.

A hosszú kötelező katonai szolgálat és a férfiak összezártsága is megtette hatását. A homoszexualitás nem volt ritka jelenség a spártai társadalomban, ezért széles körben elfogadottnak számított.

Ugyanilyen – ma már furcsa – jelenség volt a feleségek megosztása. A férjek huzamos távolléte miatt a nőktől nem vártak el végtelen hűséget, igazából az állam szemszögéből tökéletesen érdektelen volt egy születendő gyermek esetében az apa személye – feltéve, hogy annak spártai állampolgárnak kellett lennie.

Így zajlott a spártaiak mindennapi élete: