Az új Godzilla x Kong mozi reggelire felfalja a Marvel és a Jurassic World bármelyik darabját, új királyok kerültek a hollywoodi blockbusterek trónjára

Még mielőtt a cím láttán túlzottan belelovalnánk magunkat a felhőtlen örömködésbe, tisztázzuk rögtön, hogy ez legfeljebb csak a másodpercenként elpusztuló városok számát tekintve állja meg a helyét, a szuperhős- és szörnyfilmek legtöbbje eltörpül amellett a pusztításorgia mellett, amit a titánok legújabb összecsapása szállít.

Michael Bay rombolásfetisizmusa is megmosolyogtató pukkanás Kongék fölsüketítő összecsapásaihoz képest, ám a Godzilla x Kong: Az új birodalomnak korántsem ez minden erénye: az eddig öt mozifilmet és két sorozatot számláló 'Szörnyverzum' toronymagasan legszórakoztatóbb felvonását hozta tető alá a horror irányából érkezett Adam Wingard.

Wingard felelt az előző részért is, és már akkor látszott, hogy ha gigászi küzdelmek vászonra viteléről van szó, akkor ő igazán ért hozzá, hogy az öncélú pixelrombolásba hogyan csempésszen feszültséget és heroizmust. Előbbire a hadihajóra kötözött Kong és a rátámadó Godzilla, míg utóbbira a Hong Kongot a földdel egyenlővé tevő finálé volt a jó példa. Épp csak a Godzilla Kong ellen is szenvedett a franchise rákfenéjétől, amit én nemes egyszerűséggel csak "Transformers-effektusnak" hívok, mikor egyszerűen irrelevánssá válik, hogy az emberi karakterek merre botladoznak a szörnyek lábai alatt.

Az új rész ebben fejlődött sokat: nem erőlködik olyan sablonos családi drámákkal, mint ami az első két Szörnyverzumos Godzilla filmet jellemezte (az első részben Aaron Taylor-Johnson igyekezett haza a Elizabeth Olsesenhez, a másodikban Millie Bobby Brown és Vera Farmiga darabokra hulló családjáért kellett volna izgulni).

Helyette inkább a Kong: Koponya-sziget kalandfilmesebb elemeire épít, ahol az emberi szereplőkkel együtt mi is csak felfedezők vagyunk egy egzotikus és ismeretlen helyen.

Már a Godzilla Kong ellennek is nagy pozitívuma volt az Üreges Föld, az új mozifilm pedig szinte végig ebben a világban játszódik - a felszínre csak akkor jövünk fel, mikor éppen porig kell rombolni Rómát, Kairót, vagy Rio de Janeirot (de nyugalom, a piramisok bár elpusztulnak, a Megváltó Krisztus szobra és a Szent Péter-bazilika sértetlen marad) - és az alkotók komoly kreatív energiákat fektettek abba, hogy tényleg olyan érdekes furcsa lényekkel népesítsék be ezt az érintetlen vadont, amikkel a valóságban nem találkozhatunk.

Az új rész minden korábbinál jobban épít a titánok mitológiájára, ezért az sem igazán zavaró, hogy az emberek szerepe leginkább az expozíció felmondásában merül ki (folyamatosan sorolják, fejtik meg, hogy mi miért történik), mivel bőven van miért kapkodni a fejünket: olyan mítoszépítést kapunk itt Kong fajával, a Koponya-szigettel és az Iwikkel, kirstálypiramisokkal, antigravitációs térrel, a gonosz Skar King és Godzilla szembenállásával, és a többi Titánnal, ami az összes eddigi filmben együttvéve sem volt.

Az előző részhez hasonlóan ez az mozi is inkább Kong filmje.

Az emberszabású óriással sokkal könnyebb azonosulni, mint gyíkszerű barátjával, aki sokkal inkább egy elérhetetlen szuperhősre hajaz, aki megjelenik mikor nagy a baj (Godzilla a végső összecsapásig csak a háttérben készülget igyekszik rózsaszínre tölteni magát), de máskülönben nincs benne semmi emberi.

Bár épp az előbb dicsértük a filmet, hogy az erőltetett emberi drámák helyett inkább a szörnyek útjára fókuszál, a kevesebb valahogy mégis több lett: Rebeca Hall és Kaylee Hottle párosának van egy egyszerű, de könnyen átélhető dinamikája, a jófiú szerepben Alexander Skarsgårdot váltó Dan Stevens szimpatikusan laza és vagány (ez a pali valójában mindenben remek), és még az előző részben csúnyán túlírt Brian Tyree Henry comic-relief-karaktere is sokkal szerethetőbb így, hogy nem veszik körbe idegesítő tinédzserek. De a legmeglepőbb, hogy az eddigi filmek közül most először sikerült igazán szervesen beleszőni az embereket a titánok küzdelmeibe, és több ponton is alakítói a cselekménynek.

A Godzilla x Kong: Az új birodalom természetesen továbbra sem egy összetett karakterdráma, de épp annyira építi fel a történetét, a világot és a karaktereit, hogy a pusztítás valóban szemet gyönyörködtető szórakozássá váljon.

A lelkesedésem lehet kicsit túlzó is, mert a korábbi részek ismeretében igazán nem voltak nagy elvárásaim, de mikor Kong feljött a felszínre meglátogatni a fogorvosát, már sejtettem, hogy ez az én filmem lesz. Akinek az ilyen bugyutaságok megfekszik a gyomrát, annak nem is érdemes bepróbálkoznia egy olyan filmmel, amiben egy óriásgorilla és egy óriásmajom egy pszichopata óriásorángutánnal és annak jégokádó óriásdinoszauruszával hadakozik. Már ha az előzetes láttán mindez nem lett volna már eddig is nyilvánvaló: