A kapitány küldetése-kritika: Tom Hanks westernhősként is zseniális

A westernfilmek, amelyek egykor még egy komoly szegmensét képezték a hollywoodi filmgyártásnak, mára egy olyan műfajjá vált, amit mélyen eltemettek valamelyik fiókba, de hébe-hóba véletlenül rátalálnak, leporolják, és kezdenek vele valamit. A jelenkori westernek – tisztelet a kivételnek – voltaképpen már csak egyetlen bejáratott vázra vannak felhúzva: hogy a hősök eljussanak A-ból B-be, közben pedig gyönyörködjünk a mesés vadnyugatban.

Nem sok olyan westernfilmet tudnék említeni a közelmúltból, ami ne a külsőségekre, hanem a történetre és a karakterekre fókuszált volna, de Quentin Tarantino Django elszabadul és Aljas nyolcas című alkotásai pontosan ebbe a kategóriába tartoznak. Mikor megláttam, hogy Paul Greengrass egy westernfilmen dolgozik Tom Hanksszel, az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetett. Hogy ennek mi volt az oka, azt később mondom el; először is lássuk, hogy mivel állunk szemben.

Paulette Jiles 2016-ban kiadott, azonos című regényének jogaiért valóságos háború zajlott, amit végül a Fox 2000 Pictures szerzett meg, de miután a Disney bekebelezte a cégbirodalmat, a projekt átkerült az Universal Pictures-höz. A történet öt évvel az amerikai polgárháború után, Texasban játszódik, és a középpontjában Jefferson Kyle Kidd kapitány áll, aki városról városra jár, és igaz történeteket mesél: elmondja a híreket elnökökről és királynőkről, dicső viszályokról, pusztító katasztrófákról és lenyűgöző kalandokról, szerte a nagyvilágból. A texasi prérin találkozik a 10 éves Johannával, akit hat évvel korábban fogadott be a kiowa törzs, és sajátjukként nevelték. Johanna ellenséges a világgal, amelyet még nem tapasztalt meg, és most akarata ellenére visszaadják vér szerinti nagynénjének és nagybátyjának. Kidd vállalja, hogy elviszi a gyermeket oda, ahová a törvény szerint tartozik. Miközben több száz mérföldet utaznak a könyörtelen vadonon át, a párosnak szörnyű természeti – és emberi – akadályokat kell leküzdeniük, miközben keresik azt a helyet, amelyet otthonnak nevezhetnek.

Először is lendüljünk túl a film negatív oldalán, mert szerencsére ebből van kevesebb. Tulajdonképpen bebizonyosodott az, amitől tartottam, és ami miatt az egyik szemem sírt; Paul Greengrass-nak elegendő volt az, hogy Tom Hanks alakítja a főszerepet, emiatt pedig kis híján félresöpört minden mást, ami a filmben kulcsfontosságúnak számít. Johanna karaktere legalább olyan fontos lett volna, mint a veteráné, és véleményem szerint az ő szála és drámája jelentősebb és mélyebb volt ahhoz képest, amennyi figyelmet kapott. Ezt a hibát persze rendre kiküszöböli azokban a jelenetekben, amiben egyre inkább csiszolódni látszik a kapitány és a kislány apa-lánya-szerű kapcsolata, és ezek a pillanatok adják meg igazán a film sava-borsát.

Helena Zengel már a Kontroll nélkül-ben bebizonyította, hogy fantasztikus gyerekszínész, és ez első angol nyelvű filmjében, A kapitány küldetésében sincs másképp. Tökéletesen működik a kémia közte és Hanks között, látszik az, hogy ők a kamerákon túl is szoros kapcsolatot ápoltak egymással, bátran mondhatjuk, hogy Tom Hanks egyfajta „pótapukája” volt a mindössze 12 éves Helenának a forgatásokon.

Ugyancsak a rendező számlájára írható az a negatívum is, hogy úgy akar körbevezetni minket a vadnyugaton, hogy voltaképpen meg sem akarja nagyon mutatni a vadnyugatot. A szép, formás tortának csupán egy leheletvékony szeletét adja nekünk, holott ott volt mellette operatőként az a Dariusz Wolfski, aki többször is dolgozott már együtt Ridley Scottal, emellett ő fényképezte A Karib-tenger kalózai első négy részét is.

Wolfski A kapitány küldetésébe is beleadott mindent, szebbnél szebb felvételeket láthatunk az egész filmben, mégis összességében olyan érzést keltett bennem, mintha Greengrass-t egyáltalán nem érdekelte volna, hogy mi van a háttérben, neki az volt a fontos, hogy Tom Hanks jól látszódjon, és Wolfski hiába próbált esetleg úgy komponálni, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon, miközben egy olyan rendezővel dolgozik együtt, aki érthetetlen okokból, de ennél a projektnél bele volt bolondulva a saját főhősébe.

Természetesen ezek apró szépséghibák, de mégis nagy űrt hagyhatnak maguk után, éppen ezért nagyon meg kell becsülni azokat a tágabb kamerabeállításokat, amelyek sokkal inkább a tájra vannak kihegyezve.

A film egy hamisítatlan lovas road movie, vagyis végigkísérhetjük azt, ahogy a hősök eljutnak A-ból B-be, miközben számos kalandba keverednek. Akik figyelmesen nézik a cselekményt, láthatják, hogy az egészet fel lehetne osztani 20-22 perces etapokra, ugyanis nagyjából ilyen időközönként ugrunk bele egy-egy újabb kalandba, vagyis A kapitány küldetése akár egy 5 részes minisorozatként is tökéletesen működhetne.

Külön kiemelendő James Newton Howard mesterien megkomponált zenei aláfestése, amelyek rendkívül fülbemászóak és emlékezetesek.

Mindent összevetve A kapitány küldetése nem egy olyan alkotás, amire még évek múltán is emlékezni fogunk, de mindenképpen egy figyelemre méltó darab, amiben Tom Hanks egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg, hiszen ez volt élete első westernfilmje. Mind az ő, mind Helena Zengel játéka elsőosztályú, és Dariusz Wolfski is káprázatos képeket készített, amiket azért mégiscsak jobb lett volna szélesvásznon látni. Ugyan nem ér fel Paul Greengrass és Tom Hanks előző közös munkájához, a Phillips kapitányhoz, de így is egy kellemes alkotás, amit úgy gondolom, mindenki kedvelni fog, aki szereti az lassú folyású történeteket.