Levágott péniszt élesztettek újjá: ez a film megtette, amit mások sohasem mertek - Reanimátor: A visszatérés kritika

A Reanimátor trilógia elő része 1985-ben látott napvilágot, ebben Herbert West azt gondolta, hogy megtalálta az örök élet titkát, egy foszforeszkálós csodalötty formájában. Viszont kísérletekre van szüksége, ehhez pedig tetemek kellenek neki. Honnan is lehet könnyen halottakhoz jutni? Hát persze, hogy a helyi hullazából. És akkor elszabadul a pokol. Az eredmények nem túl biztatóak.

A trilógia második részében újabb kísérlet történik arra, hogy jól működő halottakat hozzanak vissza a síron túlról. Most West doktor hűséges bajtársának menyasszonyát szeretnék újra viszontlátni, de úgy, mint korábban. Aztán újra elszabadítják a poklot.

A harmadik részben pedig a pokol végleg kitágul, és egy börtönben kerül sor az eddigieknél is nagyobb halálorgiára.

Zs-kategóriás filmajánló-sorozatunk tizenegyedik részében a Reanimátor harmadik részével foglalkozunk, ahol olyan dolog is megtörténik, ami filmvásznon még nem történt meg, pedig tényleg láthattunk már szinte mindent.

Frankenstein doki feléleszt, de ehhez minduntalan ölnie kell

Stuart Gordon, az ikonikus horrorfilm-renedző, aki méltatlanul kevés elismerést kapott, úgy gondolta anno, hogy túl sok már a vámpíros film a tévében, meg uncsik is, közben azért mégis kellene valami misztikusan horror, könnyed nyáresti szórakozás. Hát hozott egy elmebeteg H. P. Lovecraft novellán alapuló Frankenstein-sztorit egy dokival, ki igazából nem valami nagyszerű lény feltámasztásán sáfárkodik, hanem azon, hogy bármilyen szemetet feltámasszon, és természetesen bármi áron, hiszen a prof megszállott, és csak az eredmény teszi boldoggá. Az egészben a legnagyobb poén, hogy az élet újbóli felvirágoztatásának óhaja hullarengetegen keresztül vezet.

Ahhoz, hogy fel tudjon támasztani, ölnie kell. 

A spirálból pedig egyszerűen nem lehet kijönni. Nem is csoda, hogy legalább három része lett a szériának. És talán jön majd valamikor egy újabb film is, a korábban bedobott ígéretek szerint ez egy Dr. Moreau szigetéhez hasonló alkotás lenne, ahol West doki egy egész szigeten kísérletezgetne. Adja az ég, ő is és mi is élveznénk.

^{Kép: Listal.com}

Stuart Gordon az 1985-ös Reanimátorral kitolta a horrorfilm műfajának határait, belecsepegtetett más műfajokból, és beletette egész szívét és zsenijét. A Reanimátor 3. végjelenete talán ennek a forradalomnak az egyik legkiválóbb pár perce. És bár a Reanimátor utolsó két részét már nem Stuart Gordon rendezte, minden tanítását átadta Brian Yuznának, aki szintén szeniális műveket készített.

Szürreális humorbonbon

Már a harmadikat megelőző két rész is tele volt szürreális jelenetekkel, amelyek csak fokozták azt az érzetünket, hogy itt a horror és a komédia közötti diszkrét elegyről lehet beszélni, de West doki meg annyira komolyan veszi magát mindig, hogy permanensen kizökkent abból, hogy végre átadd magad a felhőtlen nevetésnek.

West doki maga az Antikrisztus, aki a teremtés nevében ölni jött.

A harmadik rész minden eddiginél durvábban emeli a tétet, amikor egy két lában mocorgó véréren mászkáló levágott péniszt is reanimál az egyik jelenetben. És ez a Reanimátor trilógia megkoronázása, a szürreális és absztrakt felemelése oda, ahol már nincsenek szavak. West doki már azokat is megölte,

és sajnos a csodaszere továbbra sem alkalmas emberek feltámasztására, bármennyire is csillog szépen a sötétben.

^{Kép: Listal.com}

Ajánlás

Nem is tudom, mit lehetne mondani, ez a film (úgy, mint Stuart Gordon munkássága) nagyon egyedi alkotás, az egész trilógia egy unikum a halál tengerében. Humor, zs-kategória, szürreál ötvözete, megannyi zavarbaejtő, szexuális utalással, amelyet ugyan az első negyven perc után legszívesebben kikapcsolnánk, de akkor hatalmas hibát követnénk el. 

A film vége egy brutális, elementáris erejű, vérben tocsogó börtönlázadás története, ahol smasszerek és rabok, élők és holtak, emberek és péniszek, patkányok és patkányemberek között megy a harc. A vége előtt pár perccel azt sem tudjuk, már hol vagyunk, de akkor West doki hirtelen megjelenik, ráadásul él, és így tudjuk, hogy minden rendben van. Ez csak egy újabb nagy buli volt a tudomány szolgálatában.

Az öreg szélhámos megint nagyot alkotott, megint megcsinálta azt, amit nem akart. És egyszerűen nem tud leállni. A filmben felvállalt erőszak egyáltalán nem öncélú, azért van, hogy te jól szórakozz (miközben szenvedélyesen rettegsz), ha már egy hentelős filmet választottál. A Reanimátor, a három részével karöltve, új értelmet adott a horrornak a nyolcvanas években, teletolta elborult groteszkséggel, fekete humorral, miközben soha nem látott vér- és béltengerré változtatta a képernyőnket. 

A Zs-kategóriás haverok Facebook-oldalhoz az alábbi linken tudtok kapcsolódni, hogy ne maradjatok le egyetlen filmről sem, ami maradandó filmművészeti sokk: