Az ólomkoporsóba temetett zseniális asszonytól évtizedek múltán is rettegtek

A tudománytörténelem egyik legnagyobb hatású alakja egy olyan nő volt, aki több tekintetben is méltán állítható példaképként az utókor elé. Hihetetlen szakmai eredményei mellett elhivatottsága is csodálatra méltó volt, hiszen egy olyan korban tudott érvényesülni, amikor a nőknek még sokkal kisebb esélyük volt az önmegvalósításra, főként a tudomány világában.

Marie Curie nevét mindenki jól ismeri. Élete filmvászonra kívánkozóan izgalmas és fordulatokban gazdag. Varsóban született 1867. november 7-én, ötödik gyermekként. Szülei amíg tehették, mindenben támogatták és nagyon fontosnak tartották azt, hogy gyerekeik, így lányuk is hozzájuthasson a megfelelő tudáshoz és képzéshez. Kiváló eredménnyel érettségizett, de a varsói egyetemen nem folytathatta tanulmányait, mert akkoriban még nem fogadták el nők jelentkezését. Nem adta fel az álmait és kitartása meghozta gyümölcsét, a párizsi Sorbonne-ra sikerült felvételt nyernie, ahol 1893-ban fizikából, 1894-ben pedig matematikából szerzett diplomát.

Gabriel Lippmann kutatólaborjában ismerkedett meg későbbi férjével, Pierre Curie-vel. Ahogy mondani szokás, őket az égiek az egymásnak teremtették. A tudomány iránti rajongásuk mellett mindketten a mágnesesség titkait kutatták és nagyon szerettek kerékpározni.

Páratlanul sikeres tudományos pályáját végül a radioaktivitás kutatásának szentelte. Ő volt az első nő, aki Nobel-díjat kapott, és a mai napig az egyetlen olyan női kitüntetett, aki két tudományterületen, fizikából és kémiából is megkapta ezt a díjat. Szeretett férjét nagyon korán elveszítette, azonban munkáját továbbra is változatlan intenzitással folytatta. Munkája középpontjában a radioaktív anyagok kémiája, valamint az orvostudományban való alkalmazhatóságának tanulmányozása állt.

A háború idején kifejlesztett egy hordozható röntgenkészüléket, nagyban megkönnyítve a fronton dolgozó sebészek munkáját, illetve radon gázzal töltött fiolákat állított elő, melyet fecskendőkkel a sebesültek szervezetébe juttatva képesek voltak sterilizálni a sebeket. Ezzel a két találmánnyal egyes becslések szerint akár 1 millió katona életét is megmenthették.

Sajnos a sugárzó anyagokkal való munka során akkoriban még nem álltak rendelkezésre azok a biztonsági eljárások, amelyek megvédték volna a káros hatásaitól. Minden óvatossága dacára is éveken keresztül, nap mint nap veszélynek tette ki magát, ami nem múlt el nyom nélkül. 1934-ben aplasztikus anémiában hunyt el. Nagyon érdekes adaléka a halálának, hogy ő maga soha nem ismerte el, hogy a sugárzó anyagok káros hatással bírnának az élő szervezetekre.

Halálát követően teste olyan mértékben volt radioaktív, hogy 2.5 milliméteres ólommal bélelt koporsóba temették. 1995-ös újratemetése és Panthéonba való átszállítása előtt az exhumálásért felelős tisztségviselők félelmükben a francia sugárvédelmi ügynökséghez fordultak segítségért. Ekkor derült ki, hogy maradványai kevésbé veszélyesek, mind azt korábban hitték. Ugyanez nem mondható el a tárgyairól, például a jegyzeteiről, amelyeket továbbra is ólombevonatú dobozokban őriznek, hiszen még legalább 1000 éven át sugározni fognak.

Az ő esetében a szó szoros értelmében igaz, hogy az alma nem esett messze a fájától. Lánya, Irène Joliot-Curie ugyanis édesanyjához hasonlóan szintén Nobel-díjat kapott. A kitüntetést férjével Frédéric Joliot-Curie-vel megosztva vehette át 1935-ben, a mesterséges radioaktivitás felfedezéséért.