Valami nem stimmel a honfoglalás időpontjával, egészen máskor történhetett a magyar letelepedés

A magyarság kárpát-medencei története a 9. század legvégétől íródik. Ennél pontosabb dátumot egyelőre nem tudunk megadni, mert a régészeti leletek és az írott források sem teszik ezt lehetővé.

Az iskolai tankönyvek a 895–900 közötti időszakra teszik a honfoglalást, sőt némely esetben a 896-os esztendőt adják meg, amikor Árpád törzseinek beözönlését említik. Az utóbbi dátum viszont csak a dualizmus koráig nyúlik vissza, amikor az ezeréves Magyarország történetét akarták méltóképpen megünnepelni.

1891-ben Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter nyújtotta be azt a javaslatot a magyar országgyűléshez, amelyben az 1895-ös évet határozta meg a nagy nemzeti megemlékezésekre. A beruházások, építkezések azonban jócskán el voltak maradva, így végül a millenniumi ünnepségek 1896-ra csúsztak át – innen a hiedelem, hogy a honfoglalás csakis 896-ban történhetett.

Ez azonban valójában egy hosszabb folyamat volt, sőt eleinte a magyar törzsek a Kárpát-medence nagyobb részét tartották ellenőrzés alatt, mint ami később az országunkká vált. Sőt – és itt következik a nagy csavar – letelepedésről és országalapításról lényegében 970, vagyis a kalandozások lezárulta után beszélhetünk.

„A 950 körüli évtizedekben egyáltalán nem volt ország a Kárpát-medencében. Még pontosabban fogalmazva: több kis egységgel számolhatunk, de nem létezett egyetlen Magyarország… A nomádok ugyanis, amilyenek ekkortájt a magyarok is voltak, nem terület felett gyakoroltak uralmat, hanem népek felett”

– olvasható Kristó Gyula történész Szent István királyról szóló könyvében. A magyarságot tehát majdnem a 900-as évek végéig nomádként tartották számon a szomszédjai, akik a törvényes határokat nem tisztelték, hol keletre, hol meg nyugatra indítottak portyákat. A magyarság vezetője sokáig csak a nép, nem pedig a terület fölött gyakorolta uralmát, az igazi honfoglalás tehát bőven a 896-os dátum után történhetett meg.

[[c2]]