Nyomára bukkantak a bő 1000 éve keleten maradt magyaroknak, a vezérük nevét is tudni véljük

Az 1100 évvel ezelőtti magyar honfoglalás alighanem még jó pár évtizeden, évszázadon keresztül szolgáltat majd kutatási témát a régészeknek, történészeknek. Annyi bizonyos, hogy nem népünk egészét érintette, hiszen annak idején nem a magyarság egésze kelt útra.

László Gyula régészprofesszor az 1960-as években dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, szerinte Árpád törzsei már eleve magyar ajkú lakókat találtak a Kárpát-medencében, akik a 670-es években költözhettek erre a területre.

Emellett érdekes az a tény is, hogy a honfoglalók szép számú magyarságot hagytak hátra a Magna Hungariának nevezett vidéken, amit jó néhányan az őshazaként azonosítanak. Ez az Urál délnyugati részén lehetett, és a 13. században Julianus barát is alátámasztotta, hogy valóban létezett.

A domonkos szerzetes a Volgai Bolgárországban találkozott egy magyarul beszélő asszonnyal, aki megmutatta neki, hol élnek a keleten maradt magyarok. Julianus kétnapi járóföldre meg is találta őket, és el is tudott beszélgetni velük, hiszen három évszázad elmúltával is megértette őket.

De vajon meg kell elégednünk ennyi információval a keleti magyarsággal kapcsolatban? Szerencsére nem, a vasarnap.hu oldalnak nyilatkozó B. Szabó János és Sudár Balázs történészek ugyanis meglepően sok érdekességet tudtak előbányászni velük kapcsolatban.

Ők úgy vélik, hogy a kettős fejedelemség intézménye valójában nem létezett, tehát aligha a kende és a gyula (tehát a szakrális vezető, valamint a hadakat irányító személy) állhattak annak idején a népünk élén, hanem valami egészen másról lehetett szó.

A két történész úgy gondolja, hogy Gyula egy valódi, létező személy lehetett, aki a kende, azaz fejedelem méltóságot viselhette. A legmeghökkentőbb az egészben az, hogy ő nem Árpád népéhez tartozhatott, hanem a magyarság egy másik ágának a vezetője volt, azé, amelyik keleten maradt.

A Volga folyótól nyugatra élhettek, de ennél sokkal többet nem tudunk róluk. Egy időben a besenyőkkel működhettek együtt, aztán a türkmén nomádok közé olvadhattak be. Valószínűleg maradhattak közülük a Volga mentén is, talán velük találkozhatott Julianus barát az 1230-as években. A mongolok előrenyomulása okozhatta a vesztüket, de arra is jó esély van, hogy jó páran a tatárjárással eljutottak – ellenségként – a kárpát-medencei új hazába is.