Jelmezt szeretett volna vásárolni a kislányának, az eladó kegyetlen szavai örök életre elkísérik majd az anyukát

Rettenetesen szomorúan írom a soraimat. A beöltözős idpszak közeledtével mindig előkerül a két tábor egymásnak feszülése, ami nagyjából arra a mantrára alapszik, hogy Magyarországon Mindenszentek van és nem halloween, de ennél szerintem sokkal nagyobb problémák is vannak a társadalmunkban. Elmentem a kislányommal jelmezt vásárolni, mivel az ő iskolájuk is tart beöltözős bulit. Természetesen kész tervekkel érkeztünk a boltba és kis csemetém boldogan sorolta mik jöhetnek szóba: cica, lovacska, szellem nem, szőlőcske, szellem semmiképpen, de csontváz sem, eper, vizíló, de egy nagyon fontos, hogy szellem nem. Nyilván, azt meg tudtam volna oldani egy lepedővel, a kislányom meg nem híve a munka kispórolásának.

Kisebb korában volt egy balesete és megégett a kezecskéje, azonban neki természetes volt ez az állapot és szerencsére az iskolában sem kapott emiatt bántó kérdéseket. Ha rá is kérdezett egy gyerek a történet elmesélése után nyugtázta azt és többet nem került szóba. A boltba viszonylag későn értünk oda, zárásig alig fél óra volt már és szabadkozva léptem be a boltba, úgy gondoltam fél óra alatt sikerül dönteni. Mindig fontosnak tartottam, hogy a kislányomnak legyen saját véleménye, már egészen kiskorától hagyjuk, hogy meghozza a döntéseit és sajnos nem fértünk bele a fér órába.

Kicsit megsürgettem, mondván, hogy az eladók mennének haza és udvariatlanság amit csinálunk, ő azonban kérlelt, hogy még öt percet adjak neki, már csak három jelmez között vacilál.

Ekkor sétálni indultam a sorok között, arra gondoltam, hogyha nem állok ott mellette talán gyorsabban dönt és hallottam, ahogy a két eladó beszélget. Fiatal jóképű srác volt, 18 körüli és a kollégája sem volt nála sokkal idősebb, huszonpáréves fiatal srác, szintén. Épp oda akartam lépni még egyszer elnézést kérni, mikor az alábbi beszélgetés ütötte meg a fülemet:

Választhatnának neki egy Freddie Krueger jelmezt is.

Jah, vagy csak húzzanak rá egy kesztyűt. Utálom az ilyen vevőket, legszívesebben gyerekestül dobnám ki.

Mintha leforráztak volna. Azt sem tudtam mit mondjak. Ekkor megjelent a kislányom kezében a választott darabbal és udvariasan odasétált az eladókhoz, elnézést kért a sietség miatt, majd várt, hogy menjek fizetni. Szívem szerint az arcukba kiabáltam volna és otthagyom a ruhát, de nem akartam jelenetet a kislányom előtt, nehogy esetleg neki is mondjanak valami bántót. Fizettem és távoztunk a boltból. Otthon sírtam egy sort és csak arra tudtam gondolni, hogy soha többet nem találkozik az én kis angyalom ilyen kegyetlen suhancokkal.