Ajándékot adtak a lányomnak az osztálytársai, orvost kellett hozzá hívni az iskolába

Még el sem kezdődött igazán a tanév, de minden eddiginél több dolog történik. Most egy édesanya mesélte el, hogy mennyire gonoszak tudnak lenni a gyerekek. Kriszta történetét olvashatjátok:

Kedves Magazin, köszönöm, ha foglalkoznak a levelemmel, amiket most is könnyek között írok. A kislányom idén kezdte a harmadik osztályt és egészen jól megvolt az osztálytársaival. Volt egy tábor, ahová az osztály nagy része elment és ő is szeretett volna, természetesen elengedtem. Nem akartam, hogy kiessen a közösségből, hogy a többiek esetleg olyan élményekkel térjenek haza, amikhez ő majd nem tud hozzászólni. A tábor alatt api egyszer beszéltünk, de éreztem a hangján, hogy valami nem oké.

Az iskolakezdés előtt nem sokkal mondta el, hogy mi történt.

A többiek ki akartak lógni lefekvés után még kicsit beszélgetni. A tanárnő megmondta, hogy takarodó után szigorúan tilos elhagyni a lakóépületeket, hiszen nem tud egész éjszaka egy tanár állni az ajtókban, meg kell bízni a diákokban. A kislányom hallotta, ahogy erről beszélnek és megpróbálta őket lebeszélni. Ekkor elcsitították és jelezték, hogy ők mindenképp mennek, de neki nem kell velük tartania. A lányom egy ideig tipródott, de végül a szíve szerint döntött.

Beárulta az osztálytársait a tanáruknak.

A pedagógus természetesen azonnal intézkedett és bár nem árulta el, hogy kitől kapta a tuti fülest, nem kellett nekik sok idő, hogy összerakják: az én lányom mártotta be őket. Innentől kezdve nem akarták bevenni őt a csapatba, nem játszottak vele, szinte levegőnek nézték. Ez nagyon megviselte őt, hiszen ő csak azt tette, amire tanítottuk: be akarta tartani és tartatni a szabályokat azért, hogy senkinek se eshessen bántódása. Önmaga árnyékaként jött haza, sokat sírt és előre rettegett az első néhány naptól az iskolában. Én próbáltam megnyugtatni és jelezni neki, hogy nem lesz semmi baj, addigra mindenki el is felejti.

Csúnya átveréssel indult a tanév.

Az elején úgy tűnt, hogy igazam is lesz. Az osztálytársai úgy tettek mintha minden rendben lenne, beszélgettek, együtt jártak mosdóba és úgy tűn, hogy ezt az egész rémálmot magunk mögött hagyhatjuk, a kis szívem lelke szinte ragyogott, ahogy hazaért a tanításból: visszakapta a barátait. Az örömét csak még jobban tetézte, amikor elmondták neki, hogy szeretnének tőle bocsánatot kérni és készültek neki egy ajándékkal.

Az ajándékot a táborban játszott Bizalom köre feladat alapján választották ki.

A gyerekeknek el kellett mesélnie, hogy mitől félnek, aztán papírokra írva tábortűzbe dobni azt hogy elengedjék. Természetesen az én lányom is elmondta, hogy mi az, amitől nagyon tart. Ezek pedig egészen furcsa módon a csigák. Többször beszéltünk már vele erről, azt mondta már gyerekkorában is, hogy ezek furcsák, űrlényszerűek, nyálkásak, undorítóak és a félelmét nem nőtte ki.

A doboz, amit elétettek csigákkal volt tele. Amikor kinyitotta, akkor a beszámolók alapján először sikítani akart, majd rángatózni kezdtek. Ekkor már az osztálytársai is megrémültek, ami nem csoda. Egy dolgot csak a tanárnővel osztott meg: epilepsziás. Az iskolában mindig van gyógyszer, a kiránduláson is volt, erről gondoskodtunk, de a betegségéről nem akart másoknak mesélni.

Azonnal szóltak az orvosnak, aztán pedig nekem. Egy jó kiadós üvöltözés után pedig kivettem a lányomat az iskolából, az ideig évet magántanulóként fogja elvégezni, ameddig új intézményt nem találok neki.