A legjobb barátom összeveszett a feleségével és átjött hozzánk éjszakára, olyat tettünk amit nem tudok bevallani a férjemnek

Bertát váratlan kapucsöngés zavarta fel az éjszaka közepén, de mikor ajtót nyitott, már tudta miről van szó. Az ajtóban ugyanis a legjobb barátja állt gyámolatlan, megsemmisült tekintettel, akinek már jóideje válságban volt a házassága. 

Sziasztok! Lehet sokan elítélnek majd miatta, de muszáj kiadnom magamból, mert már nem bírok a bűntudatommal. Az az igazság, hogy ha férfiakról van szó, akkor én mindig inkább az eszemre hallgattam, és a biztosra mentem. Ez - hangozzon bármennyire kiábrándítónak is - de egyszerűen annyit jelent, hogy a pénzes pasiknak engedtem csak meg, hogy behálózzanak, ha valaki egzisztenciálisan nagyon bizonytalan lábakon állt, sosem mertem igazán közel engedni magamhoz.

Ha valaki erre azt mondja, hogy gyávaság, az is rendben van. Magasról teszek rá, hogy ki mit gondol rólam, mert miközben ők otthon puffognak egy másfélszobás panelben, én megcsináltam a szerencsémet, és egyáltalán nem volt könnyű, rengeteg küzdelem és kompromisszum kellett hozzá, hogy ma az a nő legyek, aki vagyok, és hátra hagyjam a gyermekkorom nyomorát.

A férjem ráadásul nem csak gazdag, hanem jó ember is, van intellektusa és humora is. Őszinte, az ágyban is hozza a kötelezőt, kiegyensúlyozott

- ebben persze nekem is van némi részem -, de az istenért se kötném az orrára, hogy néha mégis untat. Olyan lenne kicsit, mintha eldobnám a lottóötöst. Ha olvasná ezt a levelet, valószínűleg eszébe se jutna, hogy a mi házasságunkról van szó, annyira naiv, szerethető ember.

Kicsit talán hosszúra nyúlt a bevezető, de erre szükség van ahhoz, hogy mindenki megértse, mi nyomja most a szívem lelkét. Van ugyanis egy férfi az életemben, egyetlen egy, aki kivételt jelentett a férfiak sorában. Még az egyetemen ismerkedtünk meg, és közel két évtizede elválaszthatatlan páros vagyunk - ezt az eddigi párjaimnak is mindig le kellett nyelnie.

Nem esett nehezükre, mert Gergőt a legtöbben kutyába se veszik, sosem tekintettek rá igazi vetélytársként, egyszerűen azért, mert szinte elképzelhetetlen az, hogy Gergő és én egymás mellett kössünk ki.

Mindig tudatosan benne tartottam barátzónában, mert sosem gondoltam róla, hogy megtudja adni azt az anyagi biztonságot, amire szükségem van.

Viszont ő tényleg a legjobb barátom, valami elválaszthatatlan kötelék köt össze vele, az elmúlt 17 évben már elképesztően sok mindenen mentünk keresztül, és mindig ott voltunk egymásnak erős lelkitámaszként. Vele élhettem meg azt, amit a rendes párkapcsolataimban sosem találtam meg. Hogy miatta-e, vagy sem, az már talán lényegtelen is.

A lényeg azonban, hogy Gergő felesége válni akar, mégpedig azért, mert  a nő féltékeny rám. El lehetne intézni annyival, hogy féltékeny buta liba, de épp ellenkezőleg: átlát a szitán, nem fognak ki rajta az átlátszó közjátékok, egy kibe&@#ott médium a csaj, aki mostanra valahogy felmérte, hogy a Gergő és köztem lévő barátság valahogy több, még akkor is, ha nincs benne szexus.

Éppen ezért igazából már vártam rá, hogy mikor találom Gergőt az ajtóm előtt szomorkodva. Bevezettem a vendégszobába, miközben a férjem az emeleten aludt.

Nem kellett sokat beszélnie, mert tudtam miről van szó, de olyan mély szomorúságot láttam a szemében, olyan sebezhetőséget, hogy nem bírtam tovább.

Több évtized után végül megtörtént a dolog, és lefeküdtünk, miközben a férjem gyanútlanul horkolt az emeleti hálószobában.

Most fogalmam sincs mit csináljak, mert eddig azt hittem, kordában tudom tartani az érzéseimet és a vágyaimat. De ezek szerint mégsem tudom. 17 évig ellenálltam, és játszottam a jó feleséget és a jó barátot, most pedig hirtelen megtörtént a megcsalás, és elképesztően ramatyul érzem magam.

De nem azért, mert a megcsalás olyan rossz lett volna, hanem éppen azért, mert még sosem volt ilyen jó. Egyszerre érzek szégyent és örömöt, Gergővel szinte eggyé olvadtunk, és én megint akarom ezt az érzést. Neki talán könnyű, mert a válása szinte elkerülhetetlen, de én nem dobhatok el csak úgy mindent. Teljesen összezavarodtam, és egyelőre nem is igazán tudom, hogy melyik döntés a nehezebb: a helyes döntés vagy a helytelen. Én mindkettőben rosszul járok, és valakinek nagy szenvedést okozok.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.