Végre bejelentették az Ügyfélkapuval kapcsolatban, új hitelesítési móddal is beléphetünk néhány napon belül
Olvass tovább...
Hatalmasat változott az élete, legújabb dalában egy szomorú témát dolgozott fel.
Új szerzeményekkel készült Curtis, aki minden hónapban kiad egy dalt, a végén pedig egy nagy egésszé áll össze. Elmondása szerint legalább 15 dal áll készen, így igazán termékeny időszak van mögötte. Ehhez minden bizonnyal az is kellett, hogy életmódot változtatott, és nagyban készül a következő évi fellépésekre is.
Curtis a Borsnak beszélt arról, hogy hetente hatszor edz, odafigyel az étkezésre és alkoholt sem fogyaszt többé. Tavalyi fogadalmát így sikerült megtartania, és hatalmas fordulatot vett az élete, ehhez azonban fel kellett dolgoznia a múlt sebeit is, aminek nyomait a mai napig magán viseli.
Olvass tovább...
Édesapja halálával kapcsolatosan tett közzé két nappal ezelőtt egy új dalt, a Fehér rózsát pedig már most százezrek nézték meg, a kommentelők szerint pedig az egyik legjobb szerzeményét hallhatják a rajongói.
Az énekes-rapper maga is beszélt arról, hogy nem ez az első, hogy édesapja halála inspirálta, és úgy érzi, hogy még mindig nem tudja elengedni őt, és nem is szeretné, viszont részben már sikerült feldolgoznia az elvesztését.
Olvass tovább...
„Erre egyébként nagyon jó terápia a szövegírás. Ha igazán szerettél valakit és közel áll hozzád, akkor azzal a ténnyel, hogy ő már nincs, csak együtt tudsz élni, elfogadni sosem.”
- fogalmazott.
Curtis azt is elárulta, hogy mindössze 14 éves volt, amikor édesapja elhunyt, aki előtte évekig betegeskedett, leukémiás volt:
„Hiába tudtuk, hogy mi lesz a vége, mégis hidegzuhanyként ért az elvesztése”
– mondta, hozzátéve, hogy épp abban az életkorban érte a szomorú veszteség, amikor a legnagyobb szüksége lett volna az apai támogatásra.
Curtis a rajongók szívéhez is megtalálta az utat ezzel a dallal, amivel nagyon sokan tudnak azonosulni azok közül, akik már vesztettek el közeli hozzátartozójukat. Több száz hozzászólás érkezett már most, akik szerint egyszerre szomorú és gyönyörű a szerzemény: