A bátyám hazahozta az új párját én pedig elájultam: hetek óta csak zokogok, a család pedig a testvérem mellett áll
Olvass tovább...
Eldurvult a részegen kötött fogadás.
Mira ismerkedett egy fiúval, miközben a családi életét is igyekezett menedzselni. Egy hirtelen ötlet azonban hatalmas változásokat indított el. Most az ő történetét olvashatjátok.
Kedves Olvasó!
Most, hogy tollat ragadok, életem egyik legnehezebb helyzetéről írok. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan bonyodalom közepén találom magam, amit saját butaságom okoz majd. De talán ha megosztom és kiírom magamból, enyhül a görcs is a gyomromban.
Az egész néhány hónapja kezdődött. Egy fiúval randiztam, akivel a kapcsolatunk eleinte izgalmasnak és könnyednek tűnt. Szép volt, ahogyan kibontakozott a vonzalom köztünk, de egy ponton valami más is közbeszólt. A húgom, aki mindig is kicsit visszahúzódóbb és bizonytalanabb volt, egyre gyakrabban fejezte ki, hogy nem érzi magát elég vonzónak, elég érdekesnek a férfiak szemében. Mindig is védelmeztem őt, és fájt látni, hogy ennyire kételkedik önmagában.
Olvass tovább...
Egy nap, amikor a beszélgettünk a sráccal, a téma valahogy a húgomra terelődött. Mondtam neki, hogy szerintem a húgom szép és vonzó, de ő soha nem veszi észre ezt a szépséget saját magán és valamiért a férfiak sem. Talán az alkohol, talán a pillanat heve miatt, de valami olyasmi hagyta el a számát, ami visszatekintve óriási hiba volt. Fogadtam vele, hogy nem tudja elcsábítani a húgomat. Abban a percben azt hittem, hogy ezzel két legyet ütök egy csapásra: a fiú bebizonyítja nekem, hogy nem tud más nő iránt érdeklődni, a húgom pedig kicsit visszanyer valamit az önbizalmából. Egy ártatlan fogadásnak tűnt egyszerűen akkor.
Aztán valami félresikerült. A fiú és a húgom valóban elkezdtek egyre több időt tölteni együtt és az elején örültem is, hiszen láttam, hogy a húgom arcán ismét megjelenik a mosoly, amit olyan régen nem láttam. A testvérem kivirult, az önbizalma nőtt, és végre úgy tűnt, boldog.
Egy nap aztán a srác elmondta nekem, hogy beleszeretett a húgomba. Azt hittem, csak viccel, hogy még mindig a színjáték részeként próbálja velem is elhitetni a dolgot és ennyire szerepben marad. De nem így volt. Tiszta, komoly érzésekről beszélt, és amikor elmondta, hogy velem szakítani akar, éreztem, hogy minden összeomlik körülöttem.
Olvass tovább...
Most itt állok ebben a lehetetlen helyzetben. Egy láncreakciót indítottam el, aminek nem látom a végét, és ami még rosszabb: nem tudom, mit tegyek. A húgom boldog, szerelmes, talán most először érzi azt, hogy valaki igazán szereti. És én nem akarom ezt elvenni tőle. Nem akarom, hogy megtudja, hogy ez az egész egy fogadásból indult, mert attól félek, hogy ez tönkretenné mindazt, ami most jól működik az életében. Viszont nyomaszt a bűntudat. Hogyan tudnék ezek után a szemébe nézni? Hogyan tudnám elviselni, hogy én voltam az, aki ezt a történetet elindította és most nem tudom, hogy őszinte legyek-e vele, vagy hagyjam, hogy tovább éljen a boldog tudatlanságban?
Néha arra gondolok, hogy talán jobb lenne, ha csak csendben elengedném őket. Talán jobb lenne, ha én hátralépnék és hagynám, hogy ők boldogok legyenek együtt, még ha nekem fáj is. De a kérdés mindig ott kavarog a fejemben: vajon nem lenne-e tisztességesebb elmondani neki az igazat, bármennyire is fájna ez mindenkinek? Mi van, ha egyszer kiderül, és akkor a húgom nem csak a fiút, hanem engem is elveszít? Fogalmam sincs megbocsátana-e nekem valaha is.
Nem tudom, mi a helyes döntés. Minden egyes nap újra és újra átgondolom, és még mindig nem jutottam dűlőre. Egyetlen dolog biztos: az én és az ő boldogságát is akarom, de nem tudom, milyen áron. Csapdában érzem magam a titkom és a szeretetem között, és úgy érzem, nincs jó út, amin tovább haladhatnék. Várom a tanácsaitokat, mert egyre nehezebben viselem a titkot, ami belülről emészt. Arról nem beszélve, hogy látom milyen csodálatos ember a srác és nem tagadom, féltékeny vagyok.
Olvass tovább...