A Most vagy soha után Gárdonyi Gézát is történelemhamisítónak fogjuk hívni? - kritika

Megérkezett a mozikba a Most vagy soha! című magyar film, ami már a bemutatása előtt hatalmas port kavart. Az embereket eléggé megosztotta az eddigi legdrágább magyar film, mert sokan attól féltek, hogy egy történelemhamisító alkotás lesz. Már meg is jelentek olyan írások, amiknek szerzői határozottan kijelentik, hogy a Petőfi Sándor és a márciusi ifjak egy napját elmesélő történetbe nem sok történelmi hűség szorult. Én is megnéztem a Rákay Philip és Szente Vajk által írt Most vagy soha! címet viselő gigaprodukciót, de történelemhamisítást nem láttam benne.

A Most vagy soha! történetét nem részletezném, hiszen mindenki számára jól ismert. Március 15-én egy csapat fiatal fellobbantotta a szikrát, és forradalmat indítottak annak érdekében, hogy egy szabad és független Magyarország születhessen. A Most vagy soha! története március 14-én este kezdődik, és az azt követő 24 órát meséli el, hogy mi történt, vagy mi történhetett volna azon a napon.

Merthogy a Most vagy soha! nem árul zsákbamacskát, már a bemutatása előtt jó előre tisztázták az alkotók, hogy bár a történelmi események adták a történet alapját, a fontos állomásokat és személyeket leszámítva sok fiktív elem került bele. Ugyanakkor maga a film is azzal indul, hogy felhívja a néző figyelmét, hogy ez most egy olyan történet lesz, ami úgy mutatja be azt a bizonyos tavaszi napot,

ahogy történt, és ahogy történhetett volna.

^{(Fotó: IMDb)}

Rákay Philip és Szente Vajk egy mindenki számára fogyasztható, közönségbarát filmet akart készíteni Petőfi Sándorék március 15-ei napjáról, egy olyan történetben, ami nem hamisítja és gyalázza meg a történelmet, sokkal inkább színesíti azt. Merthogy a Most vagy soha! története úgymond filmes nyelvre fordítja le a történelmi eseményeket; kicsit feltuningolva, kicsit izgalmasabbá, szórakoztatóbbá téve tálalja a nézőknek. Magában a film műfaji meghatározásában is benne van, hogy történelmi kalandfilm, tehát nem egy történelmi dokumentumfilm; nem, a Most vagy soha! semmiképp sem akar egy száraz, tényeket feltáró, 2 órás tömény unalom lenni - ha valakit csak a történelmi részek érdekelnek, lapozzon fel egy törikönyvet, vagy mélyüljön el a Magyar Televízión egykor sugárzott Magyarország története című, egyébként nagyon jól összerakott történelmi televíziós dokumentumfilm-sorozat alábbi epizódjaiban:

A nemzet ébredésétől a forradalomig, Forradalom és honvédelem, Az 1848-49-es szabadságharc.

Történelemhamisítással vádolni egy filmet azért, mert a történelmi tényeken felül fiktív történetelemeket, kitalált karaktereket tesz hozzá a cselekményhez, nemes egyszerűséggel ostobaság, mert ilyen alapon kezdjük el ócsárolni Gárdonyi Gézát az Egri csillagok miatt, és Jókai Mórt A kőszívű ember fiai okán. Gondoljunk már bele egy kicsit, vajon az említett két regény azért született, hogy beleverje a történelmi eseményeket az olvasók fejébe, vagy hogy egy fogyaszthatóbb, izgalmas, olvasóbarát kalandon keresztül mesélje el, mi történt 1552-ben, vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején? A fikció mindig is szerves részét képezte nemcsak a magyar filmgyártásnak, de a magyar irodalomnak is - mégsem kezdett bele senki nyilvános könyvégetésbe, mert Gárdonyi Géza megalkotta Jumurdzsákot, aki ugyebár a történet szerint nagyban hozzájárult az egri csata kirobbanásához.

^{(Fotó: IMDb)}

Most itt vagyunk 2024-ben és szidunk egy március 15-éről szóló filmet, mert fel mer vonultatni olyan karaktereket, mint például Farkasch. Hozzáteszem, Horváth Lajos Ottó nagyon jól hozza a rá szabott karaktert, még úgy is, hogy igazából az egész figura teljesen komolyan vehetetlen és felesleges. Nem akarok spoilerezni, de látszik, hogy ő csak a műfaji besorolás miatt, amolyan kötelező kalandfilmes antagonistaként került bele a történetbe, aki mindig úgy tesz, mintha tenni akarna a forradalom sikere ellen, de aztán amint lépni tudna vagy merényletet elkövetni Petőfi ellen, jön a dramaturgiai visszarántás, hogy "ne feledd Farkasch, nem ölheted meg Petőfit, te csak marcona arccal loholhatsz a szereplők után, mint az éhes, de tehetetlen farkas a prédája után".

Ha már a szereplőknél tartunk, érdekes megfigyelni, hogy a történet miként avanzsálja főszereplőnek Farkasch-t és a történet igazi hősét, Szendrey Júliát. Igen, Petőfi Sándor felesége komoly szerepet kapott a sztoriban, mondhatjuk, hogy ha ő nincs, akkor ebben az értelmezésben a forradalom és a szabadságharc is elvesztette volna már az első napon a szimbólumát. Kettejük viaskodása olyannyira szerves részét képezi a történetnek, hogy ha kitépnénk ezt a szálat, teljesen összeesne a sztori - nem túlzás azt mondani, hogy Farkasch és Szendrey Júlia történetszála adja magának a Most vagy soha!-nak a vázát.

De nyilván ez a film a márciusi ifjakról kell, hogy szóljon, és nem is feledkezik meg róluk, mindig ott vagyunk velük, ha egy kicsit is leszakadunk tőlük, mindig sikerül utolérni őket akár a Landerer nyomdánál, akár a Nemzeti Múzeumnál. Az ifjak szerepeiben látható színészek szerethető alakításokat nyújtanak, és nyilván sokaknak abszolút kedvence lesz a nőcsábász Vasvári Pál, aki tulajdonképpen a film fő humorforrása.

^{(Fotó: IMDb)}

Maga a Most vagy soha! látványvilága teljes mértékben kiszolgálja a nézőt. A film minden képkockáján látszik, hogy igényesen van kidolgozva, nagyon alapos operatőri, berendezői, látványtervezői munka tükröződik a snittekről, de ki kell emelni a jelmezeket és a díszleteket is. Le se tudná tagadni, hogy milyen filmekből merítkezett - elsősorban Guy Ritchie stílusa köszön vissza, a rendező több filmjét is megidézi, még az élőszereplős Aladdin-t is, ami azért kicsit megmosolyogtató pillanat volt. Farkasch és bandája pedig egyértelműen a Sherlock Holmes-filmek verőlegényeire, az utca patkányaira emlékeztetnek - és akkor még nem szóltam arról a jelenetről, ami A három testőr-ből lett átemelve.

A Most vagy soha! egy minden korosztály számára fogyasztható történetben meséli el az 1848. március 15-ei eseményeket, és bár sok fikció van benne, ettől még nem tiporja földbe a történelmet. Nyilván sok szempontból túlzó és kiszínezett, de egy kalandfilmnél ezt meg lehet bocsátani.

Jómagam szerencsére most is egy mezei vetítésen néztem meg a filmet, ahol átlagos nézők vettek körül. Ez azért jó, mert így hallhatom az őszinte véleményeket azoktól, akik velem együtt kifizették a jegy árát. Mellettem például egy idős bácsi egyedül ült, aki együtt szavalta Petőfiékkel a Nemzeti dalt, a vetítés után pedig egy kisgyerek azt mondta az anyukájának, hogy az tetszett neki a legjobban, amikor a film végén a pesti gyerekek eljátszották a márciusi ifjakat. Ebből is látszik, hogy a Most vagy soha! biztos meg fogja találni a maga közönségét, és bár valóban nem érdemes ebből felkészülni a töri dolgozatra, nem is abból a célból készült, hogy ledugja a torkunkon a száraz, sokat hallott eseményeket.