Az Aquaman új reményt adott a DC univerzumnak, a folytatás már csak a szögeket veri a koporsóba

Aki nézi és szereti ezeket a filmeket, annak valószínűleg már a könyökén jön ki a DC filmes univerzumának bukása és hamarosan bekövetkező újraindítása, így mi most csak szorítkozzunk arra, hogy miután Az Igazság Ligája kellemetlenül nagyot bukott a pénztáraknál 2017-ben, egy évvel később annál váratlanabb sikert okozott az Jason Momoa atlantiszi szuperhősének szólófilmes bemutatkozása.

Az Aquaman máig az egyetlen DCEU film, ami megugrotta az 1 milliárdos álomhatárt, de ami fontosabb, hogy a kritikusoknál és a nézőknél is nagyon jól szerepelt.

A horrorfilmektől igazolt James Wan egy klasszikus kalandfilmet készített, civakodó szerelmesekkel, átélhető drámával, humoros gegekkel, és egy nagyon egyedi, elborult atlantiszi világgal (kinek jutna eszébe cápákon lovagolni?). Indiana Jones a víz alatt, a lehető legjobb értelemben sikerült pop-corn film, ami azonban a folytatásról már csak részben mondható el.

Az Aquaman és az elveszett birodalom sokkal jobb lett, mint amilyennek sokan várták, miután a film premierdátuma folyamatosan csúszott az állandó átírások, pótforgatások, és persze a covid-korlátozások miatt - így végül neki jutott az a hálátlan szerep, hogy beverje az utolsó szöget is  DCEU filmek koporsójába.

Az Aquaman és az elveszett királyság messze elmarad az első rész frissességétől, de különösebb baj sincs vele.

Korrekt szuperhősfilm, ami nem hagy semmilyen nyomot. A legfontosabb változás, hogy a romantika helyett itt bromance van (Amber Heard jeleneteit érezhetően megvágták, pedig dramaturgiailag is fontos szereplő végig), a buddycop filmek legjobb hagyományai elevenednek meg a szuperhősök perpatvarában, ami a roppant tehetséges, de az igazán nagy sztárrá váláshoz mindig is túl jóképű Patrick Wilsonnak ezúttal is igazi jutalomjáték.

Drámai feszültség is ebben lenne a legtöbb, de ezúttal mintha nem találták volna el olyan pontosan az arányokat, a nyitószekvencia konkrétan akár a Thor harmadik részének egyenes folytatása is lehetne.

Bár a jelenet nekem személy szerint még tetszett, a film legzavaróbb részei pont azok, amik a Marvelhez kötik.

Nem hiszem el, hogy nem találtak egy másik ázsiai származású fickót az egyik fontosabb mellékszerepre, mint Randall Parkot, aki a Hangya mozikból lehet ismerős mindenkinek. Ugyanígy teljesen érthetetlen, hogy két A galaxis őrzőivel összeforrt betétzenét is újrahasznosítottak, mintha nem létezne több dal a világon. A filmben van Thorról és Lokiról szóló vicc is, a vége pedig másolja a Vasember ikonikus lezárást, csak amíg ott volt súlya az önleleplezésnek, itt ezt semmi sem indokolja.

Milyen ironikus, hogy amíg a Vasember valaminek a kezdete volt, addig az Aquaman és az elveszett birodalom valaminek a befejezése.

Wan azért nem felejtett el rendezni, az igazi drámai töltet ugyan nincs meg ebben a történetben, a humorral és látványos akciókkal viszont nincs gond, Atlantisznak is újabb részeit ismerjük meg (ezek közül különösen izgalmasra sikeredett a Star Wars kantina jelenetének hommage-ja, éneklő halakkal meg Jabbára hajazó tengeri lénnyel), és Wan horrorfilmes háttere egészen nyilvánvaló ezúttal is.

Nem kell rohanni a mozikba az utolsó DCEU film miatt, de aki beül rá, valószínűleg megtalálja a számításait,

A folytatásnak különösen rossz nyitóhétvégét sorsolnak, és a premier előtti vetítésen szállingózó nézők alacsony száma ezt alá is írja: senkit sem érdekel már egy olyan szuperhős film, amiről tudvalevő, hogy egy halott franchise utolsó darabja.

A stúdió mondhatni lábon lőtte magát azzal, hogy idő előtt megtették az újraindításról szóló nagy bejelentést, mert bár James Wan munkája se tudta volna feltámasztani ezt a franchise-t a hamvaiból, mégis többet érdemelt volna. Íme az előzetes, ami elmeséli az egész történetet: