Dühösen hagyták el a mozikat ezután a film után a nézők, most világszerte rajonganak érte

Ridley Scott legújabb filmjével nem csak a kritikusok elégedetlenkednek, a nézők is vegyes érzésekkel jönnek ki a vetítésekről. A Napóleon jelen pillanatban is 59%-on áll a Rotten Tomatoes oldalán, a nézőknél és a kritikusoknál egyaránt.

Ezzel szemben a filmes megmondóemberek által szintén földbe döngölt Marvelek (61%), vagy a nyár folyamán jókora bukásnak elkönyvelt Flash (63%) sokkal jobb visszajelzéseket kap a közönségtől, mint a szakmától (mindkettő 83%-on áll). Hasonlóan teljesít a Disney 100. évfordulós alkotása, a Kívánság is, ahol a kritikusok 49%-a áll szemben a közönség 81%-ával.

Az ilyen nagy különbségek a filmek megítélése között egyáltalán nem ritka, de a Napóleon esetében egyöntetű a csalódás (persze már megvannak a film rajongói is), és már sokan a rendezői változattól várják a csodát, ami hamarosan az Apple+-on lesz elérhető, és csaknem másfél órával hosszabb játékidővel fog rendelkezni.

Kritikánkban mi is kifejtettük, hogy szerintünk miért nem érdemes erre várni, ugyanakkor Scott pályája bővelkedik az olyan filmalkotásokban, amiknek a rendezői változata utólag rengeteget dobott egy-egy alkotás megítélésében. Sőt, a közelmúltban is volt rá példa, hogy a négy órás rendezői változat valóban helyre tudott tenni dolgokat a mozis változatokhoz képest.

Így történt ez korábban a Szárnyas fejvadásszal, ami a mozikban óriási bukás volt, majd mikor megjelent 1992-ben a rendezői változat, azonnal kultikus státuszba került a régi-új befejezésnek köszönhetően, de Scottnak ez sem volt elég, és 2007-ben megjelent a Végső vágás, ami a legjobban tükrözte a rendező eredeti szándékait (a filmnek egyébként összesen 7 különböző verziója ismert). 

Viszont ennél is sokkal drasztikusabb eredményt hozott a 2005-ös Mennyei királyság újravágása.

A keresztes háborúk idejébe visszakalauzoló film a bemutatásakor nem volt igazán sikeres, de később a rendező egyik legjobb filmjének kiáltották ki, mikor megjelent a több mint fél órával hosszabb rendezői változat. Scott több helyen is lenyilatkozta már, hogy utólag mennyire bánja, hogy hagyta a csonka verziót a mozikba kerülni, könnyen lehet, hogy a Napóleonnal kapcsolatban is hasonló szabadkozásokra fog kényszerülni, bár egyelőre elég magabiztosan hadakozik a filmje mellett:

Pedig a Mennyei királyság tényleg egy jó film, sőt megkockáztatom, hogy már a mozis változat sem volt rossz, de a rendezői egy sokkal árnyaltabb és kerekebb alkotás. A történet a keresztények által uralt Jeruzsálem végnapjaiba vezet vissza minket a nemes lelkű Balian grófon keresztül, aki családját siratva zarándokol a szent földre, hogy megváltást nyerjen szerettei lelkéért.  Jeruzsálembe érkezvén viszont azt tapasztalja, hogy a keresztes lovagok és a papok zöme képmutató csaló, akik Isten nevében gyilkolnak és áskálódnak. Végül rá hárul a feladat, hogy megvédje a várost a szaracénoktól. 

Scott mindig is szkeptikusan viszonyult a valláshoz, önmagát ateistának tartja, ezzel szemben mégis gyakran nyúl olyan történelmi korszakokhoz, ahol a vallás meghatározó szereppel bír - hogy mást ne mondjak, még Mózesről is forgatott filmet. A Mennyei királyság ezek közül toronymagasan a legösszetettebb, mert (bár azt a világlátást, amiben a középkor embere élt, ez sem tudja megidézni) a filmben ábrázolt konfliktus nem teljesen fekete-fehér.

A Mennyei királyság első körben azért nem lett igazán sikeres, mert másnak akarták eladni, mint ami.

Egy Gladiátor szerű történelmi akciófilmnek, ahol a jók felveszik a harcot a rosszakkal, miközben a filmben csak egy valós ellenség van: az emberi kapzsiság és dölyfösség. Főleg a rendezői változatból derül ki, hogy ez mennyire más film, mint az ún. szandálos filmek reneszánszát elhozó elődje. A Mennyei királyság nem annyira az arabokat és a keresztényeket állítja szembe, mint inkább a gyenge, gyarló embereket a nemesebb lelkű férfiakkal. 

A Jeruzsálemet a valóságban is visszafoglaló Szaladin szultán (Ghassan Massoud) talán a film legszimpatikusabb figurája, de VI. Baldwin (a szerepet egy maszkban végigjátszó Edward Norton remek alakításában) sem nagyon marad el tőle, még halálában is bölcsességet és erőt sugároz. Hospitaler (David Thewlis) minden feltűnése olyan, mintha valami túlvilági angyal szólna belőle, Tiberias (Jeremy Irons)  vagy Godfrey (Liam Neeson) pedig kissé megfásult, kiábrándult lovagok, de tisztességes szándékukhoz nem fér kétség. Még az önhitt Guido sem teljesen gonosz.

Balian pedig a legkisebb kovácsfiú a mesékből, aki végül királlyá válik, és elnyeri a hercegnő szívét - talán túl meseszerű is, annyira patyolat tiszta a karakter, ám a kritikákkal ellentétben ez nagyon is passzolt Orlando Bloomhoz, akit ekkoriban szinte minden szandálos-kardozós filmbe beválogattak (A Gyűrűk Ura, A Karib-tenger kalózai, Trója).

A férfiaknál viszont sokkal izgalmasabb Sibylla (Eva Green) karaktere, aki csak a rendezői változatban bontakozott ki, és vált csábító szeretőből hús-vér női karakterré, saját döntésekkel, dilemmákkal - Scottot sem véletlenül szokás feminista rendezőnek emlegetni (lásd.: Alein, Thelma & Louise, G.I. Jane, Az utolsó párbaj).

A film nem mentes az aktuálpolitikai áthallásoktól, mintha a keresztények csak kizsákmányolás céljából érkeznének az arabok által elfoglalt területre. Bár ezt a párhuzamot személy szerint igencsak erőltetettnek vélem, de Scott filmje ezzel is reflektál az amerikaiak iraki inváziójára, ami különféle hangzatos vezényszavak mögé bújva valójában nem szólt másról, mint az olajról. A keresztes hadjáratokat megmagyarázni azért már sokkal összetettebb feladat, de ez mit sem von le a Mennyei királyság rendezői változatának erényeiből, amit a Disney+ kínálatában most is elérhető.

Scott pályáját egyébként is átszövik a különböző változatok, talán nincs is még egy olyan hollywoodi rendező, aki utólag ennyire gyakran nyúl vissza egy már bemutatott filmjéhez. Nagyjából minden második filmjéhez készült már rendezői változat - igaz, az elnevezés olykor csalóka, mert a legtöbb alkalommal csupán a producerek nyomására helyeznek vissza a filmből kivágott jeleneteket, amik a legtöbbször tényleg inkább csak lassítják a cselekményt. Ilyen például a Terminátor 2, vagy Ragyogás.

A Gladiátor, az Amerikai gengszter, vagy a Robin Hood bővített változatai sem is igazán adnak hozzá az eredeti filmélményhez, de mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, Scott vágóollója néha csodákra képes.