Nyugi, egyáltalán nem beteg érzés, ha kanos leszel a horrorfilmektől

A horrorfilmeket és a rettegést nem mindenki szereti, ez azonban sokaknál megváltozhat, ha tudomást szereznek egy új kutatási eredményről. Immár tudományosan bizonyított ugyanis, hogy a félelem nem ritkán szexuális izgalmat is kiválthat.

A Playboy hölgy újságírója, Tori Lynn Adams saját bevallása szerint már maga is szembesült hasonló élménnyel. A főiskolán hallgatott egy filmkurzust, amelynek keretében gyakran kellett horrort néznie.

„Gyorsan rájöttem, hogy a filmek nemcsak hátborzongatóak, de katartikus élményt is nyújtanak. A legrémisztőbb jelenetek egyben meglepően izgatóak is, amikor például Mariont halálra szurkálják az 1960-ban forgatott Psychóban, akkor a csupasz bőrének látványa, valamint orgazmusszerű nyögése komoly erotikus töltetet kölcsönöz a látottaknak”

– elemezte az újságíró. Hasonló elvet vall a filmszakértő Linda Williams is, aki szerint a horror, a melodráma és a pornó lényegében rokon műfajok, hiszen mindhárom a testet, testiséget állítja a középpontba.

Mindegyik fizikai reakciókat jelenít meg, sikoltást, sírást, orgazmust, így nem véletlen, hogy erősen hatnak az érzelmeinkre. De bármennyire hatásosak is, ezeknek is megvannak a maguk korlátai.

A horrorfilmeknél például már a kezdetek kezdetén patikamérlegen kellett adagolni, hogyan és mennyit mutassanak a testekből, hogy a cenzúra ne csapjon le rájuk, és az alkotásokat szélesebb közönség előtt is bemutathassák.

1968-ig például Hollywood önkorlátozó szabálygyűjteménye a szexualitást sokkal szigorúbban bírálta el, mint a testi erőszak megjelenítését. A rendezők mindezt trükkösen úgy játszották ki, hogy a szexualitást indirekt módon ábrázolták.

A horrorfilmekben például egy vámpír simán kiszívhatta egy meztelen nő vérét, hiszen a cenzorok értelmezésében olyankor nem a testiségen, hanem az elborzasztáson volt a hangsúly. A nézők így egyszerre rémüldözhettek, illetve gyönyörködhettek a látványban.

Amikor egyszerre vagy kanos és ijedt, a test furcsa válaszokat kezd adni. A filmekben ráadásul egyszerre helyezkedhetünk az elkövető és az áldozat szemszögébe, így (ki-ki a maga igénye szerint) kiélheti a mazochista vagy szadista hajlamait is. Ennek pedig olyan a hatása, mint a kikötözős BDSM pornófilmeknek.

A vámpíros filmek talán külön kategóriát is képviselnek a horrorok között, hiszen a vérszívók és női áldozataik között nyilvánvaló alá-fölérendeltségi viszony van, ami még érzékibbé teszi a helyzetet.

„Néhány klasszikus történet, mint amilyen például A texasi láncfűrészes mészárlás látszólag nélkülözi a szexualitást, de ez csak azért van így, mert az érzéki testiség teljesen feloldódik a brutális erőszakban”

– adott tudományos magyarázatot egy érdekes jelenségre Morgan F. Woolsey egyetemi oktató. A kasszasikerré vált Cápa sem nélkülözi a hasonló elemeket, az 1975-ös bemutató évében például sokan féltek bemerészkedni a tengerbe, ám a filmet újra meg újra megnézték, hogy retteghessenek.

A film egyszerű zenéje mindig akkor csendült fel, amikor a ragadozó támadásba lendült. A néző várta-várta a cápa becsapódását, és egyfajta elégedettséget érzett, amikor az valóban megtörtént. Hát nem olyan ez, mint a szexuális kielégülés?