Hatvanöt éve halt meg az első és leghíresebb Drakula-színész: a magyar Lugosi Béla

A hangja, a gesztusai és azok a szemek. Kevés olyan színész van a filmtörténetben, akit azonnal felismernénk, mint Lugosi Bélát, vagy aki ilyen hatással volt a kollektív képzeletre. Bár leginkább Drakula színpadi és filmvásznon nyújtott megkerülhetetlen alakításáról ismert, Lugosi karrierje hosszú és változatos. Lugosi élete, karrierje és utóélete a színpadi és filmes hírnév magasságaitól a legmélyebb mélységekig és az esetleges újrafelfedezésig lenyűgöző utazás.

A theGeek egy hosszabb anyagot írt a pár napja, augusztus 16-án hatvanöt éve meghalt Lugosi Béláról, aki a magyarországi Lugoson (ma Románia része) 1882. október 20-án született Blaskó Béla Ference Dezső néven. Dezső önálló, önfejű gyermek volt, aki gyakran került összetűzésbe apjával. Tizenkét éves korában elhagyta otthonát, és tizenévesen munkásként dolgozott bányákban és gyárakban, valamint lakatos tanoncnak tanult. Húszévesen, első színpadi szerepével valósította meg igazi színészi ambícióit. Különböző álnevek alatt - végül szülővárosa tiszteletére a Lugossy Béla névvel állapodott meg - számos szerepben játszott a magyar vidéki színházakban. Nem sokkal később, hogy inkább annak a nép emberének tűnjön, aki valójában volt, az arisztokratikus Lugossyról Lugosira változtatta a neve helyesírását.

 

Korai, magyarországi karrier: Rómeó, remek operetténekes és... Jézus Krisztus! 

Lugosi korai évei kissé rejtélyesek maradtak, amit saját bevallása szerint túlzásokra való hajlama is összezavar. Gyakran eltúlozta a magyar színpadon szerzett tapasztalatait, azt állítva, hogy a Nemzeti Színház főszereplője és sztárszínész volt szerte a hazájában. Az életrajzírók némi utánajárásából azonban kiderült, hogy ez nem egészen így van, de az biztos, hogy elfoglalt volt, általában kisebb szerepekben, legalábbis a Nemzeti Színházban. Igaz, hogy az áttörést a Rómeó és Júlia című Shakespeare-művében Rómeó szerepében hozta meg a vidéki színpadon, ami országos figyelmet szerzett neki. Fiatalon remek énekes is volt, gyakran szerződtették operettekbe.

Amikor 1914. nyarán Európában kitört az első világháború, Lugosi bevonult a hadseregbe, és a 43. magyar királyi gyalogezred hadnagyaként szolgált a lövészárkokban és a síparancsnokságon az orosz fronton. A Kárpátokban súlyosan megsebesült, és kórházba került. A katonaságot 1916. áprilisában hagyta ott, és folytatta színészi pályafutását. Szolgálata után első szerepe Jézus Krisztus volt a Passió húsvéti előadásaiban, abban az évben Debrecenben, mielőtt visszatért a Nemzeti Színházhoz.

 

Drakula élete nője

1917. június 25-én a 34 éves Béla feleségül vette azt a nőt, akit látszólag (a későbbi házastársak szerint is) élete végéig szeretett, Szmik "Baby" Ilonát, a lány szüleinek erős akarata ellenére. De ők ketten nagyon szerették egymást, miközben Béla tovább követte színészi álmait a felvirágzó magyar filmiparban. Lugosi számos filmet forgatott Magyarországon, gyakran főszereplőként, bár a színpadon továbbra is csak kisebb szerepeket kapott. 

Ebben az időszakban Lugosi a politikában is aktívvá vált, 1918-ban segített létrehozni a Színházi Dolgozók Szabad Szervezetét, Magyarország első színész szakszervezetét. Ez egy olyan időszakban történt, amikor a nemzetet politikai felfordulás sújtotta, mivel néhány év alatt több különböző színezetű rezsim került hatalomra és veszítette el a hatalmát. A bukott kommunista forradalomra ellenforradalom érkezett. Lugosi a baloldali politikában való részvétele miatt féltette az életét, ezért feleségével együtt Ausztriába menekült. A nehéz időkben és apja nyomására Ilona elhagyta Bélát, visszatért Budapestre, és nem sokkal később beadta a válókeresetet. Béla, akinek emiatt biztosan összetört a szíve, és Bécsben nem talált színészi munkát, Németországba költözött, ahol szinte azonnal főszerepeket kezdett játszani filmekben. A siker ellenére Lugosi Amerikát vette célba, és harmincnyolc évesen átkelt az Atlanti-óceánon, Olaszországból egy teherhajón indult New Orleansba. Hamarosan eljutott New Yorkba. 1921. március 23-án adta be hivatalos bevándorlási papírjait Ellis Islanden. 

 

Eleinte angolul sem tudott

Ekkor még nem beszélt angolul, de elkezdett színészként munkát keresni olyan kis színházakban, amelyek anyanyelvén mutattak be darabokat. 1922-ben felkérték, hogy játsszon egy szerepet a The Red Poppy című off-Broadway darabban. Bevallotta (németül beszélt, amit a színház igazgatója is beszélt), hogy nem tud angolul, de könyörgött, hogy adjanak neki egy esélyt, hogy megtanulja a szerepet. Mint több korai szerepét, ezt is fonetikusan tanulta meg. A szerep áttörésnek bizonyult Lugosi számára, és mind a színpadon, mind a filmvásznon megnyitotta az ajtókat. Amerikai filmes debütálását az 1923-as, New Yorkban forgatott A néma parancsnokság című, a Fox stúdió számára készült filmben mutatta be, ahol a főgonoszt alakította, ahogy az később divatossá vált számára. Ebben az időben vette feleségül második feleségét, a bécsi színésznőt, Montagh Ilona de Nagybanyhegyest. A házasság rövid volt, mindössze néhány hónapig tartott.

Továbbra is dolgozott, amilyen gyakran csak tudott, és elvállalt minden szerepet, amit felajánlottak neki, ahogy ez karrierje nagy részében szokása volt. Stúdióprodukciókban és úgynevezett "szegénysoros" filmekben, valamint különböző színpadi szerepekben egyaránt szerepelt. A nagy áttörést 1927-ben érte el, amikor felkérték, hogy játssza el a címszerepet az Angliában nagy sikert aratott Drakula című darab amerikai változatában. Ekkorra Lugosi már láthatóan elég jól értette az angol nyelvet, de nem volt teljesen tisztában annak árnyalataival. A darabot lefordíttatta magyarra, hogy felfedezze a teljes jelentést, majd ennek alapján tanulta meg a szerepet angolul. A darab hatalmas sikert aratott, Lugosi pedig a város beszédtémája lett.

Amikor a darabot többet nem játszották a Broadwayn, tovább turnézott vele Los Angelesben és San Franciscóban, ahol szintén nagy sikert aratott, ahogy Lugosi is. Egy Los Angeles-i előadás során felkeltette Hollywood egyik legnagyobb sztárjának, Clara Bownak a figyelmét, és kettejük között nagy nyilvánosságot kapott viszony kezdődött. Megrendelt róla egy meztelen festményt, amelyet haláláig az ágya fölé akasztva tartott, amit későbbi feleségei egyszerűen elfogadtak, mint az Amerikában töltött vad, korai évek emlékét. Miután (vagy talán még mielőtt) a Bow-val folytatott viszonya véget ért, Lugosi feleségül vette a San Franciscó-i társasági hölgyet, Beatrice Woodruff Weeks-et. A házasság mindössze négy napig tartott, mivel hamar kiderült, hogy a két nő teljesen összeférhetetlen. 

Lugosi gyorsan visszatért a karrierjéhez. Míg Los Angelesben tartózkodott, Hollywoodban kezdett filmeket forgatni, általában kisebb szerepekben és egzotikus gonosztevő szerepekben, többek között A tizenharmadik székben (1929), amelyet Tod Browning rendezett, az az ember, aki végül még kétszer rendezte Lugosit.

A Drakula színpadi változatának sikere azt jelentette, hogy csak idő kérdése volt, mikor készül filmváltozat. Lugosi hevesen lobbizni kezdett a szerepért, de Carl Laemmle Jr. az Universal Studios frissen kinevezett vezetője nem szívesen adta volna oda a szerepet, mert Lugosi nem volt ismert filmszínész. Ezt orvosolandó Lugosi elkezdett elvállalni minden filmszerepet, amit felajánlottak neki, általában a képernyő nehézfiújaként. Ez nem volt mindig eredménytelen vállalkozás, hiszen a korai hangosfilmekben számos emlékezetes karaktert játszott el, köztük egy sejket Victor Fleming Renegátok című filmjében (1930), amely szereppel jelentős figyelmet szerzett neki. Végül, miután minden más lehetősége kimerült, Laemmle megenyhült, és neki adta Drakula szerepét, amelyben Lugosi a színpadon annyira jeleskedett. De mivel Lugosi nyilvánvalóan kétségbeesett a szerepért, heti 500 dolláros csekély összeget kapott, szemben azzal a heti 2000 dollárral, amit a meglehetősen beskatulyázott David Manners kapott Jonathan Harker szerepéért. Összességében Lugosi 3500 dollárt kapott azért az alakításért, amely 1931-ben megmentette a Universal-t a csődtől, és amely a mai napig pénzt hoz a cégnek.

 

Bármit elvállalt, de végül Frankensteint kihagyta

A Drakula forgatása után Lugosi visszatért ahhoz, hogy elvállaljon bármilyen szerepet, amit felajánlottak neki. Ezek leggyakrabban mellékszerepek vagy akár kis szerepek voltak, többek között egy hitelesítetlen szerep Raul Walsh önjelölt "pulyka" Minden nemzet asszonyai című filmjében, a korai Charlie Chan-filmben, A fekete tevében és Mervyn LeRoy Broadminded című vígjátékában. De ahogy a Drakula bevételei kezdtek beérkezni, Laemmle abban reménykedett, hogy Lugosiból a következő "ezerarcú embert" faraghatja. Bár Lugosi lenyűgöző, tehetséges színész volt, nem volt olyan kaméleon, mint Lon Chaney volt. Az sem érdekelte különösebben, hogy "szörnyeteg" szerepekre osztják. Amikor Lugosi neve először került a Frankensteinhez, ő és sokan mások is azt feltételezték, hogy Dr. Frankensteint fogja játszani, amiben talán kiválóan teljesített volna, de Laemmle ragaszkodott hozzá, hogy új horrorsztárja a szörnyeteg szerepét játssza.

Lugosi szörnyetegként tett próbafelvételéről több beszámoló is létezik, és ezek mindegyike ellentmondásos. Amit biztosan tudunk, az az, hogy a próba valóban megtörtént, és Lugosi valamilyen szörnysminket viselt. Egyes beszámolók szerint ez a smink egy abszurd smink volt, széles parókával és agyagszerű vonásokkal, valami olyasmi, mint az 1920-as német filmben szereplő Gólem kinézete. Mások szerint ez egy korai változata annak, amit végül Boris Karloff viselt a végső filmben. Bárhogy is legyen, Laemmle láthatóan elégedett volt a próbával, és folytatta a terveit. A gondot az jelentette, hogy Lugosit nem különösebben érdekelte a forgatókönyvben szereplő néma, morgó és vontatott szerep eljátszása. Ez nyilvánvalóan megfelelt az újonnan felvett (Robert Florey helyére) rendezőnek, James Whale-nek, aki egy viszonylag ismeretlent akart a szörnyeteg szerepére. A többi, ahogy mondani szokták, filmtörténelem.

 

Frankenstein elvesztése nem volt dráma

A közhiedelemmel ellentétben a szörny szerepének elvesztése nem jelentette Lugosi karrierjének végét. Az Universalnál még mindig nagyra tartották, és a tervek szerint elkészíthette volna egy másik filmjét, a Gyilkosságok a hullaház utcájában címűt. Sajnos a film sem kritikailag, sem a kasszáknál nem szerepelt jól, bár ma már kisebb klasszikusnak számít, és a stúdió úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését. Ez vegyes áldásnak bizonyult, mivel nem jelentett garanciát sem a szerepekre, sem a fizetésre, ugyanakkor szabadságot jelentett, és lehetőséget adott neki, hogy különböző szerepeket fedezzen fel, néhányat a nagyvállalatoknál (köztük ismét a Universalnál), sok mást pedig független és szegénysorú stúdióknál.

Ezekben a Drakula utáni korai években számos ilyen film egészen jó volt, Lugosi rendkívül emlékezetes, sőt ikonikus alakításokat nyújtott. Az egyik legjobb ezek közül Legendre volt a Fehér zombi című filmben, amely gyakorlatilag az ő képességeire szabott szerep volt. Ugyancsak ő játszotta Sayer, a szörnyetegek vezetőjének mellékszerepét az Elveszett lelkek szigetén, H.G. Wells Dr. Moreau szigete című művének első és legjobb filmváltozatában. Szerepelt a Chanduban is: The Magician, The Death Kiss és a W.C. Fields-féle International House című filmben, valamint számos más filmben és sorozatban 1932-33-ban. 

Figyelmes családapa volt

1933. január 31-én, Lugosi ötvenévesen, feleségül vette a huszonegy éves Lillian Archot. Lugosi házassági előélete és a nagy korkülönbség ellenére ez a házasság hosszú évekig tartott. 1938-ban Lillian életet adott egyetlen gyermeküknek, Lugosi György Bélának. A fiatalabb Lugosi mindig elismerően beszélt apjáról, mondván, hogy nagyon figyelmes családapa volt, amikor együtt voltak. Lugosi belenevelte fiába a kemény és szenvedélyes munka, a fegyelem, valamint a kreativitás és a művészetek iránti szeretet értékeit.

Nemsokára Lugosi sorsát a Universalnál újragondolták, hogy a másik nagy horrorsztárjukkal, Boris Karloffal, akire a "következő Lon Chaney" köpenyét adták át együttműködjenek. Az első ilyen együttműködésben, a Fekete macskában (1934) Lugosi még főszereplőnek is tekinthető, és Karloffal azonos díjazásban részesült. Ezt a rendkívül sötét és stílusos filmet egy újabb Poe-adaptáció követte (bár ismét nagyon laza), A holló (1935). Mire 1936-ban elkészítették A láthatatlan sugarat, Karloff csillaga már szinte teljesen háttérbe szorította Lugosiét. Ez a két színész közötti viszályról szóló pletykákhoz vezetett, ami ellen a stúdió reklámosztálya nem tett semmit, hogy megakadályozza. Sara Karloff és ifjabb Lugosi Béla szerint azonban ezeknek a pletykáknak valójában semmi valóságalapjuk nem volt.

"Apám időről időre beszélt Boris Karloffról, de soha nem hallottam, hogy bármi rosszat mondott volna róla"

- mondta az ifjabbik Lugosi egy interjúban

Ezek termékeny és sikeres évek voltak a színész számára, és sok szempontból karrierje csúcspontját jelentették. 1935-ben Lugosi szerepelt A tizenharmadik szék és a Drakula rendezőjének, Tod Browningnak a London éjfél után című elveszett Lon Chaney-film remake-jében. A vámpír jele címmel Lugosi egy olyan karaktert játszott, aki viselkedésében és öltözködésében nagyon hasonlított Drakulára. 1939-ben a nagyszerű Greta Garbo oldalán Ernst Lubitsch Ninotchka című klasszikus vígjátékában játszott egy nem horrorisztikus szerepet. Még ugyanebben az évben újra összeállt Karloffal a Son of Frankensteinben, hogy eljátssza második kedvenc filmszerepét, Ygort, a megtört nyakú sírrablót, aki bosszút akar állni azokon, akik felakasztották. Újra eljátssza ezt a szerepet a Frankenstein szelleme (1942) című filmben, amelynek csúcspontja, hogy az ő agyát átültetik a szörny testébe, amelyet ezúttal Lon Chaney, Jr. alakít.

 

Később mégis elvállalta Frankensteint

Természetes volt, hogy Lugosi végre eljátssza azt a szerepet, amelyet évekkel korábban oly híressé váltan elutasított a Frankenstein találkozik a farkasemberrel (1943) című filmben. Eredetileg Ygornak szánták a szörny testében, de Lugosi láthatóan örömmel vállalta a szerepet. Sajnos a szörnyeteg megvakítására vonatkozó utalásokat eltávolították, és a párbeszédeit megvágták, így Lugosi alakítása a szörnyetegként olyan bukdácsoló bohócnak tűnt, amitől eredetileg tartott. Ez jelentette Lugosi szerencséjének hosszú hanyatlásának kezdetét. Egyre inkább a nagy produkciókban játszott mellékszerepekre és a szegénysorban játszott, változó színvonalú játékfilmekben kapott szerepekre kezdett hagyatkozni. Karloffhoz hasonlóan a szörnyeteg eljátszása is fizikai áldozatot követelt, és Lugosi krónikus hát- és lábfájdalmakkal küszködött, amelyek hamarosan a vényköteles fájdalomcsillapítók függőségéhez vezettek.

Lugosi túl idős volt ahhoz, hogy harcoljon a II. világháborúban, mégis megtette, amit tudott a háborús erőfeszítésekért. Sokszor lépett fel a nyilvánosság előtt az USO-nak és a hadikötvények eladásával. Egy közszolgálati filmet is forgatott, amelyben - természetesen Amerika ikonikus vámpírjaként - véradásra buzdított, és a színészt véradás közben és a véradás utáni vérszívás közben ábrázolta.

 

Még "Majomember" is volt

A háborús évek alatt Lugosi egyre több rendkívül alacsony költségvetésű filmet kezdett forgatni a szegénysoron működő stúdióknak, köztük a The Corpse Vanishes (1942), a Return of the Vampire (1943 - egy nagyon egyértelmű Drakula-utánzat), a The Ape Man (1943) és a Voodoo Man (1944) című filmeket. 1945-ben szerepelt utoljára együtt Karloffal a Val Lewton rendezte The Body Snatcher című horrorfilmben, amelyben Karloff karaktere meglehetősen szimbolikusan megöli őt. A háború vége felé a közönség ízlése a klasszikus szörnyek iránt megkopott. A háború alatt megtapasztalt, a valóságban nagyon is látható borzalmak furcsává tették őket, és a "szörny-massza" filmekre, a Frankenstein házára (1944) és a Drakula házára (1945) redukálódtak, mielőtt elkezdtek volna találkozni Abbott és Costellóval. Ezek közül az első az Abbott és Costello találkozik Frankensteinnel (Abbott and Costello Meet Frankenstein, 1948) című mérföldkőnek számító horrorkomédia volt. Ez a film volt csupán a második és egyben utolsó alkalom, amikor Lugosi hivatalosan is Drakulát alakította a vásznon. Ez volt egyben az utolsó alkalom is, amikor egy nagy stúdió filmjében szerepelt. 

 

Találkozás Ed Wooddal, drogfüggőség, válás, halál

Hogy megélhessen, méghozzá alig-alig, Lugosi színpadon lépett fel a Drakula felújított változataiban, illetve bármilyen filmben, ami az útjába került. Végül Edward D. Wood, Jr. szerződtette, akit néha "minden idők legrosszabb rendezőjének" neveznek. Bár filmjei ma már kultikus klasszikusoknak számítanak, akkoriban kritikai és pénzügyi katasztrófák voltak. Ifjabb Lugosi Béla megpróbálta kiegyensúlyozottan szemlélni apja részvételét Wood filmjeiben, mondván:

"Azok a filmek, amelyekbe apámat [Wood] belerakta, szörnyűek voltak, és sajnálom, hogy ilyen filmekben láthattam őt. De ha apám szemszögéből nézzük a dolgot - ő dolgozott. Ed Wood adott neki valamit, amivel foglalkozhatott, ami nagyon fontos volt számára". 

Ez idő alatt Lugosi drogfüggősége elviselhetetlenné vált Lillian számára, és 1954-ben elvált tőle. Bár megpróbált segíteni neki ebben a problémában, egyszerűen túl sok lett, és nem tudott tovább foglalkozni vele. Lugosi 1955-ben beutalta magát egy állami kórházba drogterápiára. 72 éves korában ő lett az első hollywoodi sztár, aki nyilvánosságra hozta drogproblémáját és rehabilitációját. A kórházból való távozásakor azt mondta egy riporternek, hogy "új életet kezdett. Meggyógyultam." Nem sokkal később feleségül vette Hope Linningert, aki rajongója volt, és rendszeresen írt neki a kórházi tartózkodása alatt. A házasság nagyon rövid volt, mivel Lugosi 1956. augusztus 16-án otthonában, az ágyában hunyt el.

 

Drakula köpenyében temették el 

Barátainak és családjának azt nyilatkozta, hogy Drakula-köpenyének egyikében szeretne eltemetve lenni. Egy lépéssel tovább mentek, és teljes vámpírruházatban temették el: szmokingban, medálban és szaténnal bélelt fekete köpenyben. Lugosi Béla élete nagy részében Drakulát hordozta magával, néha a legnagyobb bánatára. Nyilvánvalóan megbékélt azzal a szereppel, amely miatt a legjobban emlékeztek rá, mire nyugalomra helyezték. A halála óta eltelt hatvanöt év alatt Lugosi nagyszerű feltámadásban volt része, és a horror egyik igazán monumentális alakjává vált. Rajongói világszerte újra és újra felidézik legnagyobb szerepeit, és értékelik azt a szenvedélyt, amelyet még a legrosszabb filmekbe is belevitt. Nem számított a stúdió, nem számított a film, nem számított a szerep, Lugosi Béla mindig mindent beleadott. Ő most és minden bizonnyal még sokáig az lesz, az igazi nagyok egyike és az ikonok ikonja.

(theGeek)