Szeretheted úgy a testvéred, hogy közben kihasználod? – Jungleland-kritika

Max Winkler egy kicsit eldobta most a humort, ugyanis az új filmje egy igazán elgondolkodtató alkotás lett, ami Charlie Hunnam (Tűzgyűrű, Úriemberek), Jack O'Connell (Rendíthetetlen) és Jessica Barden (A ki***ott világ vége) remek alakításainak köszönhetően elég szívszorító élményt ad a nézőnek.

A Jungleland című dráma két nehéz sorsú testvérről szól, akik közül a fiatalabbik remek bokszoló, de sajnos még így sem sikerült kitörniük a nincstelenségből. Éppen ezért használják ki egy jól fizető, kőkemény mérkőzés lehetőségét, de egyáltalán nem olyan egyszerű eljutniuk oda, mint gondolták, mivel egy problémás fiatal lányt is el kell vinniük magukkal, aki felborítja a családi kapcsolatot.

Remekül éreztetik velünk a testvéri összetartást, és a köztük lévő dinamikát, hiszen ezek a férfiak mindig is csak egymásra számíthattak, ezért szinte teljesen háttérbe szorítják a közöttük lévő, egyre csak duzzadó feszültséget.

A balhés, sunyi bátyó (Charlie Hunnam) hiába csinál gusztustalan dolgokat egy jobb élet reményében, látni rajta, hogy tiszta szívből szereti az öccsét (Jack O'Connell), és bármit megtenne érte, még úgy is, hogy közben kihasználja őt – míg a másik csak bunyózik, és hagyja, hogy helyette diktálják az életét, hátha egyszer majd jobb lesz minden.

Kép: Jack O'Connell, Jessica Barden és Charlie Hunnam a Jungleland című filmben / via productplacementblog.com

A hozzájuk csatlakozó lánynak (Jessica Barden) pedig egyből feltűnik ez, így egymás ellen uszítja őket, hiszen nem tarthat örökké ez az állapot. Főleg ebből adódik a legtöbb lelki gond és konfliktus, és az már egészen elenyésző tényező, hogy egyáltalán nincs pénzük, jövőjük, vagy eszük ahhoz, hogy ezen változtatni tudjanak – így marad az, amihez értenek: a boksz és a hazugságok.

A Jungleland hiába épít fel egy remek testvéri kapcsolatot, ha maga a történet nem elég jó ahhoz, hogy támogassa a dolgot. A színészek remekelnek, a dráma is helyén van, de az alkotás a saját maga által felállított korlátok miatt nem képes kiemelkedni, ráadásul túlzottan el sem mélyül a témában, de ettől függetlenül is határozottan megható, lebilincselő lett az élmény a karaktereknek köszönhetően.

Sajnos érződik a filmen a rendező tapasztalatlansága, pedig van tehetsége hozzá, csak még nem forrott ki eléggé. Egy csipetnyi krimit is kaptunk a kicsit nyomasztó, de mégis valamiért feelgood mű cselekményébe, ami működik, de jobb lett volna, ha egy kicsit többet raknak bele, mert azzal fel tudták volna dobni az összességében fantáziátlan végeredményt.

Ettől függetlenül egészen jó élményt nyújt a Jungleland, de ne várjunk tőle hatalmas bokszjeleneteket, hiszen nem azokon van a hangsúly. Viszont egy egyszerű, de hatásos családi drámának tökéletes, csak kár, hogy ennél jóval több is lehetett volna – így ilyen szempontból a film példásan tükrözi a szereplői sorsát.