Hab-kritika: az év legédesebb vígjátéka?

Bizakodva, reményekkel telve ültem be a Hab sajtóvetítésére. Lelki szemeim előtt a magyar filmgyártás gyakran, mint egy nagy múltú, sokszínű étterem jelenik meg, ahová többször is ellátogattam már, és bár előfordult, hogy középszerű, gyengébb ételeket szolgáltak fel nekem, az elmúlt években gyakran jól lakottan, pozitív véleménnyel távoztam azzal a tudattal, hogy hamarosan visszatérek. Legutóbb egy könnyű, extrém, őrült, ugyanakkor ígéretes újdonság miatt döntöttem úgy, hogy újra ellátogatok ide, de nagyot kellett csalódnom; az étel minősíthetetlen volt, a csábító külsőségek mögött semmi érték, semmi íz nem volt, csak egy trehány és tehetségtelen konyhafőnök tákolmánya. Ez volt a Pesti balhé, amit még most is játszanak a mozikban.

Ezek után megláttam, hogy ez az „étterem” egy rendkívül édes, és ínycsiklandozó süteménnyel készül indítani az őszt, a Habbal, aminek már az előzetese is egy szerethető, szórakoztató, cukormázzal nyakonöntött, könnyed vígjátékot sejtetett. Nem volt kérdés, hogy a múltkori „élményem” után most egy ilyen tömör édességre van szükségem. Lássuk, hogy sikerült az eddig sorozatos és rövidfilmes munkásságáról ismert Lakos Nóra első nagyjátékfilmje, a Hab.

A történet: Dóra (Kerekes Vica) cukrász, aki különféle sütemények, torták, csokoládék között tölti a mindennapjait, és imádja, hogy munkájával megédesítheti mások szürke hétköznapjait. Az élet azonban nem fenékig hab ebben a történetben, a fiatal lánynak sürgősen pénzre van szüksége, hogy a csőd széléről visszarántsa szeretett cukrászdáját, azonban a hitelt csak családosok vehetik igénybe. Dóra kisüt egy ravasz tervet, és pont ekkor bukkan fel egy vállalkozó kedvű agglegény (Mátray László), aki a hitelért Dóra vőlegényének hazudja magát, ráadásul észvesztően jóképű.

A Hab egy klasszikus vígjátéki alapokra helyezett romantikus komédiának készült, amit zenével és humorral fűszereztek meg, mégis valami nagyon elcsúszott a receptúrában, mert teljes mértékben hiányzik belőle a lélek, a krémes töltelék, ami fogyaszthatóbbá teszi a süteményt, és amitől az ember nem fullad bele a tömör tésztába. Sajnos a Habnál mégis ez történik, hiába dolgoztak hárman is a forgatókönyvön.

Maga az alapötlet Fekete Fruzsinától származik, aki ezen kívül eddig csak a Diplomavadász című TV-sorozatot jegyzi; személyes történetét fiktív karakterekkel és történésekkel kiegészítve vetette papírra, amit aztán Kerékgyártó Yvonne és Lakos Nóra bővített, valamint mélyített. Az alkotók célja az volt, hogy a szerethető, archetipikus figurákat egy meseszerű látványvilágú miliőbe helyezzék bele, de sajnos nem igazán sikerült nekik:

a karakterek többsége egyáltalán nem szerethető, sokkal inkább életidegenek, és olyan kellemetlen érzést keltenek, mint egy popcorn-darabka, ami beszorul az ember fogai közé, és sehogy sem tudja kiszedni onnan; ez különösen igaz Bozó Andrea karakterére.

A mesés látványvilág pedig egy másodpercre sem jelenik meg; bár a film szépen van fényképezve, nem a belassított felvételek és nevetségesen giccses elemek miatt válik egy film képi világa meseszerűvé.

A Kerekes Vica-Mátray László-Gyarmati Erik trión abszolút látszik, hogy hamar összeszoktak a forgatáson, az ő jelenlétük az egyetlen a szereplőket illetően, ami üdítően hat ebben a filmben. Az, hogy Kerekes Vica az ország legsokoldalúbb színésznője, nem lehet elégszer hangsúlyozni; remekül hozza a régi szerelemtől elszakadni képtelen, és másokban megbízni félő karaktert. Csak azt látja maga előtt, hogy mindenáron megmentse a kis üzletét, még ha ezért nagyon sok embert át kell vernie. A saját kis történetszálának kibogozására abszolút elegendő a kevesebb, mint másfélórás játékidő, már csak azért is, mert a többi szereplővel nem is nagyon akar semmit sem kezdeni a film.

Mindenképpen ki kell emelnem a Lacikát alakító Gyarmati Eriket, aki 11 éves volt, mikor ezt a filmet forgatták. Számomra ő olyan volt, mint a Zimmer Feri Petije, vagy az Indul a bakterház Bendegúza, egyszerűen nem lehet nem imádni. Színészi játéka annyira természetes és kiemelkedő, hogy a legtöbb színésztársát képes vele felülmúlni. Az ő pályafutására érdemes odafigyelni, bár a Hab volt az első magyar produkció, amiben részt vett, de nem az utolsó, hiszen hamarosan a Post Mortem-ben is láthatjuk őt.

Még egy óriási pozitívuma van a filmnek, mégpedig a zene. A zenét nem véletlenül hívják a film harmadik dimenziójának is, hiszen az egyik legmeghatározóbb eleme. A Hab zenéjét az Oscar-jelölt Testről és lélekről és az Oscar-díjas Mindenki zeneszerzője, Balázs Ádám írta, aki itt is kiváló munkát végzett. Az ő témái és a kiválóan összeválogatott, a filmben megszólaló dalok az egyetlenekek, amelyek képesek megidézni azt a meseszerű miliőt és azt a francia eleganciát, amit az alkotók eredetileg bele akartak építeni a Habba. Minden bizonnyal a moziközönséget már nem ezek a dallamok fogják várni a teremben a vetítés előtt, mint a sajtó képviselőit, pedig az ember nagyszerűen rá tud hangolódni a filmre, ha ezeket a zenéket hallgatja előtte.

Összességében a Hab egy olyan film, ami finom humorával képes elszórakoztatni a nézőt. Egy olyan sütemény, aminek receptjén még dolgozni kellett volna egy kicsit, és amiből nem szabadott volna kihagyni a tölteléket, mert így egy kissé fullasztó, tömör tésztájú lett; mindazonáltal a tetejét fényes, ízletes gyümölcszselé díszíti, ami a zenét szimbolizálja, rajta pedig három, különböző nagyságú díszítőelem, melyek közül a legnagyobb Gyarmati Eriket jelképezi. Lakos Nóra büszke lehet az első nagyjátékfilmjére, hiszen egy mozifilmet elkészíteni sokkal nagyobb feladat és kihívás, mint egy sorozat epizódjait ledirigálni. Őszintén remélem, hogy a jövőben még láthatunk tőle hasonló kaliberű, könnyű és szórakoztató alkotásokat.

A Hab szeptember 10-től megtekinthető a mozikban.