Életre kelt A titkos kert, csak a fantáziát hagyták ki belőle – kritika

Az alapból főleg televíziós munkákkal rendelkező Marc Munden kapta a megtisztelő – de elég hálátlan – feladatot, hogy vászonra vigyen egy igazán klasszikus könyvet. Szerencsére sikerült meggyőznie pár tehetséges színészt, hogy tartsanak vele ezen a rögös úton, hátha különleges lesz a végeredmény.

A kis hercegnő írónője, Frances Hodgson Burnett 1911-ben jelentette meg A titkos kert című alkotását, ami egy árván maradt kislányról szól, aki a hatalmas birtokon élő rokonához költözik, ahol felfedez egy rejtélyekkel teli, mágikus kertet.

Akármennyire is hitegettek minket a marketinggel, nem ez lesz a következő Harry Potter, mivel a producerek inkább úgy döntöttek, hogy az egyszerűbb utat választják.

Hiába láthatjuk Colin Firth, Julie Walters és az újonc Dixie Egerickx fantasztikus játékát, ha a készítők minden érzelmi varázslatot kivesznek a műből, és csak arra mennek rá, hogy majd a drága vizuális effektek megteszik a hatásukat.

Minden megvan, hogy egy megható, értékes filmet kapjunk, csak a mélység és a lélek hiányzik belőle, így végül szép, de teljesen üres az élmény, mintha csak a kirakatba szánták volna.

Kép: Dixie Egerickx, Colin Firth és Julie Walters A titkos kert című filmben / imdb.com

Sajnos egyik szereplőt sem sikerül megszerettetniük velünk, pedig betegségtől, hazugságtól, tragédiától kezdve mindent megpróbálnak elsütni ennek érdekében.

Éppen, mikor azt hinné az ember, hogy valami izgalmas felfedezést tesznek a karakterek, kiderül, hogy nagy semmi az egész, és még a mágikus kertet is szinte csak arra használják, hogy ott lógjanak, és sajnáltassák magukat.

Kár, hogy egy határozott érzelmi iránnyal rendelkező, kicsit melankolikus, de azért reményteli alkotás helyett egy semmitmondó, unalmas, fantáziátlan „látványfilm” lett A titkos kert, de legalább a vizuális megoldások és a színészek pazarok.

A középszerűség tengere várja tárt karokkal ezt a művet, amiből jóval többet is ki lehetett volna hozni, ha egy kicsit mernek bátrabbak lenni.

Ettől függetlenül egyszer még kellemes lehet a megtekintése, ha nem fűzünk hozzá túl sok reményt, szóval egyáltalán nem nevezhető rossznak, csak olyan semmilyennek, ami még csak fel se tud minket dühíteni emiatt – és ha ennyire hidegen hagy minket egy film, az már elég komoly probléma.