Al Capone úgy tönkrement élete utolsó évében, hogy folyton becsinált

Josh Trank írta/rendezte/vágta ezt a filmet, aki eddig egy jó (Az erő krónikája), és egy pocsék (Fantasztikus Négyes – 2015) munkát tudott szállítani nekünk, így egyedül Tom Hardy neve adhatott bizalmat azoknak, akik várták a Capone-t. Az alkotásban feltűnik még Linda Cardellini, Matt Dillon és többek között Kyle MacLachlan is, szóval minden adott volt, hogy ez jó legyen, de ez mégse jött össze.

Látszik, hogy Tom Hardy elmélyült Al Capone életében, de alakítása annyira eltúlzott és zavaró, hogy folyamatosan paródiának érezzük az egészet.

Tény, hogy nem egyszerű eljátszani egy zavart figurát, de a színész döntései itt egyáltalán nem működtek, hiszen a hangjától kezdve a testbeszédén keresztül egyszerűen nem jó nézni, amit csinál. Így akarva, akaratlanul is el tudjuk nevetni magunkat néhány erősen kellemetlen jelenetnél.

És ez nem csupán az ő hibája, mivel Josh Trank úgy néz ki, hogy egyáltalán nem tudta, hogy mihez kezdjen azzal, amije van. Már alapból az is megkérdőjelezhető elhatározás volt, hogy Capone egy ennyire eseménytelen időszakáról csinál filmet, hiszen szinte bűn egy ilyen ikonikus karakter életéből egy halál unalmas filmet készíteni.

Kép: Tom Hardy, mint Al Capone a Capone című filmben. / imdb.com

Az a baj, hogy minden érdektelen, nem tudunk se kedvelni, se utálni senkit, csupán nézünk ki a fejünkből, hogy mi a francot is látunk. Mi értelme van a szenvedésnek? Ha egyszerűen nincs mögötte semmi, amit csak egy morzsányit is élvezhetne a néző.

Egyes amatőrnek tűnő megoldásokkal valószínűleg azt akarták éreztetni velünk, amit az öreg, beteg Capone is átél, miközben tudata a semmibe merül. Ezzel azt is elérték, hogy szimplán egy rossz élményt adjanak, mert a végén nincs meg az a lelki kielégülés, amit megkívánna egy ilyen narratíva. Ráadásul rohadt zavaró, ahogy a fantáziát a valósággal vegyítik.

Néha meglebegtetnek pár mondatot egy elrejtett vagyonról, ami talán összehozhatná az alapból csak a semmiben úszkáló, kihasználatlan karaktereket, de végül azzal sem kezdenek semmit, szóval elképesztően nagy csalódás ez a film – szinte minden tekintetben.

A Capone azoknak ajánlott, akik egy teljesen felesleges betekintést szeretnének nyerni a hírhedt gengszter életének utolsó időszakába, és kíváncsiak, hogy az éppen rettenetes alakítást nyújtó Tom Hardy hogyan csinálja magát össze nem egyszer, hanem kétszer is egy film játékideje alatt.

Alapból meg messziről kerüljük el ezt a förtelmet, mert se a forgatókönyv, se a főszereplő, se a rendezés nem felel meg ahhoz, hogy ezt legalább egy oké alkotásként könyveljük el.