Az eltűntek: 119 éve rejtély, hogy hova tűnt ez a három ember

[[adv]]

Egy viharos téli éjszakán, a tenger közepén fekvő apró szigetről eltűnt három férfi. Hat hétre maradtak magukra, feladatuk a világítótorony felügyelete volt, a műszak leteltével érkező váltás azonban már csak a hűlt helyüket lelte. Az ajtókat zárva találták, az ágyak bevetetlenek voltak, az órák megálltak, a vízálló viharkabátok a fogason lógtak, és a konyha közepén egy felborult szék hevert, ám semmi jel, ami arra utalt volna, hogy mi történt a három férfival. A rejtélyes eset több mint száz éve megoldatlan, a múlt héten a mozikba került Az eltűntek című film megpróbál választ adni a misztikus eseményekre. 

Ha bármikor magányos vagy és úgy érzed, hogy a világ – bármennyire szeretnéd is elérni – távol marad, csak nézd meg Az eltűntek című filmet, és rögtön rájössz, hogy nem is olyan vészes a magányod. Az egyedüllét relatív dolog, kivéve, ha egy világítótorony őreként dolgozol, akkor valóban, végtelenül és visszavonhatatlanul magányos vagy. Persze ma már senki sem él a szárazföldtől távoli apró szigeteken, hogy karban tartsa a hajósok eligazodását segítő világítótornyokat, hiszen minden automatizált, de 1900-ban még az emberi erőforrásra bízták a tengerjárók életét. És ahol emberek vannak, mondjuk hárman összezárva hónapokra egy zsebkendőnyi szigeten, ott jóval nagyobb a valószínűsége a hátborzongatóan misztikus eseményeknek. Erre alapoz az Az eltűntek is.

1900 telén a skóciai Flannan-sziget három toronyőre vált köddé. Kristoffer Nyholm alkotása igyekszik választ adni a rejtélyes ügy legfontosabb kérdésére: mi vette rá a három embert, hogy elhagyják a szigetet? Ha önszántukból tették természetesen, hiszen egy világvégi helyen, a tomboló tenger közepén, a hosszú sötét éjszakák évszakában bármi megtörténhet a szimpla őrülettől a természetfeletti erők játékáig. Az eltűntek azonban sokkal egyszerűbb, földhözragadtabb és emberibb magyarázatot ad. A toronyőröket egy hatalmas, mégis kicsinyes erő gyűri le: a pénz.

Thomas (Peter Mullan), James (Gerard Butler) és Donald (Conor Swindells) megkezdik hathetes műszakjukat a Flannan-szigeten. James a családját hagyta maga mögött, Thomas a gyászát: felesége és két gyermekük emléke kínozza. A két tapasztalt remetéhez a fiatal Donald csatlakozik, aki egyből kidobja a taccsot a tengeren, jelezvén, hogy a víz nem az ő világa, így a szigeten sem számíthat túl sok jóra. Baljós jelek bukkannak fel az első pillanattól kezdve, méghozzá akkorák, mint egy túlméretezett fényreklám, szinte kiégeti a szemüket a temérdek figyelmeztetés – a toronyőrök mégsem fordulnak vissza. Igaz, talán nem is történik semmi baj, ha egy hatalmas vihar után nem találnak egy összetört csónak mellett heverő alakot egy nyaktörő sziklákkal szegélyezett partszakaszon. Az idegen nem üres kézzel érkezett, egy lezárt, jókora láda fekszik mellette. Donaldot engedik le kötélen, mire a halottnak tűnő ember hirtelen feltámad, és kegyetlen dühvel ront a fiatalra, kis híján vízbe fojtja, a fiú azonban végül felülkerekedik, és megöli a támadót.

A láda ezt követően súlyos teherként nehezedik a három emberre. Nem tudják, hogy mit rejt, nem tudják, hogy az idegen honnan hozta, és miért cipelte magával. Az az egy biztos, hogy gyilkolni is hajlandó lett volna a tartalmáért. Elhatározzák, hogy nem néznek bele, de a kíváncsiság jóval erősebb a józan megfontolásnál, és persze ahol egy zárt doboz megjelenik, az előbb-utóbb úgyis kinyílik, végül a három toronyőr is belekukkant a rejtélyes ládába. És ekkor kiderül, hogy a fa ládika inkább átok, mint ajándék. Aranyat rejt a belseje, ami az egyik műszakról a másikra élő férfiak számára feldolgozhatatlan. Ekkora valószínűtlen vagyonnal még fejben sem tudnak mit kezdeni, és akkor a váratlan meggazdagodás gyakorlati oldaláról nem is beszéltünk. Hiszen el kell rejteniük mindenki elől.

„Ha kiderül, halottak vagyunk”

– mondja hármuk közül a legbölcsebb Thomas. Aztán hamar kiderül, hogy nem ez a legnagyobb gondjuk, az aranynak ugyanis nem a csónakon érkező idegen az egyetlen tulajdonosa, a láda követelői pedig nem viccelnek, vissza akarják szerezni a kincset mindenáron.

A sztori végét tudjuk, a kis szigetről mindenki eltűnt, a váltásként érkező toronyőrök hiába kutatták át a sziget minden apró zugát, nem találták kollégáik nyomát. A nyomozás során azonban különös dolgok merültek fel. A toronyőrök naplóbejegyzései szerint akkora vihar tombolt, amekkorát még sosem láttak, és folyamatosan imádkoznak az életükért, ami csak azért furcsa, mert mindhárman tapasztalt őrök voltak, pontosan ismerték a szigetet, és tudták, hogy a világítótorony épülete még a pusztító erejű szélnek is ellenáll. De ami még ennél is rejtélyesebb, hogy azokon a decemberi napokon a közelben sehol sem regisztráltak vihart. Így vagy csak az apró szigetre sújtott le az égi áldás, vagy az egész csupán a három férfi fejében játszódott le. Az utolsó bejegyzés így szólt:

„A vihar véget ért, minden csendes, Isten hatalmas.”

Ezt december 15-én jegyezték be, aznap este egy arra járó hajó már nem látta a világítótorony jeleit.

Mivel az eltűnésben végig biztosak vagyunk, a feszültséget nem a végkifejlet tartogatja. Nyholm jó érzékkel adagolja a rejtélyeket, és a férfiakban fokozatosan felgyülemlő erőszakot. Ezen túl azonban nincs itt semmiféle rejtély, nincsenek földönkívüliek, sem tengeri szörnyek, vagy szellemek, amelyek számos, az eltűnésről szóló magyarázatot uraltak az elmúlt bő száz évben. Az eltűntek egy nyílegyenes sztori, amely azonban még a nagy fordulatokhoz szokott közönséget is maradéktalanul kielégítheti.

A rejtélyes eltűnések alaposan megmozgatják a különféle alkotók fantáziáját, több megmagyarázhatatlan esetből készült már regény, és számos misztikus ügyet dolgoztak fel filmeken, sorozatokban. Az oroszországi Gyatlov-hágónál történt eltűnések, vagy az Északnyugati átjárót kereső HMS Terror hajó legénységének pusztulását egyaránt természetfeletti erők számlájára írták, előbbi esetben földönkívüliek és időutazás, utóbbiban egy misztikus erejű lény volt a magyarázat. Nyholmnak nincs szüksége ilyesmire, éppen elég az emberben feszülő erőszak és félelem. Az eltűntek egy régimódi pszichológiai thriller, amelyben nem az emberfeletti, hanem az emberi tulajdonságoktól rémülhetünk halálra.

A három színész hatalmasat játszik, Peter Mullan gyűrött arcán mintha minden egyes ránc egy elviselhetetlen veszteségről árulkodna, Conor Swindells pedig remekül hozza a naiv, jó szándékú fiatalt, aki képtelen elviselni a világ borzalmas valóságát. Az igazi bónusz azonban Gerard Butler, aki tucatnyi vacak, harmadrangú gagyi után végre igazi filmben mutathatja meg, hogy mire képes. A skót színész ráadásul eredeti akcentusával szólalhat meg, ami már önmagában élmény, feltéve, ha találunk feliratos verziót.