Hiába támadták a trollok, Marvel Kapitány nem hibáz

Aki látta, hogyan parodizálja ki Brie Larson és Samuel L. Jackson néhány napja a Csillag születik szerelmespárja, Lady Gaga és Bradley Cooper duettjét, az megnyugodhatott: ha ilyen a kémia kettejük között, akkor a Marvel Kapitány csak jó lehet. Az is lett, bár kettőjükön kívül azért elég sok mindenbe bele lehet kötni.

Sokan persze már azelőtt belekötöttek, hogy megnézték volna a filmet. A Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldalon annyian pontozták le a bemutató előtt a Marvel Kapitányt, hogy a portál úgy döntött, letiltja a nem hivatalos filmkritikusok által tett értékeléseket. A DC–Marvel háborúban nem ritka egy ilyen támadássorozat, ezúttal azonban többről volt szó, mint a szembenálló szuperhős univerzumok rajongóinak csatája. Akárcsak a Fekete Párduc esetében, a Briel Larson főszereplésével készült filmnek is a tematikája csapta ki a biztosítékot a trolloknál. Nehezen akarják elfogadni ugyanis, hogy egy női szuperhős mentse meg a világot. A kommentelők jó része szerint ezzel a harcos feminista hozzáállással csak a társadalmi egyenlőségért küzdő mozgalmaknak akart megfelelni a Marvel stúdió.

Nem indult tehát simán a film karrierje, a folytatást tekintve azonban nem lehetnek kétségeink. Az életre kelt képregényfigurák akkor is kasszasikert csinálnának, ha másfél órán keresztül csak fél lábon ugrálnának, a kamerának háttal. Marvel Kapitánynak azonban ennél jóval több dolga akad, neki kell megmentenie az egész univerzumot Thanos csettintéseitől.

Bő másfél hónap múlva érkezik a Bosszúállók: Végjáték, nemcsak az év, de talán az évtized legjobban várt folytatása, a Marvel univerzum ezen fejezetének lezárása, amelyben végre kiderül, hogy mi történt a hamuvá vált szuperhősökkel, és az is, hogyan kerekedhetnek felül az ősgonosz Thanoson. Az alkotók persze már részben válaszoltak erre a kérdésre azzal, hogy az előző Bosszúállók főcímébe, az általános pusztulat közepébe odatolták Marvel Kapitány logóját. Ezek után ki merne más megmentőre fogadni? Vagyis a képlet egyszerű, Thanos jött, egy csettintéssel kinyírt mindent (na jó, mindennek csak a felét), aztán lelépett, így a világnak, sőt, az egész univerzumnak szüksége van egy olyan szuperhősre, akit eddig még nem láthattunk az eddigi húsz Marvel-filmben.

Marvel Kapitány pedig épp ilyen figura, már a neve is sokat sejtetően menő, és ráadásul még nő is, ami Hollywood jelenlegi klimatikus viszonyai között kifejezetten jó ajánlólevél. Ám bármennyire is jó az ismeretlen betoppanása, mégis csak kell hozzá valamilyen felvezetés, hogy legalább akkora ováció fogadja a Bosszúállókban, mint egy primadonnát, amikor a lépcső tetején megjelenik, és mire leér az utolsó lépcsőfokra, már az egész nézőtér tombol. Ezt a hatást volt hivatott kiváltani a saját filmje, ami azonban tombolás helyett inkább csak egy tisztességesen közepes tapsot vált ki valószínűleg. A Marvel ugyanis semmit sem kockáztatott, tudták, hogy az év nagy dobása áprilisban jön, a Marvel Kapitány így inkább csak felvezető, hosszú előzetes lett, amelynek mellesleg vannak egész jó pillanatai is.

És két nagyon jó főszereplője. Ha már a primadonnáknál tartottunk az előbb, Brie Larson zseniális a meggondolatlan, és néha idegesítően magabiztos Marvel Kapitány szerepében. A képregény univerzum nevét viselő hős a Kree faj egyik elit alakulatának tagja, aki épp az alakváltó Skrullok elleni akcióra készül. A küldetés azonban nem épp úgy sül el, ahogy azt a jófiúk megálmodták, Marvel Kapitány így hirtelen a Földön találja magát. Itt pedig egyből megrohanják a kételyek, már abban sem lehet biztos, hogy ki is ő valójában. Nem mindig volt ugyanis színes kezeslábasba bújt szuperhős, valaha az amerikai légierő pilótájaként szolgált, és Carol Danvers-nek hívták. Mindezt egy nem túl magas pozícióban szolgáló ügynök, Nick Fury (Samuel L. Jackson) oldalán derítik ki, akinek ekkor még mind a két szeme megvan.

A film ugyanis a kilencvenes évek közepén játszódik, jóval azelőtt, hogy a több Marvel-műben felbukkanó Fury ügynök a ranglétra tetejére hágott volna, és persze azelőtt, hogy elvesztette volna egyik szemét. A kor pedig alapvetően határozza meg a Marvel kapitányt. Sokszor a legújabb Transformers jutott eszembe róla, a különbség csak annyi, hogy az ŰrDongó a nyolcvanas években, ez pedig egy évtizeddel később játszódik. Vagyis egy kicsit kevésbé rémisztőek a frizurák, cserébe a ruhák sokkal gázabbak, van már net, és maximumon pörög a populáris kultúra, amit nem is hagy említés nélkül a film. Ha csak erre figyelnénk, biztos, hogy szinte minden jelenetben felfedezhetnénk valamilyen utalást, filmekre, zenekarokra és játékokra. És a látványt, a hangulatot, és néha még a tempót is a kilencvenes évekre szabták, ami azok számára, akik akkor élték fiatalságuk legszebb éveit, gyönyörű múltidézés, aki pedig az ezredforduló táján született, így járt, neki csak ornamentika marad a Game Boy és az ősrégi keresőprogram.

Danvers/Marvel Kapitány és Nick Fury párosa is épp olyan, amilyennek egy harminc évvel ezelőtti akció-duónak lennie kell. Velük lesz teljes az időutazás. S hogy mennyire az ő vállukon nyugszik a film teljes súlya, bizonyítja, hogy bár egy rakat kritikus odáig volt a gonosz Skrullt megformáló Ben Mendelsohn és a fenséges Kree-harcos bőrébe bújt Jude Law játékától, igazából egyikük sem hoz semmi különöset, semmi olyat, amit az elmúlt időszakban ne láttunk volna tőlük. A színészgárda tekintélyt parancsoló – az eddigiek mellett Anette Benning, Djimon Hounsou, Clark Gregg és Gemma Chan is felbukkan –, de a szerepük egyetlen feladatban merül ki, hogy minél hatékonyabban szolgálják ki a címszereplőt és segítőjét.

Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a film egy percig sem titkolja, hogy mi a célja: felfuttatni Marvel Kapitányt. A rendelkezésre álló idő alatt olyan karaktert építeni, amelyet régi ismerősként fogadunk majd április végén. Erre pedig tökéletesen alkalmas Anna Boden és Ryan Fleck rendezése, amely egyetlen elemében sem vállalja túl magát. Vannak benne nagyszerű színészek, van benne akció, mitológia, az egész univerzum biztonságát fenyegető háború, van retró, van humor, és még érzelmek is, persze csak mértékkel. Minden patikamérlegen kimérve, ahogyan azt egy széria 21. filmje esetében el is várhatjuk.

És talán ez az, ami valóban bosszantó lehet. A Marvel Kapitány többször olyan, mintha egy steril szobába lépnénk be, és hangosan ránk parancsolnának, hogy egy-két-há, érezzük fergetegesen jól magunkat – de persze lehetőleg ne nyúljunk azért semmihez, és ugye, hogy milyen jó a buli? Hiába támadták a túlérzékeny trollok, a film a női témát sem tolja túl. Messze van a DC Wonder Womanjének harcos feminizmusától. Carol Danvers nő, ennyi az egész, ezen túl azonban szó sem esik egyenjogúságról, szexuális zaklatásról, és más aktualitásról meg pláne nem.

És ez nem gyávaság, vagy hanyagság. A sterilitással a Marvel stúdió egyértelműen jelzi, hogy miről szól ez az egész: a lehető legnagyobb sikerről. A szuperhősök nem morális lények, a történetük pedig nem erkölcsi tanmese, a közönség nem elmélyülni akar, nem filozofálni, hanem élvezni azt a két, két és fél órát, amit a moziban tölt. A Marvel filmes univerzum egyetlen célja a szórakoztatás, a kockázat nélküli szórakoztatás, erre pedig tökéletes a Marvel Kapitány. És még tökéletesebb lesz a Bosszúállók utolsó fejezete.