A három rohadék rockcsempész: interjú a Tankcsapdával!

Ugyebár nem rég jelent meg a ’Három Rohadék Rockcsempész’ című dokumentumfilmetek. 120 órányi nyersanyag állt Lévai Balázs rendelkezésére, ami rengeteg! Nyugtassatok meg, hogy nem lesz rendezői változata, úgy mint a Gyűrűk urának!

Lukács: Ez a rendező változat. Mindenkinek jobb, hogy azok a jelenetek, amik kimaradtak, azok nem kerülnek a nyilvánosság elé.

Fej: Szerintem jobban jártok, hogy nincsen. A többi részt ki kellett dobni a kukába, mert vállalhatatlan. (nevet)

Azt kérdeztem is Siditől az elején, hogy ti is ott voltatok a film összerakásánál, vagy minden Balázsra volt bízva?

Sidi: Magánál a munkálatoknál csak Balázs, illetve az asszisztensei voltak ott. Mi már csak egy ’első vágás’-t kaptunk egy év elteltével. Körülbelül annyit dolgoztak rajta. Mi is ezt a verziót láttuk először, utána már csak finomítgatások voltak, de amúgy amit a filmben látunk, azt Balázs és a munkatársai rakták össze.

Tetszett a végeredmény? Úgy érzitek benne van a filmben minden, ami Tankcsapda?

Fej: Nem lehet szó szerint ’mindent’ beletenni egy ilyen dokumentumfilmbe, de…

Lukács: …amit akartunk, hogy benne legyen, az benne van.

Fej: Meg ugye amit fel tudtak venni. Ez olyan, amikor a lemezfelvételnél mindig van egy csomó hiányérzete az embernek. Miért nincs ez felvéve, miért nincs az felvéve. Egy csomó jó sztori belekerülhetett volna, de van egy intervallum. Lehetett volna ezt 2-3 évig is forgatni, de nem lehet a végtelenségig húzni semmit. Úgy érzem, abból az időből, amit a Balázsék velünk töltöttek, abból kihozták a maximumot. A cél az volt, hogy azt a hangulatot adja vissza, amilyenek valójában vagyunk és ez sikerült is. Ez a lényeg!

Sidi:  A visszajelzések alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy sikeres a film és pont azért, mert nem egy steril anyagot kaptak a nézők. Ez jó értelemben véve egy roncsfilm, de tényleg hangsúlyozom, hogy jó értelembe véve. Amikor visszanéztük, csak annyit mondtunk: igen, ez a Tankcsapda!

A 25 év az még a pokolban is sok, nemhogy a színpadon, hogyan lehet bírni ezt az egészet?

Fej: Hát ha most elkezdünk számolgatni, akkor ez a felállás gyakorlatilag még „csak” öt éve van.

Lukács: Fej 2000 óta van a zenekarban, tehát ő tizenhetedeik éve, Sidivel pedig így közösen ez az ötödik évünk de maga a zenekar, akárhogy is nézzük már 27 éve megvan.

Fej: Nem véletlenül voltak a tagcserék sem…. A rockban benne van a közös együtt élés, és ez még meg van spékelve egy közös alkotói folyamattal is. Itt nem csak a Tankcsapdát kell nézni: a világpiacon is lehet látni, hogy hány zenekarban vannak konfliktusok, tagcserék, felbomlások, újraegyesülések. Nálunk is azért történtek tagcserék, mert emberileg elromlott valami. Néha egy házassághoz is szoktuk hasonlítani ezt az egészet. Ez a felállás alapjáraton azért ennyire hatékony és sikeres, mert bár mindhárman elég másak vagyunk, de jól kiegészítjük egymást. Mindenkinek megvannak az előnyei, hátrányai. Mondjuk, nekem kevés hátrányom van de rohadt sok az előnyöm. (nevet) A lényeg, hogy egységet alkotunk, és ez kihat a színpadi teljesítményre és minden másra is.

Mi az, ami a színpadra tud húzni titeket ennyi év után is? Mi az, ami még mindig motivál?

Lukács: Hát a pénz! (nevet)

Fej: Szerintem, ha valaki elért már valamit, akkor egy ponton túl nincs ilyen, hogy motiváció. Egész egyszerűen ez a hivatásunk és mindenki erre tette fel az életét. Mindhármunknak a gyerekkori álma valósult meg a Tankcsapdával. Nincs nagy titok a sztoriban, mind a hárman erre esküdtünk fel. Ha holnaptól mindenkinek valami egészen mást kellene csinálnia, akkor abba belehalnánk. Tényleg nem kell különösebb inspiráció, mert mind a hárman tele vagyunk ötletekkel. A telefonra is állandóan rögzítjük a témákat, gyakorlatilag tele van a memóriakártyánk.

Lukács: Lehet, ez most sablonosan hangzik, de ez olyan, mint ha megkérdeznénk egy idős bácsitól vagy nénitől, hogy ennyi év után sem tetszik még unni a lélegzést? Nyilván azt válaszolná, hogy a lélegzés az élet alapvető funkciója, ha nem csinálnám, meghalnék. Na, nekünk pont ilyen a zene, és ezért leszünk - amíg csak lehet és bírjuk - mindig a színpadon.

Van bőven miből válogatni, ha dalokról van szó! Hogyan döntitek el, miket húztok elő a koncerteken? Szoktátok azt mondani, hogy most nem érdekel mi van, rántsunk elő valamit a Punk & Roll albumról?

Lukács: Nem a színpadra lépés előtt egy perccel döntjük el, mit fogunk játszani, de van amikor felborítunk pár dolgot. Előfordult már, hogy nem volt előre megbeszélve, de bedobtuk ötletnek, hogy mi lenne, ha ma eljátszanánk az XY számunkat. Jellemzően egy turnéra való felkészülésnél összerakunk egy olyan koncertműsort, amit aztán különböző módosításokkal játszunk. Az is igaz, hogy mióta Sidivel vagyunk, a koncertműsorok frissülése sokkal gyakoribb, mint az előző években volt. Amúgy valóban úgy van, ahogy te mondtad: ha bármelyikünknek van egy ötlete, hogy figyeljetek már, játsszuk el egy régebbi albumról ezt, vagy azt a számot, akkor azt be szoktuk dobni. Most például Tomi javasolta, hogy vegyük elő a Keleti Csőd című nótát, ami pont a Punk & Roll nyitódala volt. Mondtam is magamban, hogy tök jó ötlet, és néha tényleg ennyire spontán működik. Persze, ha mondjuk lemezbemutató turné van, akkor követünk egyfalyta tematikát, de mivel most nincs aktuális lemezünk, kicsit szabadabban válogathatunk.


Egy Tankcsapda ugyanúgy el tudja ma érni a fiatalokat, mint mondjuk a 2000-es években? Frissült a rajongótáborotok?

Fej: Aki bármelyik Tankcsapda koncertre eljön, az saját maga is láthatja a választ. Számunkra is megdöbbentő, hogy az első sorokban mennyi fiatal van folyamatosan.

Lukács: Néha már nem is merek odanézni! (nevet)

Fej: Van annyi jobbnál jobb új zenekar és néha mi is csak nézünk, hogy ennyi fiatal jár Tankcsapdára! Persze ezzel nem lebeszélni akarjuk a srácokat a TCS koncertekről, mert ez számunkra is hatalmas dolog!  Jóleső elismerés, hogy nem csak az old school rajongókat érdekli a ’csapda!

Sidi: Óriási dolog, de azért az egész mögött egy jóval tudatosabb munka van. Át kellett lépni azon, hogy ne azt mondják ránk, hogy, ja igen… a Tankcsapda az a mennyország turisztos zenekar. Nem ez a generáció ragadt le, és hol jönnek a koncertekre, hol meg nem… A zenekarnak sikerült azóta rengeteget építkeznie.

A Mennyország touristot már esküvőkön is éneklik.

Lukács: Igen, az egy eléggé „ultimate” Tankcsapda szám lett. Hála égnek nem az egyetlen olyan dala és korszaka a zenekarnak, amivel azonosulnak az emberek. Alapító tagként látom a „régi és új rajongók” összetételt, vagy ha nagyon tudományosan szeretném megfogalmazni, az úgynevezett korfát. Az első pár évben ez kialakult és azóta ez folyamatosan terebélyesedik, innen is látszik, hogy a generációk egymásnak adják tovább ezt a dolgot.

Fej: A legmeglepőbb számunkra az, hogy ahogy öregszik, minden csapatnál a nagy slágerek értékelődnek fel. Ha egy koncerten beteszel a repertoárba egy régi klasszikust, akkor mindenki kiugrik a bőréből. Nálunk fordult a kocka, mert a koncertre járó emberek minimum 70%-a az újabb kiadványokat jobban ismeri, mint a régieket. Vannak olyan nóták, amiket előveszünk, mert már régen vagy egyáltalán nem is játszottuk, és az emberek csak néznek, hogy mi a fene folyik itt. Most fordult a tendencia, de ezzel nincsen semmi baj.

Ha most választhatnátok, hogy melyik az az album, ami az abszolút kedvenc lett a számotokra a hosszú évek során, akkor melyik mellett tennétek le a voksot?

Sidi: Mintha Lacitól most azt kérdeznénk melyik a kedvenc gyereke. Nekem meg olyan, hogy vannak vérszerinti meg örökbefogadott gyerekeim, de a Tominál is.

Lukács: Zabigyerekek! (nevet)

Sidi: Ja ja, zabigyerekek. (nevet) Nem nagyon szeretünk kiemelni egy-egy albumot. Én alapból abban a helyzetben vagyok, hogy Lukácsék már javában nyomták a TCS-t, én meg rajongóként figyeltem őket. Pont valamelyik nap beszéltünk arról, hogy a Connektor :567: lemezük engem milyen magánéleti válságokon segített át, és most milyen fantasztikus, hogy állok a színpadon és játszom róla a dalokat.

Fej: Én mindig azt szeretem a legjobban, amelyiken dolgozunk.

Lukács: Én is így vagyok vele. Szokták kérdezni van-e kedvenc Tankcsapda dalom? Erre mindig azt válaszolom, igen, csak te azt még nem ismered. (nevet)

Sosem volt rajtatok az a megfelelési kényszer, hogy most új rajongókat kell megfogni, vagy bizonyítani kell a meglévőknek?

Lukács: A nagy számok törvénye alapján, minél többen ismernek és szeretnek meg egy zenekart, annál többen lesznek azok is, akik az ellentábort képviselik. Ez egy idő után természetessé válik. Nem is akarunk senkinek sem megfelelni, csak saját magunknak. Ha nem élveznénk azt, amit csinálunk, akkor az régen rossz lenne... Van egy csomó ember, aki szereti azt, amit mi csinálunk, ezt hívják népszerűségnek, és ez tök jó. Azonban ha fordulna a kocka, az sem befolyásolna minket. Itt van például az új számunk, az Alföldi gyerek. Sokan szeretik de van aki szerint ez csak egy nyálas fos. Ez is egy vélemény, ezzel sincs semmi baj, de ettől mi még ugyanúgy fogjuk szeretni és játszani!

Fej: Tényleg sosem akartunk senkinek sem megfelelni, csak saját magunknak. Ami a hármunk szűrőjén átmegy, nem csak zene, de bármi fajta döntés - lehet az akár szar döntés is - az a mi utunk. Ezért lehetünk már nem pusztán csak egy zenekar, hanem egy brand, és mondhatják ránk, hogy a Tankcsapda egy „üzem”. Leváltunk a kiadókról, hátat fordítottunk azoknak a dolgoknak, amik befolyásolhatták volna a zenekart bármilyen szinten. Volt olyan idő, hogy megmondták, mikor és milyen videó klipet adjunk ki, hogy VIVA meg MTV kompatibilis legyen, ez vagy az nem szerepelhet benne,  ilyen meg olyan legyen a BPM tempó, stb… de ez már halálosan nem érdekel minket. Még olyan is volt, hogy azt is megszabták volna, mikor jöjjön a refrén, hogy a dalt leadhassák a rádiók.... Ha meg akartunk volna felelni, már régen lehúztak volna minket a klotyón, mint a szart. A zenekar pont azért hiteles és pont azért működik, mert minden döntés a saját kezünkben van. Minden zenekarnak ezt kívánjuk és nem nagyképűségből, de legyen mindenki annyira a sorsának a kovácsa, mint amilyenek mi vagyunk.

Van most olyan feltörekvő zenekar, aki bejön nektek, vagy figyelemmel kíséritek a pályafutásukat?

Fej: Ma este például pont a technikusunk zenekara fog előttünk játszani, ők Blackhoney néven futnak. Rohadtul szurkolunk nekik! Keményen játszanak és nagyon tehetségesek. Egyáltalán nem populáris a zenéjük és széles rétegben talán nem fog elterjedni, de nem is ez a lényeg. Nagyon sok új zenekar van, és már most lehet látni, hogy az a sztereotípia, hogy Magyarországról nem lehet világsztárnak lenni, az hülyeség. Jó néhány tehetséges csapat és gitáros kint van Amerikában, akik utat tudtak törni maguknak a piacon. Bármilyen stílusban is alkot valaki, kitartással és tehetséggel bármit el lehet érni.

Torony