A csocsó legendája

Nem tudok csocsózni, nem is szeretek, és valószínűleg nem is fogok szeretni. Az én világom a biliárd amiben nagyon jó vagyok, de kocsmákban gyakorlatilag képtelenség jó asztalt találni, így kénytelen vagyok biliárd klubokban játszani, ha kedvem támad. Itt ugyebár szakemberek állítják be az asztalokat, hogy tökéletes legyen rajta minden. Azt mondják, ha valaki jó játékos, akkor bármilyen asztalon tud játszani. Hát ez egy hatalmas nagy baromság! Ne fogd már az asztalra, hogy béna vagy, jó? Ha rendes asztalon fogunk megtanulni játszani, akkor a dákó, asztal és a golyók működése is a kisujjunkban lesz. Mi lehet a gond a kocsmákban? Lejt az asztal, lyukak vannak pl. a golyókon (értitek, lyukak!), borzalmas a fal és sorolhatnánk. Van itt egy hely ahol az összes hiba egyesül és pofátlan módon 200 forintot kérnek el egy játékért, pedig még kréta sincs. A legtöbb helyen tényleg csak arra való az asztal, hogy a sört tárold rajta. Egy nagyobb biliárd klubban rá ne merd tenni a posztóra a piádat, mert nem éppen szépen fognak figyelmeztetni érte.

A fővárosban többen dartsoznak, mint vidéken, de lassan itt is kezd beindulni. Sokan inkább nincsenek tisztában a szabályokkal, ezért fordulnak el ettől a remek kocsmasporttól. Meg ha nem digitális a tábla, lusták vagyunk számolgatni, meg pár sör után nem is nagyon megy. Nem tudom, én jobban játszok, ha legurítok párat. Szóval a darts megkezdte hódító körútját, és lassan beférkőzik az itthoni ivóhelyekre. A kedvencem az, amikor a törzshelyemre hozattak egy darts táblát, a baj csak az, hogy a nyilaknak nem volt hegye. Így esélyt sem kaptunk arra, hogy felordíthassunk: 180!

Vajon mi áll az első helyen, amihez mindenki odaáll, még ha nem is tud játszani igazán? Igen, a csocsó! A csocsóasztaloknál is fennállnak azok a hibák, amik a profikat az őrületbe tudják kergetni. Lejt az asztal, nem csúszik rendesen a fém rúd, satöbbi. Volt egy srác, aki gyakorlatilag hordott magánál sprayt, amivel befújta a fém rudat, hogy tökéletesen működjön. Az utolsó tesztnapomon volt egy pali, aki nagyon jól játszott, de szerinte akadozott a rúd, ezért ráköpött. Ez már a pia hatása is volt.

 

Egy kedves barátom készített fel a kihívások előtt, aki versenyszerűen játszik. A profik akár 50-60 km/h-s sebességre is gyorsíthatják a labdát, a világrekord azonban ennél jóval több: 177 km/h. Érezni lehetett, hogy a trükkös lövések nekem nem fognak menni, pedig tényleg rengeteg van, ami alapszintű. Inkább legtöbbször hátul álltam, mivel rájöttünk, a védekezésben és az előre rúgásokban jó vagyok. Furcsának tűnhet, de nagyon is vannak illemszabályok a csocsóban, amiket nem árt ismerni, mielőtt szembeállunk valakivel. Például rögtön itt van a kezdés: itt el kell dönteni, hogy a labdának a bedobás után a szemközti falat kell elérnie a szerezni kívánt gól előtt, vagy az a csapat kezd, aki a gólt kapta. A másik amikre allergiások az emberek azaz úgynevezett pörgetés. A szabályok tiltják a 360 foknál nagyobb forgatást, vagyis a „pörgetést”, de az egy teljes kört leíró fordítással történő lövések engedélyezettek.

 

Az elején mindig elkísért valaki, hogy csapatban tudjunk játszani. Az eredményekkel nem foglalkozok, legyen annyi elég, hogy aki velem játszott, az a legtöbbször kikapott. Ugyebár úgy megy, hogy leteszünk egy 50 forintost, mivel a legtöbb helyen ennyivel működik a csocsó, és kihívjuk azt a csapatot, amelyik nyer. Így gyakorlatilag mi fizetjük a játékot, a másik csapat pedig megmérkőzhet velünk. Ha több kört akarunk nyomni pl. a barátainkkal, akkor annyi ötvenest kell lepakolni, hogy a többiek lássák, körülbelül mikor szabadul fel az asztal, vagy mikor hívhatnak ki minket.

 

Ismerkedni könnyűnek tűnhet csocsózás közben, de valójában nem az. A legtöbb ember ilyenkor a játékra koncentrál, de ha jó emberismerők vagyunk, egyes reakciókból kiszúrhatjuk, hogy szimpatikus-e számunkra az ellenfél, vagy sem. A kedvenc az volt, amikor egy nagyobb darab csóka akarta ránk tukmálni a húgát, aki amúgy (újságírói szubjektivitásomat felhasználva) tényleg jól nézett ki. A hugi bocsánatot kért, de el kellett mennie pisilni, ezalatt megszólalt a bátyus: – Na, jó nő a hugi mi? Még én is megdugnám! Bizony, el kell mondjam a nőnemű társadalomnak, hogy a legtöbb pasi galád módon csak csajozásra használja a csocsózást, de erre nemsokára visszatérünk.

 

A legtöbb csocsómeccs lezárul egy kézfogással, és mindenki megy vissza a saját társaságához. A tesztek alatt azonban volt olyan, hogy egyedül mentem le. Nézzük, mi van akkor, ha magányos vagyok és ismerkedni akarok egy helyen a csocsózást felhasználva. A leggázosabb taktikát választottam, kihívtam ismeretleneket csocsózni, sőt még párt is kerestem magamnak, mivel egyedül játszottam, így három emberrel ismerkedtem egyszerre. Ilyenkor jöhet az a meccs végén, hogy nem-e megyünk ki cigizni, vagy nem-e ülhetek oda hozzátok? Pont azt a palit játszottam el, akit én a legjobban utálok, bár én tök jófej vagyok, magammal simán ismerkednék.

 

A viccet félretéve, az emberek többsége nem igazán mond nemet, ha esetleg meghívod őket piára akkor meg főleg. Ez nálam akkor gázos, ha olyan emberekkel találkozok, akiket jó pár hónapja nem láttam és gyakorlatilag velük szeretnék beszélgetni, főleg személyes témákról. Ilyenkor ne fogjuk vissza magunkat, őszintén mondjuk meg, hogy bocs, de beszélgetni szeretnénk. Inkább ez, mint hogy mind a két fél kínosan érezze magát. Azonban ki lehet szúrni, kik azok, akik benne vannak egy jó beszélgetésben, és kik azok, akik nem. Az utóbbi valószínűleg csocsózni sem fog felállni, de mint mondtam, él a szabály, a kommunikáció általában megszűnik a kézfogás után. Amúgy az egyik legjobb barátomat köszönhetem annak, hogy a buszon a kedvenc zenei szaklapomat olvastam, és ő odajött: „Te is olvasod? Imádom!”. Légy nyitott, sosem tudhatod kivel találkozhatsz.

De jöjjön a várva várt téma, hogy csajoznak a pasik a csocsózással. Nos, én is felkértem két hölgyet csocsózni, jót tett az önbizalmamnak, hogy igent mondtak, csak nem vagyok még olyan vén! Azaz igazság a pasik biztonságosabbnak érzik, ha csocsózni kérnek fel lányokat, és nem azzal kezdik, hogy meghívhatnak-e valamire? Ha valaki a piára mond nemet, az már biztosan kuka, de ha csak a csocsózást utasítják vissza, akkor az nem gázol annyira az önbizalmukba. Egyszer odamentem egy sráchoz, aki kb. 30 percig győzködött egy csajt, hogy ó de csocsózzanak már. Az emberünk csak ennyit mondott nekem: „Áh, hülye rib*nc!” Persze fél órával ezelőtt még nem volt az. Imádom, amikor a férfiak így próbálják helyreállítani sebzett lelküket. Sokszor figyeltem a módszereket, a legtöbb esetben a csajok akartak valamit azoktól a pasiktól, akik csocsózni hívták őket. Nyerő csajozási taktika-e a csocsó? Naná! Ezt még segíti azaz illemszabály is, hogy az ellenfelek általában illedelmesen bemutatkoznak egymásnak.

 

A csocsó már kirobbanthatatlan a hazai kocsmaiparból, de egyre több munkahelyen is alkalmazzák, az alkalmazottaknak remek agykikapcsoló. A csocsónak 2002-től már nemzetközi szövetsége is van: International Table Soccer Federation (ITSF). A nemzetközi szövetség keretbe önti a szövetségek működését, összehangolja az egyes országok versenyeit, és közös szabályrendszert követ, így a csocsó innentől tényleg felemelkedhet a komoly sportágak közé. A csocsó sokat fejlődött, de egy biztos, már régen belépett a kocsmakultúránkba.