Kiderült miért pont a Kárpát-medencén keresztül jöttek Európába Attila rettegett hunjai, a fák árulták el a titkot

Attila, a hun uralkodó a történelem egyik leghírhedtebb hadvezére, akit hagyományosan vérszomjas barbárként tartanak számon, akit csak az arany utáni vágy motivált, ám új kutatások szerint a Római Birodalom elleni folyamatos támadásait a szárazság is motiválhatta. A tanulmány szerzői 2000 évnyi évgyűrűs adat elemzése után megállapították, hogy Attila legjelentősebb portyái közül sok rendkívül száraz években történt, és így talán az instabil klíma hatásainak enyhítésére tett kísérletet.

Bár a hunok eredete továbbra is bizonytalan, feltételezhetően valamikor i. sz. 370 körül keltek át Közép-Ázsiából Kelet-Európába, majd a Dunától keletre fekvő Nagy-Magyarországi síkságon telepedtek le. Attila Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra jutását követően a hunok egyre inkább kifosztották a Római Birodalom keleti szárnyát, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását.

"A történelmi forrásokból tudjuk, hogy a római és a hun diplomácia rendkívül összetett volt" -

magyarázta a tanulmány szerzője, Dr. Susanne Hakenbeck egy nyilatkozatban.

"Kezdetben kölcsönösen előnyös megállapodásokról volt szó, amelyek eredményeként a hun elit hatalmas mennyiségű aranyhoz jutott. Ez az együttműködési rendszer a 440-es években megtört, ami a római területek rendszeres megtámadásához és az arany iránti növekvő igényekhez vezetett".

A kutatók szerint azonban ez a diplomáciai összeomlás önmagában nem magyarázza Attila katonai betöréseit, és rámutatnak, hogy ez az időszak egybeesett egy sor aszályos időszakkal. A tanulmány szerzői tölgyfák évgyűrűiből származó stabil szén- és oxigénizotóp-adatok segítségével rekonstruálták a közép-európai hidroklímát, és megállapították, hogy a legpusztítóbb 447-es, 451-es és 452-es hun támadások mind rendkívül száraz években történtek.

"A fák évgyűrűinek adatai csodálatos lehetőséget adnak arra, hogy évről évre összekapcsoljuk az éghajlati viszonyokat az emberi tevékenységgel"

- mondta a tanulmány szerzője, Ulf Büntgen professzor.

"Azt találtuk, hogy a fák évgyűrűinek biokémiai jeleiben rögzített aszályos időszakok egybeestek a térségben zajló portyázási tevékenység fokozódásával."

Ezen eredmények alapján a kutatók azt írják, hogy "a hunok látszólag megmagyarázhatatlan erőszakossága a klimatikus szélsőségekkel való megküzdés egyik stratégiája lehetett az akkoriban bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások tágabb összefüggésében". 

Ezt a feltételezést erősítik az ötödik századi hun csontvázak korábbi izotópos elemzései, amelyek a táplálkozás hirtelen változásait mutatták ki, amelyek a hunok által a bizonytalan éghajlatra adott válaszként alkalmazott különböző stratégiákat tükrözhették.

A szerzők feltételezik, hogy a csoport néhány rajtaütését az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indították, bár elismerik, hogy több bizonyítékra van szükség ennek az elméletnek az alátámasztásához. Azt is mondják, hogy Attila követelése, hogy a rómaiak adjanak át egy kiterjedt, a Dunát szegélyező területsávot, enyhítő stratégia lehetett, mivel az árterületen fekvő földek nagyobb élelmezési biztonságot nyújtottak volna a szárazság idején.

Továbbá az instabil éghajlat jelentős társadalmi átrendeződéshez vezethetett a hun közösségeken belül, mivel a pásztorok elhagyták nyájaikat, hogy portyázókká váljanak. Ezeknek a harci pártoknak a kialakulása aztán a hadurak közötti új hűséghálózathoz vezetett, amelynek a hierarchia csúcsán Attila állt.

Az ilyen szövetségeket valószínűleg aranytámogatásokkal tartották volna fenn, ami megmagyarázhatja Attila növekvő igényét a római aranyra.

"Az éghajlat okozta gazdasági zavarok megkövetelhették Attilától és más magas rangú személyektől, hogy aranyat vonjanak ki a római provinciákból, hogy fenntartsák a háborús bandákat és az elitek lojalitását"

- magyarázza Hakenbeck.

forrás: The Journal of Roman Archaeology