Az egyiptomi piramisoknál is régebbi magyar építmények rejtélye lassan megoldódik

A Duna–Tisza köze tele van olyan rejtélyes eredetű, mesterséges dombokkal, amelyeket a 19. század óta kunhalmoknak nevezünk. Ez azonban téves megfogalmazás, hiszen nem a tatárjárás környékén (közel 800 éve) betelepült kipcsakok hozták létre őket, hanem a legrégebbiek 5300–5500 évvel ezelőttről származnak.

Ősibbek tehát az egyiptomi piramisoknál is, és a számuk akár a 40 ezret is elérheti a Kárpát-medencében. A jamnaja-kultúra tagjai építették a még ma is tekintélyes méretű (bár sokat kopott, erodálódott) földpiramisokat, mégpedig temetkezési helyként.

Az említett népcsoport keletről, az orosz sztyeppékről érkezett erre a vidékre Krisztus előtt 3300–3500 között. A hivatalosan kurgánnak nevezett építményeik belsejében általában fából készült sírkamra található, ebben helyezték el alvó vagy magzati pózban, feltehetőleg vörös okkerrel befestve az elhunytat.

„A 13. században az Alföldre költöző kunok is kisebb halmokat emeltek sírjaik fölé, a népi emlékezet ezt megőrizte, ám fizikai valójukban már rég elenyésztek”

– tudhatjuk meg a 24.hu oldalról azt, honnan eredhet a téves kunhalom megnevezés. A még ma is 6–10 méterre kiemelkedő kurgánok közül az egyik legismertebb a tápiószentmártoni Attila-domb, amelynek gyógyító erőt tulajdonítanak. A helyi „javallat” szerint 10–20 alkalommal érdemes rajta néhány órát tartózkodni, és sok nyavalyára megoldást nyújt.

Akik hisznek benne, azok azt állítják, hogy az ottani titokzatos sugárzás segít helyreállítani és megőrizni a testi, lelki egyensúlyt, mert a betegségek többsége energiahiányos állapotra vezethető vissza. A domb tehát harmonizálja az energiaáramlást, öngyógyító folyamatokat indít be.

A kurgánok csodás képességeit vallók szerint a földhalmok egy szabályos hálórendszer csomópontjaiban állnak. Olyanok, mint az akupunktúrás pontok az emberi szervezetben, nem véletlen tehát, hogy hatással lehetnek a test működésére. Egy ezoterikus oldal szerint ilyen erősebb, gyógyító központok nagyjából 15–20 kilométerenként vannak Magyarországon, tehát bárki számára elérhetők.