Több száz hun szót találtak egy ősi kódexben, és nagyon hasonlítanak a magyarra – de van velük egy kis gond

A magyarok szívesen tartják magukat a hajdani hunok rokonainak, leszármazottainak, pedig ezt tudományos szempontból máig nem lehetett bizonyítékokkal alátámasztani. A kulturális rokonság létezik, hiszen mindkét nép nagyállattartó lovas nomád életmódot folytatott, és néhány évszázad eltéréssel ugyanazon a területen, a Kárpát-medencében telepedett meg.

A közös származás elmélete feltehetőleg külföldről jutott el hozzánk a középkorban, a nyugatiak ugyanis egy kalap alá vették a hunokat, avarokat, magyarokat, mert mindegyik ezen a vidéken élő, barbár és harcias népnek számított.

Az utóbbi évtizedekben már magas szintet elérő genetikai vizsgálatok szerint a hunok a Mongólia területén egykor élt hsziongnuktól eredeztethetőek, később pedig (nyugat felé haladva) szarmatákkal, illetve európai gót vagy germán törzsekkel keveredtek.

„A honfoglaló magyarok genetikailag összetettebb csoport. A magyarok ősei a mezsovszkaja kultúra és a szamojéd nyelvű nganaszánok keveredésével létrejött protougorok voltak, ebből a csoportból váltak ki, és indultak észak felé a mai legközelebbi nyelvrokonaink, a manysik. Az ázsiai szkíta protougorok ezt követően keveredtek a korai szarmatákkal, amit egy második keveredés követett az európai hunok elődeivel, közvetlenül a hunok európai hódítása előtt”

– olvasható az Index cikkében. Van tehát rokonság a hunok és magyarok között, ám korántsem olyan mértékű, mint azt az úgynevezett Iszfaháni kódex sejteti. Ennek eredetije 500 körül keletkezett, és több száz hun szót, valamint egy összefüggő szövegemléket is tartalmaz.

Az értékes iratot állítólag az iráni Szurb Khács kolostorban őrzik, de több kutató is rámutatott, hogy ez a hely nem is létezik. A kódexet pedig a felfedezőjén kívül más nem látta, a benne lévő hun szójegyzék csak egy gyerekeknek szóló kifestőben jelent meg.

A dokumentum pedig szenzációs lenne, ha valóban létezne, hiszen a benne lévő hun szavak elképesztően hasonlítanak a mai magyar kifejezésekre. A fej például náluk fé, a kéz kezi, a szem szüm, az orr ore, a vér veri, a fekete pekté, a zöld zezild, és még folytathatnánk végtelenségig a sort.

Éppen a túlzott hasonlóság a gyanús a nyelvtudósok számára, hiszen az állítólag másfél évezredes hun szavak csaknem megegyeznek a mai magyarokkal. Márpedig a nyelvek állandó változásban vannak, ezért furcsa lenne, ha nagyobb eltérés volna egy 700–800 éves magyar szöveg és egy mai magyar írás között, mint az 1500 éves hun szavak és a jelenlegi szókincsünk között.