Sonic Colours Ultimate teszt - A Sonic név ismét szép lesz, méltó régi hírnevéhez?

Valóban, az egyik kedvencünk ebben a résuben a történet megkúrtított, sallangoktól mentes terjedelme. Eltávolítja a fölösleges, korábban beleerőltetett karaktereket és történeteti szálakat, hogy egy önálló mesét meséljen el a kulcsfontosságú karakterekkel, akiket szeretsz: Sonic, Tails és Dr. Eggman főszereplésével. A gonosztevő ismét különös tervet szőtt a világuralom megszerzésére, és a jól ismert sün és róka haverja pedig azért vannak itt, hogy meghiúsítsák a gonosz erőfeszítéseit. Az sztori egy kicsit kusza, de néhány vicces poén és jól megírt szóváltás révén így is szórakoztató. 

Bolygóközi vidámparkban kavarhatunk

Ezúttal egy bolygóközi vidámpark ad otthont az akciónak; Eggman a Wisps nevű idegen faj életerejét használja fel, hogy hullámvasútjait mozgásban tartsa. Sonic szerencséjére a Wispsek hajlandóak segíteni neki, hogy véget vessen a kegyetlenségnek, és ez a játék minden egyes szakaszában megnyilvánul.

Ahogy játszol, fokozatosan feloldod az egyes Wisps-eket, amelyek aztán újabb és újabb pályákat nyitnak meg számora. A power-upokként funkcionáló Sonic szokásos képességeit átmenetileg vadonatújakkal helyettesítik. A sárga Wisp segítségével a sün bizonyos felületeket átfúrhat, hogy új területeket érjen el, míg a ciánkék Wisp lézerré változtatja Sonicot, amely képes átlőni a badniket és átpattanni a különleges kristályokon.

A jáde Wisp újdonság az Ultimate-ben, amely lehetővé teszi, hogy szellemportálokon keresztül áthaladjon tárgyakon. Némelyiket igen szórakoztató használni, másokat kevésbé - a tömbös kék Wisp és a falmászó rózsaszín Wisp például elég bénák) de a szokásos futás és ugrálás mellett ezek is némi változatosságot nyújtanak.

Újrajátszás kimaxolva

Mint említettük, a Wisps-ek nem mind elérhetőek az első pillanattól kezdve; a kaland során fokozatosan oldod fel őket, ahogy rájuk lelsz, majd szétszóródnak az új és a régi pályákon egyaránt. Ez azt jelenti, hogy sokszor érdemes nekimenni az egyes szinteknek, mivel ezek a Wispsek új utakat nyithatnak meg, amelyekhez korábban nem tudtál hozzáférni. Ha egy pályán nem tudsz jó időt vagy jó helyezést elérni, térj vissza hozzá később, mivel a több Wisps több lehetőséget jelent. Ez egy szórakoztató módja annak, hogy meghosszabbítsd a játékidőt, mivel egyébként egy nagyon rövid kalandról van szó.

Ha már az újrajátszási értéknél tartunk, a legtöbb pályán öt piros gyűrűt kell összegyűjteni, és ezek összegyűjtésével különleges pályákra kerülhetsz. Ezeket az egyszerű kihívásokat, ha teljesíted, végül káoszsmaragdokat kapsz, Super Sonic-kká válhatsz - ez mindig szórakoztató jutalom egy elkötelezett játékosoknak.

Magával a remasterrel elég jó munkát végeztek fejlesztők, különösen, ha azt nézzük, hogy egy több mint egy évtizedes játék felújításáról beszélünk. Bár helyenként látszik, hogy tényleg egy régebbi címről van szó - az átvezetők például eléggé elmosódottak és csúnyácskák - a Sonic Colors most jobban néz ki, mint valaha, és (többnyire) hibátlan 60 képkocka/másodperc sebességgel fut, akár 4K felbontásban, a hardvertől függően. Bár a HDR-támogatás jó lett volna, a játék élénk és színes grafikája összességében így is remekül néz ki.

Irányítási problémák mindenhol vannak...

Sajnos, annak ellenére, hogy ez az egyik legjobb 3D-s Sonic-játék, nem igazán szabadul meg a franchise szokásos csapdáitól, amelyekbe ez a játék is állandóan beleesik. A SEGA egyik állandó problémája, amit még nem sikerült megoldania, az alapvető irányítás, ami az Ultimate-ben helyenként ugyanolyan körülményes, mint bárhol máshol. Ennek eklatáns példái a 3D-s részek. A rakákéta-boost használata például ugyanaz a gomb, mint amikor a kanyarokban kell driftelned, és előfordulhat, hogy egy támadást viszel be, amikor egy egyszerűen csak dupla ugrást akartál végrehajtani. Ráadásul a falakat, amelyek alatt át kell csúsznod, és a párkányokat, amelyeken át kell ugrálnod, nehéz előre látni, miközben nagy sebességgel haladsz, megszakítva Sonic lendületét. Persze, lehet azt mondani, hogy a pályákat bizony gyakorolni és tökéletesíteni kell, de elsőre is szórakoztatónak kellene lennie, hogy lenyomjuk ezeket, és bizony nem mindegyik az.

A 2D-s részek általában lassabb tempójúak, de ezekkel is vannak problémák. Sonic irányítása egyszerűen túlságosan pontatlan a platformozás némelyik feladatához. Nagyon könnyű túllőni egy ugrást, majd túlkompenzálni, és alulra huppanni. A dupla ugrás egy kicsit nagyobb kontrollt biztosít a levegőben, de ha elég közel vagy valamihez, amire Sonic rá tud szállni, akkor azt fogja előnyben részesíteni, ami nem mindig az, amit szeretnél. Hála az égnek, hogy vannak a Wisps-ek, amelyek segíthetnek a szintek megtisztításában, mivel hatékonyan átugorhatják a trükkösebb részeket. Ha azonban Sonic alapvető képességei helyett erre kell hagyatkoznod, akkor valami nem stimmel.

Persze, nem akarom azt mondani, hogy a játék valami játszhatatlan katasztrófa; mert amikor minden úgy működik, ahogy elvárjuk, akkor jó móka lehet végigfutni az egyes rövid szakaszokon. Minden zónának érdekes témája van, és bár a bossok ismétlődnek, elég szórakoztató őket elintézni. Az Ultimate néhány ügyes kiegészítést is tesz, amit az eredeti játék rajongói kifejezetten élvezni fognak. Egy új módban, a Rival Rushban Metal Sonic ellen kell versenyezned egy maroknyi pályán, hogy különféle ruhákat szerezhess. Ha már itt tartunk, a remaster egy csomó lehetőséget tartalmaz Sonic testreszabására, így különböző kesztyűkkel, cipőkkel és egyebekkel ruházhatod fel a jó öreg kék sünit.

A Sonic név ismét szép lesz?

Sonic Colors: Ultimate egy korrekt kis játék legjobb változata. A Sega Genesis fénykora óta mindenképpen a sündisznó jobb kiruccanásai közé tartozik, de a tipikusan frusztráló irányítás és pályatervezés miatt mégsem az igazi. A Wispek viszont kellően változatosak és az újrajátszási faktor is magas, a remaster pedig a vizuális fejlesztések mellett néhány szórakoztató új funkcióval is kiegészül. Sonic-fanoknak tehát kihagyhatatlan ez a cím, de azoknak is érdemes belevágni, akik csak egy jó ügyeségi platfomer játékkal akarják elütni az időt