Megvan a bizonyíték, hogy Hitler közel járt az atombombához?

Adolf Hitlernek ördögi terve volt arra, hogyan álljon bosszút az ellene összefogó szövetséges hatalmakon. Atomreaktort, majd atombombát akart építeni, és erre – több száz urániumkocka formájában – most alighanem bizonyítékot is találtak.

A szövetségesek a második világháború végén bukkantak rá 664 darab ilyen eltemetett kockára, amelyek végül az Egyesült Államokban kötöttek ki. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha a náciknak sikerül egy évvel meghosszabbítaniuk a háborút.

^{Fotó: Profimedia}

A nagyjából 5×5 centiméteres urániumkockákat drótokra felfűzve, csillárszerű elrendezésben találták meg a szövetségesek. Nehézvízbe merítették volna őket, amelynek a nukleáris reakció szabályzásában lett volna szerepe.

Maghasadást ugyanis azáltal lehet előidézni, hogy uránizotópokat neutronokkal bombáznak. Ez nukleáris láncreakciót indít be, amely kontrollálás nélkül hirtelen hatalmas energia-felszabaduláshoz, vagyis atomrobbanáshoz vezet.

1938 decemberében a fizikus Lise Meitner és Otto Frisch Berlinben jöttek rá a maghasadás elméleti alapjára, ami rögtön forradalmasította az atomfizikát. Nem sokkal ezután a hölgy Svédországba menekült, hiszen zsidó származása miatt üldözni kezdték. Részt vehetett volna az USA atombomba-kísérleteiben is, de erre nem volt hajlandó.

Németországnak tehát megvolt az elméleti alapja a maga atombomba-programjához, ám szerencsére gyakorlati téren jóval az amerikai mögött jártak. Az Uranverein néven emlegetett projekt megmaradt laboratóriumi szinten, az éles kipróbálásig nem jutottak el vele. Pedig Hitler szerette volna, ha ilyen bombákat szerelnek a V2 rakétákba, ezzel kényszerítette volna térdre Nagy-Britanniát.

Az egyik kocka – természetesen védődobozban – nemrég eljutott egy amerikai laboratóriumba is. Az ottani kutatók pedig meglehetősen szkeptikusan állnak neki a dolognak, első körben azt szeretnék megállapítani, hogy az uránium valóban náci kutatócsoportoké lehetett-e.

Az köztudott, hogy a németek két atomprogramot is futtattak a második világháború idején, az egyiket Werner Heisenberg, a másikat pedig Kurt Diebner irányította. Az USA-ba átszállított kockák aztán különféle csatornákon szétszóródtak az országban, ezért számít elsődleges feladatnak most az azonosításuk. A kutatók szerint akár 1000–1200 darab urániumkocka is létezhetett, ám ezek csupán töredékének (nagyjából 12 darabnak) a későbbi sorsa ismert.