Ünnepi retró: Max Payne

Nem vagyok mai gyerek, de ha maximálisan egoista akarok lenni, akkor sem jómagam, sem a Max Payne első része nem tud öregedni. A játék 2001 nyarán jött ki PC-re, de én jó pár év múlva tudtam csak elővenni, és örülök is neki, mivel pont az egyik karácsonykor sikerült. Amikor rám tör a nosztalgia, akkor már dobom is felfelé a gépre ünnepekkor.

Amúgy azért csak később tudtam vele játszani, mivel nem volt elég erős gépem hozzá. Pedig mai fejjel vicces visszagondolni, hogy a Max Paynnek milyen rendszerkövetelményei vannak, és most az ajánlottat fogom megosztani.

• CPU: 700 MHz AMD / Intel Processor
• RAM: 128 MB RAM
• Videó: 32 MB Direct3D kompatibilis kártya
• DX: DirectX 8.0
• OS: Windows 95 (OSR2 vagy későbbi), Windows 98, Windows ME, Windows 2000

A karácsony azért ad külön élményt a játéknak, mivel az egész a hófedte New Yorkban játszódik. A városnak élete legnagyobb hóviharával kell szembenéznie, ezért az utcára nem mernek kimerészkedni emberek. Szóval civilekkel nem igazán találkozunk, akik kint vannak, azokba általában golyót kell röpíteni.  

A Max Payne egyáltalán nem hosszú játék, mert gyakorlatilag egy film az egész. Iszonyatosan történetközpontú, a hangulata pedig valami lenyűgöző. Talán ezért veszi elő a többség újra meg újra.

A grafikájába 2019-ben bele lehetne kötni, de a játékmenetbe abszolút nem. Ráadásul állítólag a Bullet Time effektust (lassított felvétel) az akciókban hamarabb alkalmazta a játék, mint a Mátrix, mivel 1997-ben kezdték el fejleszteni. Ezt azért én nem akarom elhinni, szerintem fordítva történt. Teljesen mindegy, mivel mindkettő klasszikus lett. Amúgy az akciók során John Woo elemeivel is bőven találkozhatunk, szóval a nagy mester is hatással volt a fejlesztőkre, amit nem is titkoltak.  

A sztori ott kezdődik, amikor Maxet egyik barátja, Alex felkéri, hogy vegyen részt egy projektben, mely során a helyi maffiába kellene beépülnie, ő azonban elutasítja, mivel számára a család a legfontosabb és még az utolsó cigarettáját is elszívja, mivel káros szenvedélye ártalmas lenne újszülött kislánya számára. Azonban amikor hazatér kertvárosi otthonába, feldúlt bútorokat és a falon Valkyr, röviden V nevezetű szintetikus drogot jelképező falfirkát lát. Végez a házat felforgató, fegyveres drogosokkal, családját azonban már nem tudja megmenteni. Max a temetést követően az áthelyezését kéri a Kábítószer-ellenes csoportba (DEA), és elmerül a szennyben, na meg a hóban is, hogy leplezze a Valkyr terjesztőit. Hát, nem is hiszi, hogy mekkora lócitromba nyúl bele ezzel.

A történetet képregényben mesélik el nekünk, ami ismét egy zseniális légkört ad az egésznek. Állandóan jön valami fordulat, és remekül van felépítve a sztori, ami tényleg egy percig sem lassul le. Ez az, amit a 2008-as Mark Wahlberg film sajnos nem tudott visszaadni. Próbálták nyitva hagyni a végét, azonban a közönség elfordult tőle, így nem lett folytatás.

A Max Payne második része már nem karácsonyi számomra, mivel ott az eső esik szakadatlanul, de azt is elő szoktam venni, mivel a retró játékok között az is kortalannak számít.

Az első rész több kritikus kedvence lett, de igazából a közönség tartotta mindig is életben, és emelte az egekbe a nagyok közé, néhány hibája ellenére is. Szóval boldog 18-ik születésnapot neki, ami már csak azért is aktuális, mivel bizony ott van a dobozon a 18-as karika.

Őszies ez a karácsony, de nekem most New Yorkban van dolgom, ahol nem akar elállni az a fránya hó.