Magyar kutatók megtalálták a „keleti magyarok” genetikai nyomait

Még az iskolában tanultunk róla történelemből, hogy a 13. század első felében a Domonkos-rendi szerzetes Julianus a Kárpát-medencéből elindult keletre, hogy felkutassa a magyar őshazát. Az utóbb Magna Hungáriának elnevezett területen, az Urál-hegység déli részén magyarul beszélő emberekkel találkozott, de erről kézzel fogható bizonyíték, forrás ma nem áll rendelkezésre. A nyugat felé tartó tatárok ezt követően mindent elsöpörtek, ami az útjukba akadt, s az ottani, magyarul beszélő közösség is szétszóródott, eltűnt.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) őstörténeti témacsoportja azt a célt tűzte ki, hogy feltárja, milyen közös genetikai örökségünk van legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi-ugorokkal, vagyis a hantikkal és a manysikkal. Egy 2013-as publikációjukban ki is mutatták, hogy apai ágon (vagyis az Y- kromoszóma örökítőanyagában) van olyan közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-európai népek génjeiben. Már csak azt kellett felkutatni, hol bukkan fel ez a közös komponens.

Segítségül hívták a genetikai komponens kutatóit és az észt akadémia vezetőjét és az mta.hu cikke szerint 46 eurázsiai populációt vizsgáltak meg. Az említett komponenst legnagyobb arányban a baskírok, az obi-ugorok, a volgai tatárok és a magyarok között találták meg.

Vagyis a kutatók a Julianus által a Magna Hungáriában, az Urál déli részén 800 éve megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkantak.

A népesség a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be. Úgy néz ki, hogy Magna Hungariában még sokkal magasabb lehetett az ugor eredetű elemek aránya a magyar génkészletben, mint a Kárpát-medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt viharos ezer év folyamán – a népességek keveredésével – tovább csökkent. Fontos megjegyezni, hogy a génkészlet egyezése/hasonlósága nem egyenlő a nyelvrokonsággal, ezt más kutatás bizonyíthatja be, ha tudja.