Lelketlen kizsákmányolás folyik az önmagáról nem tudó Bruce Willis körül: mindenki akar egy szeletet a színész szenvedéséből

Próbálom erős, de igaz felütéssel kezdeni az írásomat: Bruce Willis egy legenda. Akcióhős, sztár, ikon, színész, édesapa és nem csak a családtagjai, hanem a vele együtt dolgozók szerint is jó ember. Bruce Willisnél 2022-ben afáziát diagnosztizáltak (ami egy beszédközpontot érintő megbetegedés), azonban ekkor a színész még bízott és próbált minden erejével teljesíteni azon a pályán, ami mellett hosszú évtizedekkel azelőtt letette a voksát: színészkedni. Lássuk be, egyébként sem egyszerű a több száz oldalas szövegkönyv megtanulása, hát még egy ilyen betegséggel, de végül a visszavonulás mellett döntött. Az afázia diagnózisát 2023-ban pontosították, ekkor már demenciáról beszéltek, ami egy különösen kegyetlen, súlyos és végső soron gyógyíthatatlan betegség. A kór elkerülhetetlenül magával hozza a szellemi leépülést: a beteg először csak kisebb apróságokat felejt el. Hova lett a kocsikulcs, vettem-e tejet, visszahívtam azt a számot amit akartam? Aztán jönnek a súlyosabb dolgok, amik között tipikusan az életveszélyes helyzeteket szokták emlegetni: kinyitva marad a gáz, a vízcsap, nem zárja be az ajtót. Majd elkezd elkóborolni, eltéved, egy idő után pedig teljesen bedarálódik a rövid- és a hosszútávú memória is.

Ekkor történik meg az a rettenetes jelenség, hogy az ember más nem ismeri meg a saját szeretteit, barátait, hozzátartozóit, képtelen gondoskodni magáról és egyszer pedig végső álomba szenderül. A demencia és az ehhez hasonlatos betegségeket rengeteg tudós és kutató vizsgálja, mivel kevés olyan betegség létezik a mai modern világban, aminek a visszafordításával és megállításával lehetetlen bármit kezdeni, ez pedig éppen ilyen.

Az ember ilyenkor egy idő után nem önmaga, elveszti méltóságát, megváltozik a személyisége, sőt, egy idő után olyan lesz, mint egy kisgyermek. Édesanyám idősgondozó és gyakran jártam vele betegekhez, akik hasonló betegségben szenvedtek: mintha egy nagyon kicsi gyerekkel beszélne az ember. Érdeklődve figyelnek, de a felismerés, az információ megértése és feldolgozása kezdetleges, teljesen saját világban élnek és léteznek. Közös azonban ebben az emberekben az, hogy leéltek egy életet. Mögöttük van rengeteg élmény, emlék, fájdalom, szomorúság és öröm, az pedig, hogy ebből ők már semmire nem emlékeznek nem jelenti azt, hogy nekünk sem szabad és kezelhetjük őket úgy, mintha semmi sem fájna nekik és már nem számítana.

Bár Bruce Willist imádják a rajongói és nyilván sokan kíváncsiak az állapotára, nagyon tiszteletlen és etikátlan dolognak tartom, hogy hozzá közel álló emberek teszek közzé fényképeket a mentálisan már szemmel láthatóan nem topon levő Willissel, aki jobb napjain mosolyog, rosszabb napjain pedig zavaros tekintettel néz a kamerába. Elképzelhető, hogy valóban az emberek tájékoztatása a cél, akik szerették, tisztelték őt, nézték a filmjeit, drukkoltak neki, de véleményem szerint ezt meg lehetne tenni írott, szöveges poszt formájában is, ami mellé egy korábbi, még életerős, egészséges korában készített fényképet mellékelnek.

Sokan szidják Michael Schumachert és családját, akik a Forma 1-es legenda balesete óta teljes hírzárlatot tartanak, arról pedig, hogy egyetlen fotó is készüljön, hallani sem akarnak. Szerintem, ez így tisztességes. Mert végső soron ne felejtsük el: ez az ő életük, amiből mi láthattunk egy szeletet, részesei lehettünk a sikernek, de egyáltalán nem vagyunk feljogosítva arra, hogy ilyen módon a gyászukból és a leépülésükből is kivegyük a részünket, mert az már nem tartozik ránk.

Most egyik régi ismerőse osztott meg egy felvételt, aki korábban segítette Willist a karrierje beindításában és még azt kikotyogta (külön hozzátéve, hogy Bruce nem szerette volna ha ezt megtudják, hogy már az olvasás sem megy neki). Mindemellé monogramos hímzett póló is dukál, így az igazán szomorú: