Rejtélyes táncparkettet fedeztek fel a perui Andokban, a tudósok alaposan a mélyére ástak a groteszk építménynek

Jóval az első európaiak Amerikába érkezése előtt a perui Andok ősi lakói titokzatos szertartásokat végeztek a lábaik alatt dübörgő és morajló, erre a célra épített szertartási platformokon. Kevin Lane, a Buenos Aires-i Egyetem régésze egy új tanulmányában egy ilyen ütemes táncparkettet ír le, és azt állítja, hogy a platformot úgy tervezték, hogy a mennydörgés és a villámlás istenségek imádatának eszközeként a mennydörgést imitálja.

A kutatók nemrégiben fedezték fel a furcsa hangzású felületet a Viejo Sangayaico helyén, amely 3600 méteres magasságban fekszik:

 "Van itt egy speciálisan előkészített ütőfelület, lényegében egyfajta rugós vagy "hangzó" táncparkett, amely különböző típusú talajból, hamuból és teve guanóból áll, hogy olyan padlófelületet hozzon létre, amely képes elnyelni az ütéseket, ugyanakkor mély, akusztikus, dobszerű hangot is generál, amikor az emberek rálépnek, vagy inkább taposnak rajta"

- magyarázza Lane a tanulmányában. A hangokat mérve, amelyeket akkor produkáltak, amikor ő és csapata "ugrált, táncolt és taposott" a platformon, Lane 60 és 80 decibel közötti hangerőt rögzített, ami szerinte "egy hangos beszélgetés és egy zajos étterem közötti értéknek felel meg".

"Bár ezt a hangnyomás-szintet a csapatom két-négy főre korlátozva rögzítette, nagyobb csoportok hosszabb ideig is képesek lettek volna a magasabb hangerő szintet fenntartani"

- mondja. A táncparkett mérete alapján Lane úgy számolja, hogy egyszerre akár 26 ember is elférhetett rajta.

A táncparkett felszíne alatt ásva a csapat hat lazán összekötött kőzet-, talaj- és egyéb anyagréteget azonosított. "Ezek a meg nem szilárdult rétegek kis üregeket hoztak létre a rétegben, amelyek [...] lehetővé tették, hogy a talaj létrehozza ütőhangszer-szerű hangját" - írja a szerző.

E rétegek megfigyelt szerkezete alapján arra a következtetésre jut, hogy "ennek az alsó platformnak az ütőhangszeres felülete teljesen szándékos volt, ezáltal egy zenei és táncelőadás színterét hozta létre, ahol a doboló hangot több láb tánca vagy taposása hozta létre ezen a felületen".

A Viejo Sangayaico lelőhelye a késő középkorból (Kr. u. 1000 és 1400 között) származik, tehát az Inka Birodalom kialakulása előttről. Ebben az időben a területet a Chocorvos-kultúra lakta, akik feltehetően egy olyan istenséget imádtak, amely a közeli Huinchocruz nevű hegyen élt, amely a Viejo Sangayaicóra néz.

Történelmi források szerint ezt a tisztelt lényt Sasaylla Apónak hívhatták, és bár ennek az istennek a természetéről keveset tudunk, a Huinchocruz csúcsának közelében szentélyeket és más, a villám és a mennydörgés istenített megnyilvánulásaihoz kapcsolódó tárgyakat találtak. 

E felfedezések alapján Lane azt feltételezi, hogy Sasaylla Apo kapcsolatban állhatott ezekkel az időjárási eseményekkel, és hogy a Viejo Sangayaicóban tartott mennydörgő táncok összefüggésben állhattak e természeti erő imádatával.

Forrás: IFLScience