Anyám leültetett beszélni és egyetlen titkot árult el: nem mehetek hozzá a vőlegényemhez

Rémes és idegörlő eredményre vár Veronika (32), aki a gyermekkori szerelem ártatlansága helyett egy rémes gyarlósággal szembesült, ami az egész életét tönkreteheti:

Mióta az eszemet tudom a rákospalotai lakótelepen élünk a szüleimmel. Nem költöztünk, nem voltunk vidékiek, cserébe viszont a lakótelepi sztorikkal egészen ellentétes élményeim voltak már gyermekkoromtól kezdve, olyanok, amiket az ember a vidéki, családi házas környékekhez társít. Az emeletünkön lévő családokkal kifejezetten jóban voltunk, valahogy úgy alakult, hogy szinte egy korosztály volt az összes gyerek, sokat voltunk együtt, a szüleink is remekül kijöttek és csodás közösség kovácsolódott össze. Együtt mentünk bölcsödébe, óvodába, általános iskolába, így az emeleten lakó gyerekek és tökéletesen kiegészítettük egymást, amolyan szövetség volt közöttünk. Ez persze nem tarthatott örökké, az élet, a jövőbeni karrier és a középiskola szétválasztott minket. Persze otthon, az "emeleten" még találkoztunk, de mégis, más volt a prioritás, mások voltak a barátok, ismerősök, sztorik, így kicsit lanyhult a közöttünk lévő testvériség.

Heten voltunk, 4 lány, 3 fiú, én mégis egyikükkel kiemelkedően jól megértettem magam. Zsigával. Az egész úgy kezdődött, hogy egyszer kiszedett egy poloskát a hajamból, még fiatalon és már ekkora éreztem: nőként erre vágyom. Figyelemre, oltalomra, vigyázó tekintetekre és kezekre. Ameddig kicsik voltunk, nyilván egyikünk sem gondolt ebbe többet bele, de ahogy telt az idő, idősödtünk mi is és megérkeztek a felnőttesebb gondolatok, másképp kezdtem Zsigmondra nézni.

Szerencsére ez a többiekkel nem árnyékolta be a kapcsolatom, de mint mondtam: amúgy is kicsit távolodtunk. De mi valahogy nem. Összejártunk tanulni, sportolni, hívtuk a többieket is, de néha csak kifeküdtünk együtt a rétre. Végül mindkettőnket ugyanabba a vidéki, nívós középiskolába vettek fel, kollégiumba és ez megpecsételte a sorsunk: belenőttünk a vágyainkba és a beszélgetésekből egyéb tevékenység is fakadt. Szomszédokból cinkosok, szeretők, szerelmesek lettünk és végül a középiskola befejezésével Zsigmond el is jegyzett. A vőlegényem lett, engem pedig ennél semmi sem tehetett volna boldogabbá.

A szüleink elől titkoltuk a dolgot, annyira össze volt nőve az egész brigád, hogy ezt meg akartuk tartani magunknak: amolyan kis titokként. A szobatársaink és az egész iskola megértő volt, kiválóan tanultunk, nem volt okuk a tiltásra, így több éjszakát együtt is töltöttünk, végül pedig közös megegyezéssel össze is költöztünk az egyik szobába. Életem legcsodásabb időszaka volt. Leérettségiztünk, felvettek minket egyetemre és ezután döntöttük el, hogy elmondjuk a szüleinknek az eljegyzést, az együttélést és hogy ezek után is ebben a mederben szeretnénk ha haladna a kapcsolatunk. Örömet vártunk, nevetést, gyermekkori történeteket, hogy ők tudták, sejtették, megjósolták, milyen szépek voltunk már kicsiként is együtt, ehelyett néma csend telepedett a nappalinkra, miközben mi kézenfogva ültünk.

Hamuszürke arccal ültek, a szülők összenéztek, majd édesanyám azt mondta:

Menjetek ki, beszélnem kell a lányommal.

Zsigmond édesanyja mintha sírt volna, de én annyira nem tudtam, hogy mi történik, képtelen voltam koncentrálni. Riadtan néztem anyámra, aki mesélni kezdett: Még korábban, édesapámmal volt egy válságuk, a házasságukban. Ekkora Géza bácsi (Zsigmond apja) ott volt mellette támaszként és az ő házassága sem volt tökéletes. Megértette anyámat, sokat beszélgettek. A beszélgetésből érintések lettek, az érintésekből csók, a csókból pedig... nem tudja teljes bizonyossággal megmondani, de lehet, hogy én.

A szavai szinte átszúrták a dobhártyámat. A családom tökéletes volt, a megcsalás... én ezzel a fogalommal először irodalomórán találkoztam és egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Anyám az erkölcs, apám a kőszikla és... a szomszédok... persze, közeli ismerősök, de mikor történt ez? Miért nem emlékszem? Miért nem láttam? Anyám állítása szerint fiatalok voltak még a házassághoz, de végül ahogy ő fogalmazott "belenőttek" a szerepbe és tisztázták a dolgokat, illetve ami nagyon fontos: mindenki tud mindenről és már mindenki megbocsátott mindenkinek. Mindazonáltal a végkövetkeztetést nem kellett kimondani: lehet, hogy Zsigmond, a vőlegényem a féltestvérem.

Át kell gondolnom, hogy mit tegyek ezután.