El akartam jegyezni a barátnőmet, aki ekkor gyomron verő dolgot közölt velem: egy másik férfinak már igent mondott, de elhívott az esküvőjükre

Ma Áron osztotta meg velünk a történetét, akinek a párja bármi áron házasodni szeretett volna, ám olvasónk túl sokáig gondolkodott a nagy kérdés feltétele előtt.

Én és a barátnőm hét hosszú évet töltöttünk együtt és egy dolog tekintetében remekül megvoltunk: én nem szerettem volna házasodni, ő pedig az első évtől kezdve pedzegette a lánykérést. Én úgy gondolom nem a papír kellene, hogy két ember boldogságát jelentse és nekem valamiféle rabsághoz hasonló érzésem volt mindig ha a házasságra gondoltam, így ez egy folyamatosan visszatérő konfliktusforrás volt közöttünk.

A párkapcsolati viták elől ő a munkába, én a sportba menekültem. Egyre több ideig maradt bent a munkahelyén és egyre később járt haza, akkor sem foglalkozott velem. Kezdtem rádöbbenni, hogy elveszíthetem, így nagy lépésre szántam el magam: megvettem a gyűrűt. Másnap mire hazajött megfőztem és elterveztem az eljegyzést.

Amikor letérdeltem és az ujjára akartam húzni a gyűrűt, akkor vettem észre, hogy azon már ott csillog egy hatalmas kő. Nem tudtam mikor került oda, nem is vettem eddig észre. Amikor értetlenkedve rákérdeztem, akkor nagyot sóhajtott és mesélni kezdett. Jött egy új férfi főnök a céghez és a (volt) barátnőmet kapta meg egy projekthez, társnak. Nagyon sok időt töltöttek együtt és ahogy mondta a dolgok maguktól alakultak. Először csak szeretők voltak, de egy idő után mindketten beismerték maguknak, hogy ez jóval több és nem akarják, hogy ez az egész közöttük csak egy megcsalás legyen. A férfi bejelentette a feleségének, hogy másba szerelmes és elkezdte intézni a válást.

A barátnőm pedig éppen ma tervezte elmondani, hogy elfáradt és be akarja fejezni velem. Elege van már az állandó versenyből azért, hogy én végre elhatározzam magam. Elfáradt. Az új férfi pedig, mutatva, hogy mennyire komolyak a szándékai eljegyezte őt és végre valóra vált az álma: tervezheti az esküvőt és menyasszony lett, amire már évek óta várt.

Összetört a szívem, de nem tudtam rá haragudni, ezt elrontottam. Nagyon. Önző voltam és saját magamat helyeztem előtérbe, semmit sem törődve az ő vágyaival. Én nem haragudtam, azonban ő annál jobban és egy pillanat alatt kirobbant belőle az évek alatt felgyülemlett harag. Majd mikor minden dühét kiadta, akkor meginvitált az esküvőre.

Mindennek elhordott, sírt, kiabált, toporzékolt, sosem láttam még ilyennek. Aztán összeszedte a cuccait és elment. Kinéztem az ablakon és kint ült a férfi a kocsijába és várta a barátnőmet. A gyűrű ott volt az asztalon, én pedig ott maradtam egyedül a fene nagy szabadságommal és elveszítettem a legcsodásabb embert, aki évekig elviselte a tesze-toszaságomat. Most még nagyon fáj, de egy valami biztos: a következő barátnőmnek minden óhaját lesni fogom. Ez a szakítás segített nekem kisfiúból férfivá válni.