Kovács Kokó István: „Itthon a profi boksz szitokszónak számított”

„Kokó” mindent megnyert, amit a sportágban lehetett, olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok. A hivatásosoknál szerzett vb-övvel ráadásul az első magyar profi világbajnok lett. Mindezt úgy, hogy kifejezetten későn, 14 éves korában ment le először bokszedzésre.

„Kulcsos gyerek voltam, hatéves koromtól magamra voltam utalva. Reggel hétkor elmentem otthonról és este nyolcra értem haza”

– mesélt életének korai szakaszáról a távirati irodának Kovács István, akinek szülei kiskorában elváltak, édesanyja pedig rengeteget dolgozott, így leginkább nagyanyja nevelte. Emiatt ugyanakkor nincs benne hiányérzet, vagy keserűség, szerencsésnek tartja magát, és jó emlékeket őriz azokról az időkről.

Saját bevallása szerint fiatalon szinte mindenbe „belekóstolt”, ami megtetszett neki.

„A keresztszemes hímzést is kipróbáltam” 

– jegyezte meg példaként, ahogy azt is, hogy rengeteget olvasott, a könyvtárak állandó vendége volt.

Sportban a labdarúgással kezdett az MTK-ban, ahol elmondása szerint jó társaságban, tehetséges futballisták között volt, ám elég gyorsan kiderült, hogy nem lehetnek vérmes reményei: „vékony voltam és gyenge”. A futball után még jó néhány kitérőt tett, amíg a bokszig eljutott. Kézilabdázott, cselgáncsozott és jégkorongozott is.

„Hokis karrieremnek Balogh József vetett véget, amikor egy lövéssel eltörte a korcsolyám pengéjét”

– idézte fel mosolyogva az ökölvívást megelőző utolsó állomás zárómomentumát Kovács István.

Bokszolni egy barátjával ment el az EVIG-be. Az ökölvívás a családi hagyományokat tekintve magától értetődő lehetett volna, édesapja és bátyja is bokszolt, ám őt – elsősorban – nagyanyja tiltotta tőle, mondván, ne legyen olyan mint az apja, aki nem volt a mama kedvence.

Az edzéseken gyorsan kiderült, hogy tehetséges, és szerencsésnek érzi magát, hogy olyan edzői voltak, akik a technikai és taktikai alapokat is megtanították neki. Emlékei szerint az első meccsét még elbukta, később viszont szinte csak győzött, de az 1988-as gdanszki junior Európa-bajnokságon váratlanul érte, hogy diadalmaskodott.

„1988 fontos év volt az életemben, Eb-t nyertem, akkor ismerkedtem meg a későbbi első feleségemmel, ahogy Szántó Öcsi bácsival is, s abban az esztendőben érettségiztem”

– sorolta a szöuli olimpia évének számára fontos eseményeit. Ezek után igazolt át a Vasashoz, ahol a Magyarországra hazatérő Bódis Gyula teremtett új, profi szemléletű környezetet és alakított ki ütőképes csapatot.

A folytatásban Kovács karrierje meredeken ívelt fel, 1991-ben a felnőtt Eb-t és vb-t is simán nyerte, és esélyesként utazott el az 1992-es olimpiára, melyen minden magabiztossága ellenére megtapasztalta, hogy az ötkarika mennyire tudja megnehezíteni egy sportoló dolgát.

„Az első három mérkőzésem sima volt, az elődöntő napján viszont minden rosszul alakult, nem volt jó a közérzetem, a szálláson hagytam a kabalám, a bemelegítés közben sem voltam nyugodt, inkább idegesítettek a körülöttem lévők, mint megnyugtattak volna”

– beszélt a vesztes meccs előzményeiről. Mindezek ellenére Barcelonában még nem volt csalódott, csak Magyarországon lett az. A „kudarc” anyagilag is rosszul érintette és a következő fél évben lazábban állt az ökölvíváshoz, majd 1993 januárjában választás elé került, és Szántó Imre mellett döntött, akivel egészen 1997 őszéig, amatőr karrierje végéig dolgozott együtt.

„Öcsi bácsi abban volt más, hogy mindig meghallgatott, partnerként kezelt. Ő az az ember, akinek akkor is igazat tudtam adni, amikor nem volt igaza” 

– méltatta a korábbi szövetségi kapitányt Kovács István, akinek az atlantai olimpiát megelőző években a nagy tornákon nem jött össze az arany, az 1996-os Eb-n viszont simán győzött, majd a nyári játékokon is magabiztosan menetelt, az elődöntőben és a fináléban sem remegett meg a keze.

Az olimpiai diadallal 26 évesen teljessé tette amatőr pályafutását, a finálé végén a ringben meg volt győződve, hogy többet nem lép szorítóba, a hivatásos folytatás fel sem merült:

„Itthon a profi boksz szitokszónak számított akkor”.

Néhány hónap után viszont már hiányozott neki a boksz, ráadásul 1996 őszén kiderült, hogy 1997 őszén Budapesten lesz a vb. Közben Flensburgból hívták, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló Bundesliga-csapathoz. Ez volt az a momentum, mellyel elindult a profi karrier felé, első flensburgi meccsén ugyanis Peter Hanraths, az Universum Box Promotion egyik vezetője is jelen volt és még a helyszínen megállapodott – Dámossy Zsolt segítségével – a magyar öklözővel. Dámossy és Kovács párosa 1997 tavaszán a szerződés aláírásakor a televíziós közvetítési jogokra is megállapodott az Universummal, mérkőzésenként 20 ezer márkát ígértek, pedig nem volt hazai szerződésük. Szerencséjükre viszont az akkor megjelenő RTL Klub német vezetője azonnal ráharapott a lehetőségre, Kovács profi meccsei pedig beváltották az előzetes reményeket és óriási nézettséggel futottak.

A hivatásos karrier az amatőrhöz hasonló ívet vett, Kovács István 17. meccsén Európa-bajnoki övet, 19. találkozóján pedig a Boksz Világszervezet (WBO) vb-övét is megszerezte. A címvédés már nem sikerült, Julio Pablo Chacontól kikapott, majd két győztes meccs után visszavonult.

„Gdanszkban, az első nagy nemzetközi sikerem helyszínén volt az utolsó mérkőzésem, így keretbe lett foglalva a karrierem, amivel tökéletesen elégedett vagyok”

– összegzett Kovács István, aki a civil életben is sikeres, vállalkozásai mellett jelenleg az M4 Sport műsorvezetője és a WBO alelnöke. Idén pedig hatodik alkalommal teljesítette az Ironmant, írja összefoglalójában a távirati iroda.