Öngyilkosságot követett el a magyar politika egyik legkiemelkedőbb alakja

Minden túlzás nélkül állítható, hogy gróf Széchenyi István volt a magyar politika történelmének egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Az ő eszméi, hatása és gyakorlati tevékenysége nélkül nincs modern Magyarország, egyebek mellett a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén is olyan reformokat hajtott végre, aminek a mai napig hatásai vannak.

Széchenyi igazi polihisztor volt, igazi államférfi, író, közgazdász és még a Batthány-kormány közlekedési minisztere is volt gy rövid ideig. Olyan projektek fűződnek a nevéhez a reformkor időszakából, mint a Nemzeti Kaszinó megalapítása, a Magyar Tudományos Akadémia alapján létrehozása, a Lánchíd részvénytársaság megalkotása, az Óbudai Hajógyár, a balatoni gőzhajózás megteremtése, a Vaskapu szabályozása, a Tisza-vidék árvízmentesítése, a korszerű bortermelés, a cukorgyártás, az országos vasútfejlesztés, de még az első színház is – gyakorlatilag egy személyben átvitte a magyarság egy részét a feudalizmusból a polgári időszakba.

Széchenyi szellemi munkái is alapjaiban befolyásolták a kor gondolkodását, a politikai gondolatok fejlődését, nevéhez köthetők olyan kiemelkedő művek, mint a Hitel, a Világ vagy a Stádium, ami szintén a polgári Magyarország gondolatát erősítették. Nagy ellenfele Kossuth Lajos volt, aki forradalomszerű, elsöprő változások híve volt, míg Széchenyi a fokozatos reformok, az úgynevezett „fontolva haladás” híve.

Széchenyi nélkül nincs modern Magyarország és kevés azon történelmi személyek egyike, aki megfelelő megbecsülésben részesül a történelmi figurák közül, politikai oldaltól függetlenül gyakorlatilag mindenki elismeri a hajdani arisztokrata munkáját. Azt azonban talán kevesen tudják, hogy a nagysága ellenére élete vége mentális betegséggel, aggodalommal és tragédiával volt tele.

Széchenyi 1848 őszétől ugyanis a Döblingben található szanatóriumban tartózkodott, miután augusztusban idegösszeomlást kapott és szeptember elején megpróbált öngyilkos lenni, a Dunába vetette magát egy hajóhídról. Az arisztokrata összeomlása mögött ráadásul szintén a nemzet féltése állt, ebben is igaz magyarsága mutatkozik meg.

Régi félelme, a Kossuthtal folytatott politikai vita lényege állt ugyanis súlyos összeomlása mögött: Széchenyi rendkívül óvatos reformer volt, minden progresszív gondolat mellett fontosnak tartotta, hogy a lojalitását az udvar felé kifejezze, Metternich kancellárral is kifejezetten jó viszonya volt.

Széchenyi bírálta is Kossuthot, türelmetlennek bélyegezte és követeléseit forradalmi hangvételűnek nyilvánította, illetve azon rettegett, hogy Kossuth politikája egy udvarellenes felkeléshez és vérontáshoz vezet, ami kudarccal és a reformok ügyének bukásával járna, amit a gróf teljesen el akart kerülni.

Mindennek ellenére Széchenyi is pozitívan reagált az 1848. március 15-i forradalomra, Kossuthot is zseninek nevezte akkoriban, még részt is vett közlekedési miniszterként a március 23-án megalakuló Batthány-kormányban. Az ellenfelei nagyon erősen elkezdték bírálni, Kossuthtal is kiújult a vitája, a fegyveres konfliktus miatt is Kossuthot, valamint saját magát okolta: ez az önmarcangolás, illetve a nemzethalál rémképétől való rettegés pedig teljesen felemésztette az egészségét.

1848. szeptember 4-én végül lemondott és a Bécs közelében fekvő Döblingbe ment, itt útközben megint megpróbált öngyilkos lenni, de szerencsére szanatóriumba került, ahol sokat javult az állapota és újra nekilátott irodalmi munkásságának. A szabadságharc leverése után többen keresték meg Széchenyit itt, politikai iránymutatást is kértek tőle, valamint maga is részt vett a politikában, gyakran kritizálta a neoabszolutista Bach-rendszert.

1859-ben egy Ein Blick nevű politikai röpiratot adott ki, amely rendkívül terhes volt a Bach-rendszer számára, nevetségessé tette azt, így végül meg is bukott az a rendszer. Ez viszont azt hozta magával, hogy 1860-ban házkutatást tartottak Széchenyinél, elkobozták az írásait és még börtönbüntetéssel is megfenyegették, ami rohamos állapotromláshoz vezetett nála.

1860. április 8-án jött el aztán a tragikus nap: hajnalban maga ellen fordította a pisztolyát és öngyilkos lett, ezzel hatalmas űrt hagyva a politikában. Ez a nap gyásznapként kellene, hogy a történelemkönyvünkbe bevonuljon, az egyik legnagyobb magyart veszítettük el.

Forrás: Rubicon