promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Majdnem eltűnt a Balatonról a magyarok egyik kedvenc nyári étele, teljesen másként alakulhattak volna a strandolási szokásaink

Majdnem eltűnt a Balatonról a magyarok egyik kedvenc nyári étele, teljesen másként alakulhattak volna a strandolási szokásaink

Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Utolsó pillanatos döntések sorozata mentette meg sokak kedvencét.

Amikor a hőmérő 30 fok fölé szökik, a magyarok szinte kivétel nélkül megrohamozzák a fagyizókat. Valljuk be, nincs is sok jobb délutáni program a hétvégén, mint elmenni a családdal egyet fagyizni – ez már évtizedes hagyomány sokaknál, ráadásul generációktól függetlenül, 5 évestől a 85 évesig ebben egyetértés van.

Azt azonban nem sokan tudják, hogy közel álltunk ahhoz, hogy ez ne így alakuljon – a fagyi, illetve a fagyizás, mint olyan ugyanis majdnem megszűnt a szocializmus ideje alatt. A Kádár-rendszer ugyanis évtizedekig ragaszkodott ahhoz, hogy 50 fillér maradjon egy gombóc fagyi, ez pedig a magyar édességipart nagyon komoly kihívások elé állította.

A helyzet kialakulásának megértéséhez fontos megjegyezni, hogy a fagyi, azon belül is az olasz fagyi már a II. világháború előtt megjelent hazánkban, és rövid idő alatt elég nagy népszerűséget épített ki magának – az átlagember számára azonban elérhetetlen volt 1-2 forintos árával, ez pedig a szocialista államvezetésnek is szemet szúrt.

A pártvezetés 1949-re minden jelentősebb cukrászdát államosított, ezeket összevonta és megalapította ezek romján a Nemzeti Fagylaltgyár Vállalatot. Az állam pedig jogszabályi eszközt is igénybe vett a fagyihelyzet megoldására: az Ország Tervhivatal elnöke meghatározta, hogy minden vendéglátóhelynek 25 grammos gombócokat, tölcsérrel együtt 50 fillérért kell felszolgálni.

A gazdasági nagyágyúk pedig az 1980-as évekig nem is voltak hajlandók engedni, egészen addig megmaradt 50 fillér egy gömb, ezután emelték 1, majd másfél forintra. Ahogyan a Tó-Retró szerzője, Füredi Anna is megjegyzi, szinte csodának számít, hogy miként állítottak elő gombócokat ennyi pénzből, mert az alapanyagok ára 30 év alatt megtöbbszöröződött, a munkaerő költsége a négyszeresére nőtt.

Természetesen rengeteg trükközés ment, hogy sikerüljön költséget csökkenteni, olyan cukrászdák is voltak, akik a tejszínt vagy a tojást spórolták ki a fagylaltból. A munkaköltségeken úgy spóroltak például, hogy az Élelmiszer Iroda által 1953-ban, még a közérteknek kifejlesztett pénzbedobó automatákat használták kiszolgáláshoz, jelentősen meggyorsítva (és higiénikusabbá téve) azt.

Ezek a trükkök sem voltak elegek, ezért az állami cukrászdák újabb spórolási módszereket fejlesztettek: egyes helyeken például kötelező extrák voltak, a piskótás vagy csokiöntetes fagyi pedig már rögtön 2 forintba került. Egyes cukrászdák „zenehallgatási díjat” is felszámoltak, még a tölcséres vendégeknek is, néhány vadabb esetben pedig akár négyszeresére is emelkedhettek a fagyiköltségek.

Számos vendéglátóhely éppen a spórolás okán indította el a szocializmus alatt egyébként ikonikussá váló triciklis szolgáltatását is, ettől remélték a megnövekedett forgalmat, hogy aztán a magas szervírozási felár miatt nagyobb legyen a bevétel. A triciklik számával nem volt gond, de normális fagyis kolléga megtalálásával már annál inkább, nagyon sokan dolgoztak saját zsebre.

Egyértelmű volt tehát, hogy a fagylaltellátás komoly nehézségekbe fog ütközni, ezt pedig még az egyébként sokszor makacs pártvezetés is látta: ha nem engedik a magáncukrászdákat, nem lesz elég fagyija a magyarnak. Ez pedig azt jelentette volna, hogy nem alakul ki az ikonikus nyári édesség, amire mindenki egész évben vágyik.

Az állampárt ezért az ötvenes évek elejétől engedélyezte a magáncukrászdák, illetve fagylaltozók működtetését, ami ahhoz vezetett, hogy a magáncégek teljesen leuralták a szektort, különösen a Balatonnál. Rájuk nem vonatkoztak a tervhivatal szabályai, akkora gombóccal és olyan árakkal dolgoztak, amivel akartak, ez pedig nagyobb rugalmasságot is adott.

Ez alapján alakulhattak ki azok a számok is, hogy 1960-ra 159 millió forintnyi volt a fagyikból a bevétel, 1985-re pedig 263. millió forint, melyek nagy részét magánkézben lévő cukrászdában vásárolták a magyarok, mert egyszerűen az sokkal finomabb volt – ráadásul az engedékenységnek köszönhetően a falusi fagyizók száma másfélszeresére nőtt.

Az állami tejipari vállalatok pedig arra kényszerültek, hogy felvegyék a versenyt a magánszektorral és ezt meg is próbálták, Veszprém és Fejér megyékben is új gépekkel, módszerekkel, például csavaros fagyival próbálkoztak. Beindult a fagyiverseny, a magyarok pedig jól jártak, mert nyertek egy csodálatos és ikonikus édességet, ami egész nyáron örömet okoz – pedig egyáltalán nem álltunk messze attól, hogy a rossz állami szabályozás miatt az egész fagyiszektor lehúzza a rólót.

Ha pedig a fagyi történelmére vagy kíváncsi, kattints erre a videóra:

(Forrás: Tó-Retró)