Az Oreo története 1912-ig nyúlik vissza, amikor egy manhattani pékség keksz-szendvicset készített. Ez annyira bejött és kelendő volt, hogy a világ egyik legikonikusabb édessége lett belőle. Anno még arról is csináltak felmérést, hogy ki hogyan szereti enni: egyben, szétszedve, vagy például kinyalva a krémet. Utóbbi számomra rendkívül visszataszító. Nyugalom, ettől még nem vagyok kirekesztő, nincs bajom azokkal az emberekkel, akik így fogyasztják.
A körömben nem én vagyok az egyedüli, aki nem érti az Oreo mániát. Jómagam is kóstoltam, és rögtön az volt az első kérdésem, hogy mit szeretnek ezen annyira az emberek? Ezt a kérdést egyértelműen azok teszik fel, akik a Pilóta kekszesek táborába tartoznak.
Győri Keksz- és Ostyagyár 1960-ban indította útjára a Pilótát, és azóta ez lett a mi Oreonk. Az amerikai változat még azzal is próbálta a Pilótás tábort megfogni, hogy bedobta hozzánk a dupla krémes változatot, de hát ez valami olyan dolog, hogy aki a vörös száraz bort szereti, az nem fog átállni a fehér édesre.
Az Oreo máshol is igyekszik feldobni a piacot újításokkal, de egyesek szerint most tényleg messzire mentek. A fenti képen látható narancssárga Oreo csípős csirkeszárny, míg a zöld töltelékes keksz wasabi ízesítésű. Valószínűleg sok helyen bedobják majd őket a mélyvízbe, de egyértelműen az ázsiai piacra szánják őket.
Én ezt el tudnám képzelni úgy, hogy a keksz nem édes, hanem sós, de nem láttam arról információkat, hogy ezen változtatnának. Szóval sima Oreo keksz, bizarr krémmel töltve. Ha valaki szerez vagy küld nekem ilyet, én bátran megkóstolom.
(Torony)