A negyedik Konyhafőnök: interjú Németh Ádámmal

Hát persze, ez benne volt, mégis csak az első alkalom, hogy egy Michelin-csillagos séf dolgozik a kezem alá. Próbáltam koncentrálni, és mindenre odafigyelni. Az első napom volt, éreztem, ha hibázok, akkor egyből ki fogja szúrni. Viszont azt a döntést hoztam, hogy próbálom úgy használni Ákos segítségét, hogy nem adok neki nehezebb feladatokat. Arra gondoltam, ha most elvégeztetem vele a főzés oroszlánrészét, akkor azt a kritikát fogom visszakapni, hogy milyen megúszós vagyok. Igyekeztem olyan feladatokat rá osztani, amivel nekem segítségemre lehet, viszont látják azt, hogy egyedül is meg tudom állni a helyem.

Igen, de úgy vagyok vele, ha már csinálok valamit, akkor ott meg akarom mutatni, ki is vagyok valójában.

Még az első hátránynál úgy voltam vele, hogy igen, ez várható volt, tegnap jól sikerült a főzés, az ellenfelek úgy gondolják, engem hátráltatni kell. Aztán ebből hagyomány lett, és szinte minden hátrányt én kaptam meg. Volt egy pillanat, amikor szívem szerint sírtam volna, aztán a végén már annyira beletörődtem, hogy csak röhögni tudtam rajta. Azt mondtam: kössétek hátra a kezemet, csinálom a dolgom, aztán majd lesz valami. Hála égnek tényleg jól tudtam ezekből kijönni.

Én úgy érzem nem. Mind a két párbajban azt gondoltam, hogy jó, ott van 10% esély, hogy ne én menjek tovább, de nem is akartam beengedni ezt a gondolatot. Szerencsére mind a két párbajban olyan dolgokat kellett csinálni, amiben eléggé otthonosan mozgok. Bíztam benne, hogy a tudásom és a magamba vetett hitem átsegít ezen. Nem is akartam párbajban kiesni. Ha azt mondják te voltál ma a legrosszabb és menjél haza, akkor azt az ember elfogadja. Azonban egy ilyen párbajban kiesni, azt nagyon rosszul viseltem volna.


A középdöntős csapatküzdelmekben Lacival és Tomival együtt alakítottátok a sárga csapatot. Érdekes, hogy csapatban borzalmasan teljesítettetek és utolsók lettetek, mégis Laci és te is ott voltál a hármas döntőben. Mi volt a gond a csapatban és miért ment ennyire jól egyéniben?

Nehéz erre választ találni. Már az első héten elég jól összebarátkoztunk. Csak fiúk voltak a csapatban, gyorsan megtaláltuk a közös hangot, tök jól kijöttünk egymással. Aztán lehet mi ezt egy kicsit elkomolytalankodtuk. Amikor a sárga csapat elindult, egyikünk sem akart konfliktust a másikkal, bíztunk is a többiekben, és mindenki úgy volt vele, hogy jó, itt van két másik, ha gáz van, majd ők megoldják. Mint mondtam, véletlenül sem akartunk összevitatkozni, ha nem sikerül, akkor tudtuk, van még feladat kör, de talán túlságosan is támaszkodtunk egymásra. Jöttek a vereségek, utána egyre jobban lehangolódtunk és szétestünk, így nem volt meg a kellő motiváció sem. Amikor új csapatok alakultak, szerintem mindenki elgondolkozott azon, hogy a fene vigye el, mind a hárman ügyesek vagyunk, jól tudunk főzni, oda kell tenni magunkat és nem szabad ellazáskodni. Megtanultuk, akár egy konfliktusba is bele kell állni, hogy ez egy jól sikerült főzés legyen.

Szerintem teljes mértékben. Ha jól emlékszem ez úgy zajlott, hogy Laci választott először csapattársakat maga mellé, és Ő nem engem választott és nem is a Tomit. Ekkor szerintem már megszületett benne is a gondolat, hogy ezt a csapatot most szét kell robbantani, és most más formációban kell kiteljesedni. Megmondom őszintén, jómagam nem is bántam. Bírtam a fiúkat, tök ügyesek, de annyi kudarc után örültem, hogy mással fogok tudni főzni.

Igazából ez volt az a széria, amikor számomra mindkét döntős szimpatikus volt. Talán a fináléban is lehetett érezni, hogy Márk nagyon elcsúszott a végén, és sok volt a hiba. Megbeszéltétek utána mi történt a döntőben?

Persze, találkoztunk Márkkal, és azóta már ittunk is egy jót közösen és kibeszéltük a dolgokat. Egy nagyon jó társra találtam benne. Szerintem mi ketten voltunk a legambiciózusabbak, hogy bekerüljünk a fináléba. Mindketten elhatároztuk, hogy ez meglesz, szinte a döntő második napjától készültünk erre, és így össze is hangolódtunk. Cserélgettük egymás séfkabátját, mindig együtt ebédeltünk, és ugyanazt is ettük. Még a finálé napjának reggelén is az öltözőben együtt hülyültünk, Ő rakott be egy zenét és én táncoltam rá, utána fordítva, így próbáltuk oldani a feszültséget. Egy nagyon jó barátság szövődött kettőnk között, és pont ezért is sajnáltam azt, hogy nem lehet két győztese ennek a versenynek. Örültem a győzelmemnek, de mellette megszakadt a szívem, hogy Márk második lett. Ezt sikerült feloldanunk és nincsen köztünk semmilyen rivalizálás vagy harag, barátként tekintünk a másikra.


Akkor az ellenfélből barát lett és gyakorlatilag tartjátok is a kapcsolatot?

Igen, ez így van! Sajnos Márk a munkájából kifolyólag sokat utazik, úgyhogy ritkán tudunk találkozni, de mindig próbálunk rá alkalmat keríteni, hogy megigyunk egy pohár bort és beszélgessünk kicsit az életről. 

A terv az most is megvan még, de nem akarom, hogy ez egy gyors döntés legyen. Jelenleg gasztronómiai menedzserként dolgozom és a jövőben is ezt szeretném folytatni. Mindenféle projekteket csináltam, voltam üzletvezető, konyhai csapatban is sokat dolgoztam, voltam kreatív vezető is. Most, hogy a Konyhafőnököt megnyertem, ez így jóval hitelesebb is, mert  bebizonyítottam, hogy tényleg jó amit csinálok. Mellette vállalkozást fejlesztek most a barátnőmmel, aki marketinggel és kommunikációval foglalkozik. Ebben szeretnénk különböző vendéglátóhelyeknek átfogó szolgáltatást nyújtani, az étlaptervezéstől és fejlesztéstől kezdve egészen a közösségi média kezeléséig. Mellette azért apró lépésekben szeretném felépíteni azt a kis birtokot, ami az elvonulást szolgálná. Ott szívesen tartanék kecskéket, készítenék kecskesajtot, levendulát termesztenék, és ehhez hasonló nyugis dolgokkal foglalkoznék. A nyereményemet gyakorlatilag erre szeretném költeni, de még nem most, majd pár év múlva, jól átgondolva.

Előételnek biztosan erdélyi padlizsánkrémet ennék. Ez egy faszén parázson sült padlizsán, egy kis házi majonézzel és vörös hagymával összekeverve és gyakorlatilag más nincs is benne. Nagyon természetes ízvilág és élek-halok érte. Főételnek szerintem egy jó steaket ennék, szigorúan közepesre sütve és köretnek jöhetne amerikai káposztasaláta. Desszertnek megkockáztatnám, hogy a saját magam által fejlesztett Guiness tiramisut fogyasztanám el.

Az egyik talán ez a Márkkal való összehangolódás, ez tényleg nagyon vicces volt. Amikor már úgy megy be az ember harmadik nap, hogy nem a saját nevét keresi a séfkabátján, hanem a versenytársáét, ott már tényleg van egy baráti kapocs. Sok időt töltöttünk együtt, és rengeteget ökörködtünk. Ez kívülről nem látszik, de nagyon hosszúak a forgatási napok és oldani kell a feszültséget. Persze nehéz kiemelni felemelő pillanatokat. Amit nagyon szerettem, az még mindig egy séfkabát poén. Ugyebár ez úgy néz ki, hogy két sorban vannak rajta aranyszínű gombok és az én végzettségem az állattenyésztő mérnök, így volt mihez kötni. Rájöttünk arra, hogy olyan ez a gombsor, mint az anyakocának a csecsbimbói. Azokat én mindig valamiért tekergettem és ezt a gyártás is észrevette, úgyhogy onnantól volt ilyen rituális csecsbimbó tekergetés. Szóval velük is sikerült egy ilyen közvetlen viszonyt kiépíteni. Hatalmas harc és kaland is volt ez egyben, ahol sok jó kapcsolatot és barátot is tudtam szerezni. A Konyhafőnök tényleg visszaterelt a gasztronómiai útjára és megerősítette a hitemet abban, hogy jó amit csinálok. (Toronicza Péter, alias Torony)