A szüleim tiltottak tőle, de én nem tudtam neki ellenállni: mikor meglátták a kedvesem, örökre összevesztünk

Szerkesztőségünkbe érkezett levelet változtatás nélkül közöljük:

"Engedjék meg a kedves olvasók, hogy egy pár szóban bemutassam magam: 34 éves vagyok (férfi, idén decemberben töltöttem - nyilas), és a világ legszerencsésebb embere, ami egy igazi karácsonyi csodának köszönhető. Foglalkozásomat tekintve, nem a leggyakoribb szakmák közül választottam: bár otthon hatalmas volt az ellenállás, jazz-klarinétos lettem, méghozzá autodidakta módon. A szüleim egyáltalán nem támogattak a pályán, zűrös volt az otthoni szituáció, engem azonban 13 éves koromtól kezdve a világon semmi nem érdekelt, csak a muzsika. Szinte minden szabad időmben ezzel foglalkoztam, ami hamar meglátszott az iskolában kapott jegyeimen is.

A továbbtanulás fel sem merült, egyáltalán nem érdekelt, amilyen hamar csak lehetett, elkezdtem mindenféle zenekarokban játszani, több-kevesebb (leginkább kevesebb) pénzért, és végeztem mindenféle magamfajta művészeknek való "himi-humi" munkákat, ha épp nem tellett zacskós levesre.

26 éves koromban döntöttem el, hogy kicsit szeretném megismerni a világot (szerencsére nagyon jó a nyelvérzékem, az angol nyelv "rámragadt", mert ha tanulni kellett volna hozzá biztos nem sikerül), és megpróbálni Nyugaton, lehet-e valami ebből a dologból - az itthoni szituáció kezdett egyre nyomasztóbbá válni, magánéletileg és szakmailag is.

Sok pénzem nem volt, de annyi igen, hogy vegyek egy egyirányú repülőjegyet a Kanári-szigetekre: nagyon jó ötletnek tűnt, hajnalban mondta egy kocsmában egy kevés foggal rendelkező gitáros, miért is ne hallgattam volna rá?

A Kanári-szigeteken (közelebből Tenerifén) télen is 25-30 fok van, elkezdtem a leglogikusabb dolgot csinálni: kiültem a bevásárló utcára, és fújtam, ahogy a csövön kifér. Itt ért a karácsonyi időszak is, kellemes decemberi 28 fokban. Egyik nap egy sajátos feldolgozást játszottam, egy Dire Straits dalt, némileg latinos hangszereléssel, hasonlóan, mint itt, csak a dallamot a klarinét vitte:

Ekkor jött hozzám oda egy idősebb férfi, végighallgatta a számot, majd adott 20 eurót (ez utcazenélés közben messze nem általános), és elmesélte, hogy amikor az 1980-as években a Dire Straits Olaszországban turnézott, ő volt a sofőrjük a turnén, nagyon tetszett neki a feldolgozásom, és szeretne meghívni magához.

Én örömmel elfogadtam a meghívást, és milyen jól tettem: a férfinak otthon volt a lánya is, aki nagyon szimpatikusnak talált, beszélgetni kezdtünk. A férfi, aki a zenekar fuvarosa volt 40 éve, ma az apósom - jövőre veszem fel a spanyol állampolgárságot, és készülünk a kis trópusi karácsonyunkra. Azóta szállodákban játszok, stabil egzisztenciát alakítottam ki a művészetemből - első gyerekünket jövőre várjuk."