Durván megszégyenítették egy nívós balatoni étteremben, porig alázta az ártatlan vendéget egy ott dolgozó

Soha életemben nem aláztak meg annyira, mint a múltkori, régóta várt balatoni nyaralásunkon - kezdi a levelét Eszter.

Nem vagyok egy nádszálkisasszony, nem szépítem a dolgot, bőven van rajtam felesleg. A párom azt mondja így is szeret, el is hiszem neki, de zavar a súlyom és mostanában igyekszem (t)enni ellene. Elkezdtem tornázni, illetve próbálok az étkezésre is figyelni. A nyaralás alatt ez mindig nehezebb és ott nem is voltam magammal túl szigorú. Régóta készültem már Siófokra, nehéz év van mögöttünk, vártam a kikapcsolódást.

A szerelmemmel és két barátunkkal együtt jöttünk és amúgy is rossz hangulatban voltam, mert feszengtem a fürdőruhában. Hogy kicsit oldódjon a hangulat, megbeszéltük, hogy este beülünk egy ottani, jónevű étterembe, iszogatunk kicsit és elmegyünk táncolni. Egész nap nem ettem, farkaséhes voltam.

Amikor beültünk, kihozták az étlapot, de már ekkor is feltűnt, hogy a pincér ferde szemmel méreget. Nem vettem róla tudomást. Rendeltünk és én egy kétszemélyes tálat kértem, mivel ezekben az éttermekben nem adnak akkora adagokat és tényleg éhes voltam. A pincér felvette a rendelésemet és a két barátunkét majd tovább akart menni, mikor a párom jelezte, hogy ő még nem rendelt.

„A kis hölgy kétszemélyes tálat kért.”

Mondta, a kis szót olyan maró gúnnyal megnyomva ami önmagában megalázó volt. Az egész asztaltársaságunk zavarba jött, de a párom próbálta menteni a szituációt:

„Igen, valóban azt kért, de azt magának rendelte és szeretnék én is rendelni.”

A pincér szemforgatva felvette a párom rendelését is, majd elment. Rettenetesen zavarban voltam, a többiek viccelődéssel próbálták oldani a feszültséget. Amikor kihozták a rendelést és a pincérünk letette elém a tányért, akkor ennyit mondott:

„Ehhez az ételhez saláta is járna köretként, de megkértem a szakácsot, hogy cserélje le sültkrumplira, így laktatóbb, úgy tűnt nagyon éhes vagy.”

Teljesen megsemmisültem.

Soha életemben ilyen kellemetlen szituációba még nem kerültem és nem szépítem a dolgot, elsírtam magam az asztalnál. A pincér szerintem látta, de nem foglalkozott vele. Másokkal egyébként meglepően udvarias volt, mondjuk azokkal az asztalokkal főleg, ahol csinos, dekoratív lány is ült.

A párom próbált vigasztalni, de mondtam, hogy egyedül akarok lenni és hazamegyek. Hozzá se nyúltam a tányérhoz. Kifelé menet még utánam szólt a felszolgáló, hogy:

„Elcsomagoljuk?”

De rá se néztem és kimentem. Azóta rettenetes a hangulat. A párom magát emészti, hogy miért nem védett meg, valahol én is dühös vagyok rá is és magamra is, mert nem állt ki értem és én se magamért. A barátaim pedig mérgesek, amiért a súlyom miatti drámát kell hallgatniuk a nyaraláson. Borzasztó.