A kapitány az asztalához fagyott, és a teljes legénység is szempillantás alatt halt meg egy tengerjáró hajón

Az óceánok és tengerek a földfelszín nagyobb hányadát teszik ki, mint a szárazföldek, mégis bántóan keveset tudunk róluk. A régi hajósok gyakran meséltek rémtörténeteket az utazásaikról, és némelyik mind a mai napig megmagyarázatlan maradt.

Ilyen az Octavius nevű hajóról szóló sztori is, a háromárbócos szkúner a 18. században szelte a habokat. Egyszer azonban nyoma veszett, és csak 1775-ben bukkantak rá Grönland nyugati partjainál. A fedélzete kihaltnak tűnt, ám a hajó belsejében megtalálták a teljes, 28 fős legénységet: holtan, megfagyva, és szinte tökéletes állapotban konzerválódva.

A kapitány azonban nem volt közöttük, rá a saját kabinjában bukkantak rá, az asztalánál ülve, a hajónapló előtt, kezében tollal – és szintén jeges állapotban „tartósítva”. A helyiségben vele volt egy nő, valamint egy pucér fiúgyermek betakart teste is, illetve egy matróz, tűzgyújtó szerszámokkal. Mintha egy szempillantás alatt haltak volna meg mindannyian.

A hajónapló bejegyzése szerint az Octavius 1762. november 11-én járhatott így pórul, vagyis a rejtélyes eset óta akkor már 13 év telt el. Az előző esztendőben indult útnak keletre, aztán viszont a kapitány kockáztatott, és az akkor még nagyjából felderítetlen Északnyugati átjárón akart visszatérni Angliába.

Alighanem a jég fogságába esett, utoljára Alaszkánál látták, és a célállomáshoz már az óceáni áramlatok vihették. Vajon mi történhetett vele, és hogyan vált az Octavius szellemhajóvá? Ennek a pontos részletei aligha fognak kiderülni.

A háromárbócost megtaláló bálnavadászok attól tartottak, hogy a hajó elátkozott lehet, ezért nem is bolygatták meg különösebben. Az Octavius ezután újra kisodródhatott az óceánra, a halott utasaival együtt, és már sohasem látták többé.