Tizenhét albínó él egy családban, és nincs könnyű életük

Az albinizmus nemcsak az állatvilágban, de az embereknél is viszonylag gyakran előfordul. A színanyag képződésének veleszületett zavaráról van szó, amelynek következtében a pigmentáció nem tökéletes, és ez okozza a szokatlanul fehér bőr- vagy hajszínt.

A rendellenesség öröklődik, az viszont merőben zavarba ejtő, hogy a pakisztáni Parvez családban elképesztően sok albínó születik. Talán a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülnek vele, egyelőre azonban mindennek csak az árnyoldalát látták.

^{Fotó: Profimedia}

A ma már az angliai Coventryben élő famíliában 17 pigmenthiányos személy található. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy a családfő Aslam Parvez, illetve fivére Pakisztánban ugyancsak albínó nőket vettek feleségül, ezáltal pedig megnövekedett a rendellenesség előfordulásának kockázata.

A most 64 éves Aslamnak 6 gyermeke született, és mindegyik tejfehér bőrű és hajú. A testvére 7 utódot nemzett, közülük 4-en vitték tovább a szülők genetikai örökségét. Mivel ez a „normál” gyerekekben is benne van, 2 nem-albínó testvérnek máris összesen 3 albínó utóda született.

Mindez nem betegség, bár nagyobb kockázattal jár, hiszen a bőr könnyebben leéghet. Teljes albinizmus esetén a szem világoskék vagy rózsaszín, ami szintén fokozott érzékenységgel jár. A családtagok hálásak is az égnek, ha valaki nem ezzel születik közülük.

„Mint bármilyen fogyatékosságot, a látásvesztést sem könnyű elfogadni, bármilyen optimista is legyen az ember”

– mondta a részleges vaksággal küszködő, 42 éves Naseem Akhtar. Aki büszke a családjára és a DNS-eire, annak hátulütőit azonban már nehezebben viseli. A környezetük is sokat bántotta őket, ezt pedig a gyerekek viselték a legnehezebben.

„Állandó terrorban és megszégyenítésben éltünk. Sohasem hívtak meg bennünket szülinapi partikra, és a sportcsapatokba is ritkán válogattak be minket a rossz látásunk miatt. A lépcsőnkre kutyaszart kentek, betörték az ablakainkat, és egyszer még petárdát is dobtak a házunkba a postaládán keresztül”

– árulta el Naseem a pakisztáni időket felidézve. Ma már azonban ezzel nem törődik, hanem látássérült emberek oktatásával foglalkozik. Úgy véli, még ha nem is passzolnak ebbe a világba, ők is ugyanolyan fontosak, mint mások.